Fliegauf Benedek Berlin legjobb elsőfilmese

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A fődíjas Ebben a világban című története a pakisztáni Pesavárban kezdődik, ahonnan két afgán menekült megpróbál eljutni Nagy-Britanniába. Winterbottom filmje már-már egy dokumentumfilm szárazságával meséli kálváriájukat, a hányattatásokba egyikük bele is pusztul. A britek utoljára 1994-ben nyertek Berlinben fődíjat, az Apám nevében című brit-ír-amerikai alkotással.

Forrás: ORIGO
Fliegauf Benedek és Mészáros Kata, a Rengeteg egyik főszereplője

Az Arany Medvéért 22 film versengett az idei Berlinalén, a különböző szekciókban vetített filmekkel együtt körülbelül háromszáz alkotást láthatott a közönség. Az ifjú filmesek fórumán vetítették Fliegauf Benedek Rengeteg című filmjét, amely elnyerte a 10 ezer euróval járó Wolfgang Staudte-különdíjat. A Magyar Filmunió sajtóirodájának pénteki tájékoztatása szerint a fiatal magyar rendező a tizennegyedik azok sorában, akik eddig a Wolfgang Staudte német rendezőről elnevezett elismerésben részesültek. A Rengeteget egy háromtagú, nemzetközi zsűri választotta a legjobbnak. Fliegauf első rendezése a február elején véget ért 34. Magyar Filmszemlén a legjobb elsőfilmesnek járó Simó Sándor-díjat, és a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díját nyerte el. A Berlinben bemutatott másik magyar film, Szomjas György Vagabond című műve a Panoráma sorozatban volt látható.

Ezüst Medvét kapott az amerikai Spike Jonze (Adaption), és a legjobb rendezésért a His Brother (Testvére) című film alkotója, a francia Patrice Chéreau is, valamint, kimagasló művészi teljesítménye elismeréseként, Li Jang kínai rendező és forgatókönyvíró a Holt tárna című alkotásért.

A legjobb női főszereplőnek járó Ezüst Medvéket három hollywoodi sztár, Nicole Kidman, Meryl Streep és Julianne Moore vitte el 2003-ban Berlinből. A színésznők a kilenc Oscar-díjra jelölt The Hours (Órák) című, Virginia Woolf írónő élettörténetére épülő Stephan Baldry-filmben szerepeltek.

A legjobb férfi főszereplőnek az Atom Egoyan kanadai rendező vezette zsűri Sam Rockwellt találta (Egy veszélyes elme vallomásai - Egyesült Államok). A bírálóknak egy szenegáli alkotás, a Madame Brouette zenéje tetszett a legjobban, míg a legjobb európai filmnek a Good bye, Lenin című német filmet kiáltották ki. A vígjáték arról szól, hogy egy fiatalember miként teremt művi keletnémet világot beteg édesanyja körül a rendszerváltozás után.

Az 53. berlini filmfesztivál Martin Scorsese The Gangs of New York című filmjének versenyen kívüli levetítésével, illetve közönségvetítésekkel zárul.