A királyné nyakéke

A királyné nyakékéről sokan, köztük Szerb Antal is írt könyvet. Marie Antoinette nyaklánca ugyanis (melyet tulajdonképpen sosem birtokolt) egy jelentős történelmi esemény, a francia forradalom előtti időszak jelképévé vált, a hanyatló monarchia szimbólumává. Mivel azonban történetének egyes elemei homályosak, újra és újra módot ad a fantáziának arra, hogy a legendát tovább költse.

John Sweet forgatókönyvíró is papírra vetette saját verzióját, mely aztán Charles Shyer rendező asztalára került. A nyakék-ügy legújabb feldolgozása arra fókuszált, hogy hogyan hatott ez a francia arisztokráciára és milyen szerepe volt a forradalom kitörésében. Természetesen azért a romantikát sem mellőzte a cselekményből.

A történészekhez hasonlóan a filmkészítőket is vonzotta, hogy ezt az egész nemzetet megrázó szövevényes ügyet egyetlen, mindenre elszánt asszony indította el, aki személyes vagyonának és becsületének elvesztéséért akart bosszút állni. Jeanne de la Mote-Valois (Hilary Swank) II. Henrik francia király egyenes ági leszármazottja volt, akinek szüleit megfosztották vagyonuktól, miután kegyvesztettek lettek a királyi udvarban. Nem sokkal ezután az ifjú Jeanne árvaságra jutott. Egyetlen öröksége a nemesi származását igazoló elrongyolódott irat volt. Szeme előtt egyetlen cél lebegett: visszaszerezni családi örökségét és elfoglalni az őt megillető helyet a versailles-i királyi udvarban.

Ennek érdekében először érdekházasságot kötött Nicolas de la Motte gróffal (Adrien Brody), majd pártfogásába vett egy szélhámos udvaroncot, Retaux de Villete-et (Simon Baker), aki bevezette őt az udvari élet rejtelmeibe, és megtanította a cselszövés technikáira. Közösen eszeltek ki egy ravasz és veszélyes tervet, amelynek aztán végzetes következményei lettek.

Charles Shyer rendező Jeanne szerepére olyan színésznőt akart, aki nemcsak rendkívül okos és karizmatikus, de meg is tudja lepni az embereket. Noha a feljegyzések szerint a hősnő korántsem volt híján a rosszindulatnak, az intrikának és a törtetésnek, a rendezői szándék inkább pozitív szereplőként láttatja, aki csak az igaza érdekében esik bűnbe. Shyer tehát Hilary Swanket választotta a szerepre, akinek őszinte és tiszta tekintetére még A fiúk nem sírnak című filmdrámában figyelt fel. A színésznő ezért a filmért a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat nyerte 1999-ben.

Legújabb szerepéről így nyilatkozott: "Azt hiszem, Jeanne alakja nagyon emberi és időtlen. Egy fiatal nő, aki meg akarja valósítani az álmát. Jóllehet más korban élt, mégis nagyon közel áll hozzám a története. Rengeteg könyvön átrágtam magam, hogy megtudjam, milyen lehetett a valódi Jeanne élete, és úgy gondolom, sikerült megértenem a jellemét. Jeanne számára az volt a legfontosabb, hogy visszaszerezze, amit igazságtalanul elvettek tőle. Pontosan tudta, mit akar, és ez szokatlan volt egy nőtől akkoriban. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy nem látta előre a tettei következményeit."

A történet másik fontos szereplője Rohan bíboros, aki a grófnő cselszövésének áldozatává válik, de korántsem ártatlan figura. A bíboros szerepére Shyer az egyik legnépszerűbb angol színészt választotta: Jonathan Pryce-t. "Jonathan birtokában van mindazoknak a színészi eszközöknek, amelyekkel el lehet játszani egy ilyen embert - mondja a rendező. - Ez az alak egyszerre szenteskedő és botrányosan züllött. Nagyon aljas, de van benne egyfajta báj is, valami erotikus vonzerő. Jonathan rendkívül jól érzékeltetette a karakter sokszínűségét."

"Az ilyen szerep minden színész álma - teszi hozzá Pryce. - Nincs annál érdekesebb, mint olyasvalakit játszani, aki kettős életet él. Rohannak volt egy társadalmi vagy egyházi élete, és egy másik, ezzel teljesen ellentétes élete. Semmiben sem volt következetes, folyamatosan hazugságban élt."

Jeanne titkos szeretőjét, Retaux-t az ausztrál Simon Baker alakítja, férjét, a duhaj grófot pedig a magyar származású Adrien Brody. Jelentős epizódszerepben tűnik fel továbbá Christopher Walken, aki a szélhámos parafenomén, Cagliostro gróf szerepét játssza.

A forgatás egy része Prágában zajlott, mert a díszlettervező Alex McDowell itt talált érintetlenül korabeli utcákat és épületeket. "Gyakorlatilag ez az egyetlen nagy középkori város, amelyet nem bombáztak le a II. világháborúban. Rengeteg középkori épület és utca található Prágában, és igen jó állapotban vannak. Ezenkívül találtunk itt kiváló cseh mestereket, akik el tudták készíteni a XVIII. századi kelléket. A belsőket a Barrandov stúdióban építettük fel, a külsőket pedig a prágai óvárosban vettük fel. A Károly híd 'játszotta' például a párizsi Pont Neuf hidat, a Szent Miklós-templom a királyi család versailles-i kápolnáját, a Bohemia Nagyszálló pedig Marie Antoinette-nek a Kis-Trianon-palotában berendezett színházát."

Ezek után külön megtiszteltetésként érte a stábot, hogy a francia hatóságok engedélyeztek számukra egy nap forgatást a versailles-i kastélyban. Még a híres tükörteremben is készíthettek felvételeket, igaz, hogy csak kézikamerával és csak természetes fénynél.

A díszlet mellett a látvány másik fontos elemét a kosztümök szolgáltatták, melyeket Hollywood egyik leghíresebb jelmeztervezője készített. Milena Canonero két Oscar-díj tulajdonosa, melyek közül az egyiket a Barry Lyndon című film jelmezeiért kapta 1975-ben, a másikat pedig a Tűzszekerek-ért 1982-ben. Ezenkívül Oscar-díjra jelölték még a Titus, a Dick Tracy, a Tucker - Az ember és az alma és a Távol Afrikától című filmekben végzett munkájáért.

A rendező, Charles Shyer most először készített kosztümös filmet. Eredetileg forgatókönyvíróként kezdte pályáját, majd Nancy Meyersszel együtt írója, rendezője és producere volt a Kibékíthetetlen ellentétek, a Bomba Bébi, az Örömapa 1-2, A zűr bajjal jár és az Apád-anyád ide jöjjön című filmeknek. Legújabb munkája vegyes kritikai fogadtatásra talált Amerikában.

Gy. D.