J.Lo férjhez megy Affleckhez

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

fotó: HölgyfórumJ.Lo és Ben Affleck első közös filmjük, a Gigli forgatásán ismerkedtek meg, és szinte azonnal egymásba szerettek. Az érzelmek hevességét jelezte az a nyilatkozat, amelyet Afleck akkoriban tett közzé a legrangosabb hollywoodi magazinokban, partnernője erényeit magasztalva. Sokáig nem vállalhatták kapcsolatukat, mert J.Lo még férjnél volt, de a pletykák ellen semmit sem tehettek.

Az első közös filmet azonban újabb követte (The Jersey Girl), amelynek forgatásán a pár már közös lakást bérelt. A philadelphiai Phoenix-ház lakói többször látták őket a lobbyban és a liftben, amint szorosan egymáshoz bújtak. Nem kellett sokat várni arra, hogy a házasság szándéka is megérjen bennük.

J.Lo hivatalos honlapjahttp://www.jenniferlopez.com/

Bár J.Lo még csak alig egy fél éve vált el Chris Juddtól, legszívesebben megint gyűrűt húzna az ujjára. Még arra sem szeretné az időt pazarolni, hogy előtte eljegyzést tartsanak. A pár barátai már egyértelmű tényként kezelik a kérdést: "Összeházasodnak. Nem bajlódnak az eljegyzéssel - csak egybekelnek és kész."

Közben az énekes-színésznő volt féje, Chris Judd is megtalálta azt a nőt, aki megvigasztalja. Nem ment gyorsan, hiszen ő volt az, akit elhagytak, és ezt sokáig nem tudta feldolgozni. Most azonban már nem titok, hogy egy hollywoodi színésznő, Jaime Pressly személyében új szerelemre talált. A táncos-koreográfus egyik barátja így mesélt a találkozásról: "Chris vonakodva kezdett el újra randizgatni. Azt mondta a legközelebbi barátainak, hogy úgy érzi, soha többé nem tud megbízni egy nőben. Mi viszont azt mondtuk neki, hogy meg kell ráznia magát és megpróbálni továbblépni. Most éppen ezt teszi."

Korábban:
Jennifer Lopez terhességéről cikkeznek
Ben Affleck pepije lehullott
Jennifer Lopez sikeres taszítja a férfiakat
J.Lo rendkívül nehéznek találta a legutóbbi filmszerepét