Amerikában bemutatták Koltai Lajos új filmjét

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Míg Koltai Lajos első rendezése, a Sorstalanság filmadaptációja meg nem valósul, újabb és újabb hollywoodi filmekben vesz részt operatőrként. Pénteken a Michael Hoffman rendezővel közösen forgatott The Emperor's Club (Császárok klubja) került az amerikai mozikba, Kevin Kline főszereplésével.

Forrás: UIPA film nem sorolható a hollywoodi szuperprodukciók közé, sem a költségvetés (összesen 12,5 millió dollárból készült), sem a téma szempontjából. A történet Ethan Canin tollából származik, akinek a The Palace Thief című novelláját Neil Tolkin alakította forgatókönyvvé. Michael Hoffman pdig személyes indíttatásból rendezett belőle filmet:

"Kétségtelenül az vonzott a történethez, hogy rájöttem, a személyes sorsom és sikereim alakulásában mekkora szerepe volt a tanáraimnak. Szüleimnek köszönhetem, hogy a világ talán leghíresebb iskoláiban taníttattak, a gondolkodásomra és a későbbi lehetőségeimre pedig tanáraimnak volt a legnagyobb hatása. Azt hiszem, nélkülük csak később tudatosodott volna bennem, hogy mi befolyásolja az ember viselkedését, hiszen ők segítettek megkülönböztetni a jót a rossztól. Visszatekintve úgy látom, hogy a szüleim és a tanáraim egyforma részt vállaltak a személyiségfejlődésemben, és ezt most szeretném megköszönni nekik" - nyilatkozta a rendező, aki a legnevesebb angol iskolában, a Rhodes kollégiumban tanult, majd Oxfordban járt egyetemre.

Innen hozta magával a klasszikusok iránti hódolatát, mely fontos eleme a főhős karakterének. William Hundert professzor (Kevin Kline) a Szent Benedek kollégium tanára, aki a görög és római klasszikusok bűvöletében szinte nem is találkozik a modern élet problémáival. Élete egyetlen értelme a tanítás, melynek révén - szerinte - nemcsak tudással tölti meg a diákok fejét, de személyiségük formálásában is részt vállal.

Egy frissen érkezett tanítványa azonban immúnisnak mutatkozik módszereire, és állandó lázadásaival társaira is nagy hatással van. A fiú egy szenátor fia, ezáltal egy sokkal gyakorlatiasabb, gátlástalanabb és ideák nélküli világot képvisel. A professzor tehát rákényszerül, hogy átértékelje korábbi felfogását. Fegyverszünetet ajánl a diáknak, és megpróbálja megnyerni bizalmát. A történet vége azonban korántsem az, amit a legtöbb néző vár - és ezt a kritikusok nagyra becsülték Hoffman munkájában.

A Császárok klubja angol nyelvű honlapjahttp://www.theemperorsclub.com/

A film főszerepére Andrew Karsch producer találta meg az Oscar- és Tony-díjas Kevin Kline-t, aki a legkülönfélébb karakterek megformálására képes. Alakítása ezúttal is meggyőző, amit szinte minden minden kritikus külön kiemelt.

Forrás: UIP"Kline kiváló portrét rajzol egy mély érzésű és szenvedélyes professzorról, aki visszafogott és zord magatartása mögé rejti érzelmeit. Ehhez hasonló árnyalt jellemrajzot Anthony Hopkins nyújtott utoljára A napok romjai című filmben. Talán nem túl korai kijelenteni, hogy Kline játéka Oscar-díjat érdemel" - írja Jack Mathews a New York Daily News című lapban.

Lou Lumenick, a New York Post kritikusa szerint pedig: "Kevin Kline ismét kiváló, szinte már tökéletes alakítást nyújt az elkötelezett történelemtanár szerepében. A játéka egyszerűen lenyűgöző, mint ahogy az egész film is. A Császárok klubja azon ritka hollywoodi alkotások közé tartozik, melyek erkölcsi mondanivalót közvetítenek."

Roger Ebert, a Chicago Sun Times kritikusa pedig így fogalmaz: "A Császárok klubja meglepi a nézőt, noha a velejéig realisztikus. Nem kerüli ki a fontos kérdéseket. Kevin Kline alakítása pedig azt bizonyítja, hogy mélységeiben érti a karakter jellemét. Egy olyan tanárt fomál meg, aki - lássuk be - jobb tanár és jobb ember, mint a legtöbben."

A Császárok klubja 4,1 millió dolláros bevételre tett szert a premiert követő hétvégén, ami egy kis költségvetésű, művészi szándékkal készült film esetében feltétlenül jó eredménynek számít. Ezzel 7. lett az e heti toplistán, de mivel jóval kevesebb moziban vetítették, mint a vele együtt versenyző Halj meg máskor! című James Bond-epizódot vagy a Harry Potter és a Titkok Kamrája című filmet, mindenképp sikernek könyvelheti el a nézők érdeklődését. Magyarországron 2003. február 20-ától vetítik a mozikban.

Gy. D.