Tegnap Pedro Almodóvar új filmjét követően hatalmas tűzijáték durrogott a város fölött, de még ez sem volt elég: az Azúr-part visszatérő vendégei nagyobb zsúfoltsághoz, hosszabb sorokhoz szoktak. Ma reggel, a fesztivál második napján még rajtakaptam néhány díszletépítőt, akik elkésve húzták fel a Majestic hotel falára az egyik hatalmas, méregdrága hirdetést, amely az egyik itt vetített filmet reklámozza.
Ezen a napon a város állandó és ideiglenes lakói egyaránt a félistenek földre szállására vártak. Talán az egész kéthetes program legnagyobb eseménye Wolfgang Petersen óriásfilmje, a Trója világpremierje, amire szokatlan módon nem Amerikában, hanem itt kerül sor.
A rendező nem is titkolta korábban, hogy egy kis szorongással néz a bemutató elé, nem tudja, mit szól majd a kényes ízlésű francia közönség az Iliász megfilmesítéséhez, de a sajtótájékoztató hangulata valószínűleg hamar megnyugtatta. Őszülő belga filmkritikusok és ifjú japán fotóriporterek egyaránt megfeledkeztek a szakmájuk diktálta méltóságról, és fanatikus mozirajongókat meghazudtoló elszántsággal ostromolták meg a film sztárjait egy-egy autogramét.
A sajtótájékoztató kezdete így kissé eltért tehát a hagyományostól, de a vénülő, ám nem szépülő Fesztiválpalota (a helyi argó szerint: a Bunker) ennél sokkal nagyobb botrányt is látott már. Azután pedig, hogy a rend helyreállt, minden a lehető legunalmasabban folytatódott, az újságírók szokásos kérdéseire a színészek a szokásos válaszaikat adták.
Volt azért néhány szellemes riposzt: Eric Bana, amikor arról kérdezték, miben különbözik egy ilyen 200 millió dolláros szuperprodukció forgatása egy kis ausztrál filmétől, azt felelte: a sajtótájékoztatók méretében. Orlando Bloom helyes fejkendőjéből bátorságot merítve a színészek közül egyedül vallotta be, hogy még mindig nem abszolválta a Trója alapjául szolgáló kötelező olvasmányt. Viszont meghallgatta lemezen. Brad Pitt laza volt, és zavarba jött, amikor Jennifer Anistonnal kapcsolatban kérdezgettek tőle sületlenségeket. Sean Bean tűnt a legrokonszenvesebbnek, de tőle nem kérdezett senki semmit. A brit brigád (Brian Cox és Brendan Gleeson) nyugodtan tűrte, hogy ők alig érdeklik az ünneplésükre felsorakozottakat, az ír Gleeson csak akkor tiltakozott hevesen, mikor leangolozták; Saffron Burrows még Yeatst is idézett.
Odakinn az utcán eközben békésen fesztiváloznak a fesztiválozók, már a tüntetők is hazamentek, csak Godard próbálja még őket rávenni, hogy foglaljanak el egy-két vetítőtermet. De a kutya sem hallgat szegényre.
D.A. / IC Press - Cannes