Válságban Halle Berry házassága

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

fotó: HölgyfórumHalle Berry bejelentette, férjével, Eric Benet zenésszel együtt pszichoterápiás kezelésre kívánnak járni, hogy megmentsék kapcsolatukat. A Die Another Day sztárja elmondta, hogy a házasságát megrázkódtató bajok márciusban kezdődtek, azután, hogy a Monster's Ball című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjat kapott. "Az az igazság, hogy miközben, addigi legnagyobb sikeremként, megkaptam az Akadémia díját, a magánéletem súlyos válságba került" - mesélte a színésznő, aki hozzátette, minden romantikus kapcsolat válságba kerülhet, akármit állítanak más nők. Halle Berry, aki tavaly januárban ment hozzá Benethez, elmondta, hogy a pszichoterápia melletti közös döntés már önmagában közelebb hozta őket egymáshoz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!