Musicalre készülnek a Coen fivérek

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Musical rendezésébe fogtak a Coen fivérek. A forgatókönyvet az a John Turturro jegyzi, aki a testvérpár számos korábbi filmjében szerepelt már (A Nagy Lebowski, A halál keresztútján, O Brother, Where Art Thou). A cselekmény Turturro szülővárosában, Bensonhurstben játszódik, a film stílusa pedig leginkább a Steve Martin által fémjelzett Filléreső és a Párosban a városban ötvözése.

A film címe Románc és cigaretta lesz, melyhez a musical olyan régi nagy veteránjait próbálják megnyerni maguknak, mint például Susan Sarandon, aki a Rocky Horror Picture Show-t követően vált népszerűvé. Ugyanakkor Steve Buscemi és az a Christopher Walken is szerepel majd a filmben, akit már a Filléresőben is láthattunk, legutóbb pedig Fatboy Slim videoklipjében a Weapon Of Choice-ban mutatta be bizarr, de igen emlékezetes táncprodukcióját egy szálloda halljában.

A bemutatóra azonban még várni kell, Coenék ugyanis jelenleg még egy másik filmjükön, az Intolerable Crueltyn dolgoznak.

Nem hiányzik otthonról?
Fargo

Korábban:
Coenék a gonosz Mikulásról forgatnak
Coen-film a borbélyról, aki keveset beszél