Hollywood is retteg a számítógépes letöltésektől

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az Amerikai Mozgókép Szövetség Hollywood hét legnagyobb filmstúdióját - köztük a 20th Century Foxot, a Universalt és a Walt Disneyt - tömöríti, és képviseli közös érdekeit. Elnöke, Jack Valenti a BBC-nek adott interjújában elmondta: legégetőbb problémájuk a számítógépes letöltésekből fakad, mely a digitális technika fejlődésének következtében ma már egyre gyorsabb, és könnyebben megoldható.

A felmérések szerint naponta 400-600 ezer filmet töltenek le a netről illegálisan, és bár a 2002-es adatok szerint ez a mozik látogatottságát nem csökkentette, az egyéb forgalmazási területeket alaposan legyengíti. Ezáltal a szövetség tagjai (vagyis a filmstúdiók) hatalmas bevételtől esnek el.

Az Egyesült Államokban több mint 46 millióan használják mindennapi életükben az internetet - otthon és munkahelyükön - közülük azonban főként a fiatalok jelentenek veszélyt a filmstúdiókra. "A legtöbb film-letöltés az egyetemeken zajlik, melyek modern számítógépekkel és hálózattal vannak felszerelve, és ezáltal gyorsan dolgoznak. A hallgatók hozták létre azokat az ismertebb oldalakat is - mint pl. a Kazaa-t, a Gnutellát, a Morpheust és a Limewire-t -, melyek révén bárki hozzáférhet az alkotásokhoz" - meséli Jack Valenti.

"Bár a szórakoztatóipar minden ága küzd ezzel a problémával, mi, filmesek elhatároztuk, hogy a többiektől eltérő úton próbálunk javítani a helyzeten, és védjük meg érdekeinket. Míg a zeneipar úgy döntött, hogy inkább együttműködik a kalózkodókkal, és kimondottan tanítja a fiatalokat a számítógépes letöltés fortélyaira, mi inkább azon munkálkodunk, hogy technikai akadályt gördítsünk a tevékenység elé. Meglehetősen jó kapcsolataink vannak az informatikai világban, és már készül az együttműködésünk arról, hogyan tegyük lehetetlenné a filmekhez való hozzáférést. Ebben a kérdésben még a pénz sem számít, meg kell találnunk a megoldást."

Mr. Valenti elmondta, hogy már most folynak kutatások arról, hogyan vethet gátat a technika a kalóz letöltéseknek. "Bízom benne, hogy a közeljövőben eredmény is születik, és meg tudjuk óvni filmjeinket. Ugyanakkor attól nem zárkózunk el, hogy a már lefutott filmek felkerüljenek a netre. Nekünk is fontos vásárlóink elégedettsége, és megfelelő összegért bárki letöltheti majd az ismert és híres alkotásokat. Higgyék el, munkánk értékét hagynánk elveszni azzal, ha nem kérnénk meg az árát."