Vágólapra másolva!
Feburár 5-e és 15-e között a a filmvilág Berlinre koncentrál, hiszen az év első A kategóriás nemzetközi filmfesztiváljának ad otthont. Az esemény középpontjában természetesen most is a nagy sztárok és a kis költségvetésű művészfilmek állnak.
Vágólapra másolva!

A Berlinale - akárcsak a cannes-i, velencei vagy épp torontói filmfesztivál - kötéltáncot jár évek óta. Hollywoodi hírességek kegyeiért versenyez, hogy jelenlétükkel emeljék az esemény fényét, és próbál eleget tenni küldetésének, melynek értlemében új tehetségeket keres, és értékes alkotásokat jutalmaz. A két irány csak ritkán esik egybe, de volt már rá példa, hogy az amerikai szuperprodukciók képviselték a művészi színvonalat is a versenyben.

Idén megosztott mezőny jellemzi a szemlét. A fesztivál szervezői hálásan fogadják a nagynevű színészeket, akik sajtókonferenciák és interjúsorozatok keretében irányítják a közvélemény figyelmét a rendezvényre, és örömmel fedeznek fel ismeretlen rendezőket, akik újszerű, elgondolkodtató filmekkel jelentkeznek.

Előbbi csoport képviseletében vonult fel a vörös szőnyegen Diane Keaton és Jack Nicholson, hogy a versenyen kívül vetített Minden végzet nehéz című közös vígjátékukat népszerűsítsék, majd egy sajtótájékoztatót adtak, ahol gyakorlatilag a bolondját járatták a kérdezőkkel. Végül így szabadkozott az Oscar-jelölt Keaton: "Olyan fáradt vagyok, hogy lassan begolyózom. Elnézést kérek Önöktől, de olyan furcsa kérdéseket tettek fel, hogy fogalmam sem volt, hogyan válaszolhatnék normálisan. Maguk olyan sokan vannak, mi pedig olyan kevesen. Úristen, azt hiszem, megőrülök."

Renée Zellweger valamivel visszafogottabb volt azon a sajtótájékoztatón, melyet ő adott a Hideghegy című filmje kapcsán (mely a Berlinale nyitófilmjeként szerepelt). A színésznő - aki a tavalyi filmfesztiválon is részt vett - egyedül jelent meg az alkotás sztárjai közül (Nicole Kidman távol maradt, Jude Law pedig szerdán érkezik), és a bemutatót még ő is lekéste.

Forrás: epa
Zellweger Berlinben

Cate Blanchett és Juliette Binoche ambivalens érzelmeket váltott ki a Berlinale közönségéből: a szakmán kívüli érdeklődők nagy szeretettel fogadták őket, a kritikusok azonban lefitymálták munkáikat. Binoche-t a Country of My Skull című filmért, Blanchettet pedig a The Missing-ért bírálták. Egy másik dívát, Charlize Theront azonban egyöntetű elismerés övezett Oscar-díjra is jelölt alakításáért a Monster című filmben. Az általa tartott sajtótájékoztatón az újságírók hangos tapssal és üdvrivalgással fogadták.

A Berlinale kevésbé ismert résztvevői közül Hans Petter Moland aratta eddig a legnagyobb sikert a The Beautiful Country című filmjéért. Az alkotás egy vietnami fiú sorsát követi végig, aki elindul Amerikába, hogy felkeresse sosem látott apját. Hasonló kritikai méltatásban részesült Vinko Bresan munkája, a Witnesses, mely egy gyilkosság történetét dolgozza fel a délszláv háború forgatagában. Mivel azonban a fesztiválból még egy szűk hét hátra van, a Frances McDormand vezette zsűri egyelőre nem foglalt állást. A szervezők szerint "nagy dobások" várnak még rájuk az elkövetkezendő napokban.