A főszerepben egy virtuális Tom Hanks

Vágólapra másolva!
A Polar Express című film több szempontból is figyelemre méltó: a történetet a Jumanji szerzője jegyzi, a rendezői székben Robert Zemeckis ült, és az összes szereplő animált - még a főhős Tom Hanks is.
Vágólapra másolva!

Zemeckis olyan világhírű alkotásokat mondhat magáénak, mint a Kapcsolat, Forrest Gump és a Vissza a jövőbe-trilógia, ezért érdemes odafigyelni, ha egy animációs filmet rendez. Már csak azért is, mert amikor utoljára így tett, akkor a Roger nyúl a pácban című alkotásával filmtörténetet írt. Az addig sík rajzfilmfigurák nem csak háromdimenzióssá váltak, de együtt játszottak az élő szereplőkkel, és közben valódi tárgyakat használtak.

Azóta rengeteget fejlődött a technika - elég, ha a Final Fantasyre gondolunk - így a híres rendező ismét valami forradalmit alkothat. A film internetről letölthető előzetese is ezt látszik bizonyítani: Tom Hanks számítógéppel létrehozott változata minden gesztusában pontos mása az eredetijének.

A történet Chris Van Allsburg gyerekkönyvére épül, akárcsak a korábban nagy sikert aratott Jumanji - ami a maga idejében szintén mérföldkő volt a filmtrükkök terén. A könyv 1985-ben jelent meg, és 2 millió példányban kelt el.

Solaria