Horribile visu

A passió című játékfilm unalmas. Igazi megváltást jelent a nézőnek a stáblista feltűnése. Az alkotók nem találtak fogást Jézus utolsó napjának történetén, a feszültség és a figyelem fenntartásához a kegyetlen ütlegelés monotonitása kevésnek bizonyult.

A passió alkotói úgy döntöttek, hogy filmre viszik Krisztus utolsó napját, és a fájdalom lesz az a motívum, amire felépítik az alkotást. Ahogy a román kori templomok naturalizmusa is mutatja, ez a megközelítés egyáltalán nem idegen a keresztény ikonográfiától, modern nyersanyagból pedig kimondottan izgalmas ötletnek tűnik a feldolgozás. Mégsem sikerült izgalmas filmet készíteni Jézus szenvedéséről, mert a megverték-megverték-megverték-megverték-megverték-megverték egyhangú ismételgetése a vásznon sem sokkal érdekfeszítőbb, mint itt a képernyőn. A monoton kínzás is lehetne persze hatásos, ha nem akartak volna belekeverni egészen más stílusjegyeket. A minimalizmus és a barokkos áradás kavarodása nem izgalmassá, hanem bénává teszi a filmet, mert egyik irányt sem vállalták az alkotók. A teljesen ellentétes hangsúlyú eszközök kioltják egymást, és hiteltelenné teszik az előző pillanatot.

Próbáltak valósághű filmet csinálni belőle. Ehhez kellettek a kosztümök, a jól kiválogatott helyszínek, a latin és arameus nyelv, a Biblia szövegéhez ragaszkodó dramaturgia, és a rengeteg vér, a részletezett sebek. A film mégsem átélhető, mert a néző egy pillanatig sem érezheti úgy, hogy ott van a Szentföldön 2000 évvel ezelőtt. Tesz róla a mostani hangszerekre komponált nagyon unalmas zene, mely majdnem folyamatosan szól, az erőltetett szimbólumok, a lassított felvételek, a feltűnő utószinkron a tömegjeleneteknél, a mesterségesen bevilágított terek, melyek nem engedik, hogy a néző autentikus élményt éljen át. Egyik megközelítés sem lett volna rossz, csak így, hogy az alkotók nem tudtak dönteni, nem engedték, hogy bármibe kapaszkodhasson a néző, így a szenvedés átélhetetlen.

A színészekkel nagyon elbánt a rendező-forgatókönyvíró. Senki sem kapott lehetőséget arra, hogy egyetlen arckifejezésnél többet használjon. Mint egy misztériumjátékban, mindenki egydimenziós. A katona vicsorog, a tanítvány megrendült, Mária végtelenül szomorú. A nők együttérzők, a férfiak állatias dühvel tombolnak. Ez sem lenne baj, ha az alkotók vállalták volna, hogy misztériumjátékot készítenek. Azonban akartak lelki gyötrődős szálakat is, amit Pilátus feszültség nélküli kézmosásába vagy Jézus remegéssel ábrázolt megkísértésébe akartak erőltetni. Próbálták bemutatni a csőcselék erejét, de csak sematikus hőzöngés lett a drámainak szánt jelenetekből. Építkeztek klasszikus horrorelemekkel: metálos klisékkel ábrázolt Sátán, vérfröccsenés arcba-szembe, jönnek a férgek, de az igazán jó horrorfilmek ennél sokkal félelmetesebbek, mert van bennük feszültség és izgalom. Az egyik legrosszabb ötlete az volt az alkotógárdának, hogy míg a rosszak úgy néznek ki, mint egy Bosch-festmény szereplői, addig a jók 2004-es divatlapok egy-egy modelljeként tetszelegnek. Így átélhetetlen az ókori mocsok, de a méltóságteljes szépség is.

Otromba hiba volt Jézus szemét utólag digitálisan kifesteni, az eredetileg kék szemű színész így macskaként néz a kamerába sárgás tekintettel. Ha már a holló kivájta a rossz lator szemét, akkor nem kellett volna a csőrös jelenet után bevágni, ahogy gonosz tekintettel átkozódik.

A film brutalitása sem átélhető, mert a folyamatos csapkodás csöppet sem fájdalmas. Nem szisszen fel a néző, nem borzong egyet hirtelen újra meg újra, csak egyre fásultabban figyeli a véres hurkák szaporodását.

A romantizáló emlékképek, melyek a szenvedéstörténet idilli ellenpontjainak készültek, nagyon bárgyúak és kiszámíthatóak. Így az eredeti céltól eltérően nem alkalmasak a dráma kifejtésére. A konfliktusokat modoros leegyszerűsítésekkel, a pőre brutalitást giccses sallangokkal tették élvezhetetlenné.

Nem sikerült egységes látványú, hangulatú művet készíteni. A sokszínűség viszont nem válhatott értékké, mert a disszonancia nem kapott ahhoz elegendő hangsúlyt, hogy szimbólummá váljon.

Aki viszont úgy véli, hogy a film antiszemita, az hülye.

dr. Igó

Olvassa el Járay Márton református teológus véleményét is a filmről!