Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Fekete komédiát tervez Oszama bin Ladenről Belgium egyik ismert rendezője, Rob van Eyck. A flamand filmes, akinek alacsony költségvetésű alkotásait valóságos kultusz övezi hazájában, jelenleg amatőr színészeket keres bin Laden megformálására. A rendező, hogy minél nagyobb érdeklődést keltsen jövendő mozija iránt, a meghallgatásokat a merényletek első évfordulójának napjára időzítette. Van Eyck ugyanis májusban szintén próbálkozott, de akkor senki nem jelentkezett a szerepre.

A rendező újabb, sajtó által is beharangozott próbálkozása jóval sikeresebb lett. A szeptember 11-i válogatáson már sorban álltak a turbánt viselő, álszakállas bin Laden-imitátorok, akik közül a győztesnek abszurd környezetben kell eljátszania a szaúdi származású milliomost.

Van Eyck történetében az Amerika elleni terrortámadásért felelőssé tett bin Laden menedéket keres Belgiumban, majd az Európai Bizottság elnöke lesz. A rendhagyó ötletet a rendező azzal indokolta, hogy jó, ha a nézőket a humor segítségével is szembesítik a sokkoló, szeptember 11-i eseményekkel.

Korábban a botrányairól hírhedt Eminem is ábrázolta bin Ladent az egyik klipjében, amiért újabb bírálatokat kapott az amúgy is sokat kritizált rapper. A Halál, Cselszövés és Végzet az Orient Expressen című mozi készítőit ugyancsak megihlette a szaúdi származású milliomos. A vonatos túszejtéssel dúsított akciófilm történetében bin Laden figurája szintén központi szerepet játszik.