A neten ijesztget a klóngyermek

Vágólapra másolva!
A tavasz nagy horrorígérete, a Godsend is bedobta a már több más film által sikerrel alkalmazott promóciós fogást. A Robert De Niro, Greg Kinnear és Rebecca Romijn-Stamos nevével fémjelzett mozi pár perce már bárki számára elérhető a világhálón.
Vágólapra másolva!

A fogás a Godsend esetében zseniálisan működik, ugyanis a közel tízperces klipben egy remek hangulatkeltő előzetest üdvözölhetünk; mindössze a trükkös vágások, a hatásvadász narráció, valamint az unalmas közhelyek nélkül.

A Kinnear és Romijn-Stamos által alakított házaspár egy autóbalesetben elveszíti nyolcéves kisfiát. Megismerkednek egy géntudóssal (De Niro), aki segít nekik, hogy visszakaphassák gyermeküket. A klónozással előállított új Adam látszólag hajszálpontos mása az eredetinek.

Az interneten látható rész rögtön a történet elejére vezeti a nézőt: a házaspár éppen fiuk visszatérésének örül, le vannak nyűgözve a ténytől, hogy Adam újra velük lehet. Közben a szobájában alvó kisfiúra rémálmok törnek, és a segítségére siető apját nem ismeri meg. A kisfiú nem tud szabadulni szörnyű vízióitól, ezért az aggódó szülők visszaviszik őt dr. Wellshez, aki egyszerű alvászavarnak titulája a jelenséget, bár bevallja, elképzelhető, hogy a fiú már nem teljesen egyezik meg az eredeti Adammel. Közben a srácra újabb rémálmok törnek, vízióiból rémisztő képek kezdenek összeállni.

Az Amerikában április 30-án moziba kerülő Godsend iránti érdeklődés valószínűleg jelentősen megnő majd a hatásos internetes kampánynak köszönhetően, de a megoldás korántsem nevezhető forradalminak. Pár hete az Angelina Jolie és Ethan Hawke főszereplésével leforgatott sötét thriller, az Életeken át első kilenc percét izgulhattuk végig a weben, tavaly nyáron pedig Danny Boyle 28 nappal később című zombifilmjéből kaptunk ízelítőt.