Elkészült Ingmar Bergman utolsó filmje

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIA filmtörténet egyik legnagyobb alakja, Ingmar Bergman 1982-ben rendezett utoljára játékfilmet. Ez volt az önéletrajzi ihletésű Fanny és Alexander, mely négy Oscar-díjat nyert (bár Bergman az a rendező-óriás, akinek érdemeihez mit sem tesz hozzá az Amerikai Filmakadémia elismerése, inkább az ő jelenléte emeli az Oscar-ceremónia fényét). Az eltelt húsz évben Bergman jórészt az írásnak szentelte életét, és televíziós produkciókat rendezett.

Tavaly kapott felkérését a Svéd Állami Televízió részéről arra, hogy készítse el a Jelenetek egy házasságból című legendás televíziófilmjének folytatását. A kétrészes minisorozat egy válás történetét mesélte el a Bergmantól megszokott kegyetlenül őszinte elbeszélésmódban. A főszerepeket (férjet és feleséget) két kedvenc színésze, Liv Ullman és Erland Josephson alakította, akik örömmel vállalták a közös munkát a folytatásban is.

A Saraband harminckét évvel a válás után játszódik, amikor Marianne, a feleség látogatóba indul volt férjéhez, Johanhoz, annak vidéki házába. A nyaralásból hamarosan egy családi dráma bontakozik ki, mely felszínre hoz rég eltemetett konfliktusokat.

Jelenetek egy házasságból

A filmet digitális kamerával rögzítették, ám annak ellenére, hogy eredetileg televíziós produkciónak készült, világszerte bemutatják a mozikban is. Magyarországon várhatóan 2004 első felében vetítik.

Bergman július közepén, 85. születésnapja idején fejezte be az utómunkálatokat, majd bejelentette, hogy ezzel örökre leteszi a lantot. "Most érkezett el az idő arra, hogy végleg abbahagyjam színházi, filmes és televíziós tevékenységemet. Egyetlen dokumentumfilmet tervezek csak, melyet még a nyár folyamán elkészítünk a kollégáimmal. Aztán visszavonulok az otthonomba, és egy öreg faaroe-i ember leszek, aki télen-nyáron a szigeten gubbaszt."