Gwyneth Paltrow Angliában

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A londoni West Enden gyakran lépnek fel hollywoodi sztárok. A tavalyi év legnagyobb eseménye Madonna színpadi szereplése volt, de ebben az időben Matt Damon, Woody Harrelson, Kyle McLachlan és Gwyneth Paltrow is játszott az angol főváros színpadain.

Forrás: MTISzakmai elismertség szempontjából Paltrow alakítása könyvelhette el a legnagyobb sikert. A kritikusok "káprázatosnak és hibátlannak" tartották játékát, amit azzal koronáztak meg, hogy a Proof című színdarab főszerepéért rangos díjra jelölték. Az Evening Standard Theatre Awards díjátadó gáláját november 25-én tartják, akkor derül ki, hogy a két neves brit színésznő egyike (Helen McCrory és Clare Higgins), vagy az amerikai sztár lesz-e a győztes.

A díjra egyébként Sam Mendes legutóbbi színházi rendezését, Csehov: Ványa bácsi című előadását is jelölték. A legjobb zenés darab kategóriájában pedig Andrew Lloyd Webber új musicaljét, a Bombay Dreams című előadást, mely az indiai filmipar fellegváráról, Bollywoodról szól.

Gwyneth Paltrow azonban még tovább marad Angliában. Múlt héten kezdte el forgatni a Sylvia Plath és Ted Hughes szerelmét feldolgozó filmet, melynek egyik gyártója a BBC Films. A történet elsősorban az amerikai írónő és az angol költő Cambridge-i, egyetemi éveire fókuszál. Paltrow partnere az a Daniel Craig, aki Sam Mendes most futó új filmjében, A kárhozat útján-ban is jelentős szerepet játszik.

A Coldplay honlapjahttp://www.coldplay.com/Gwyneth Paltrow rajongói oldala http://www.gwynethpaltrow.org/

Ezek után már nem meglepő, hogy a színésznő új szerelemre is Nagy-Britanniában talált. Hetek óta keringenek pletykák arról, hogy a Coldplay zenekar frontemberével, Chris Martinnnal randevúzik. A pár a Coldplay egyik koncertje után ismerkedett össze, és mostanáig nem óhajtotta nyilvánosságra hozni kapcsolatát.

A titkolózás azonban még merészebb híreszteléseket gerjesztett. Egyes újságok már Paltrow és leendő anyósa, Alison kiváló kapcsolatáról cikkeztek. Chris Martin ezért döntött úgy, hogy inkább maga ad információt a viszonyról.

Forrás: MTI"Büszke vagyok rá, hogy egy kedves és gyönyörű nővel tölthettem a szabadidőmet, de egyelőre még nem a barátnőm" - nyilatkozta a Sun című lapnak. "A koncertünk után megadta a számát, én felhívtam és hétvégén találkoztunk. Azt hiszem, mindketten jól éreztük magunkat együtt, de csak mint barátok. Semmi több nem történt közöttünk. Azt sem tudom, látjuk-e még egymást, és egyáltalán, hogy lesz tovább. Éppen ezért elég kellemetlen beszélnem róla. Hiszen még csak most ismerkedünk."

Gwyneth Paltrow sem sürgeti a románcot. Még nem dolgozta fel a fájdalmat, amit édesapja halála okozott neki, ráadásul az utóbbi években a magánéletben is sorozatos kudarcok érték. Chris Martint pedig - úgy tűnik - kisebbrendűségi érzés gyötri mellette: "Az egész nagyon furcsa még nekem, hiszen ő egy hollywoodi világsztár, én pedig csak egy srác vagyok a Coldplay-ből." Szerelemről tehát egyelőre nincs szó közöttük.