Varázslóként tekintenek Hiddinkre az oroszok

Vágólapra másolva!
Az orosz lapok hétfőn a címlapon, lelkes írásokban számoltak be a holland csapat felett aratott szombati győzelemről a labdarúgó Európa-bajnokságon.
Vágólapra másolva!

A holland Guus Hiddink vezette orosz csapat már nem csupán az elitben van, hanem annak is a csúcsán, a kiválasztottak között - lelkendezett a Kommerszant című üzleti lap, amely szerint az orosz csapat pechek, kihagyott helyzetek és kihagyott gólok ellenére verte meg 3-1-re az ellenfelét a negyeddöntőben.

A Gazeta című lap úgy véli: soha, senki nem fogja tudni megmagyarázni érthetően, hogy mit csinált Hiddink a csapattal, de ez nem is baj, mert csoda történt, és abban mindig maradnia kell titoknak. A lényeg azonban világos: a győzelmet elsősorban önmaga felett kell mindenkinek kiharcolni. Hiddink pedig varázsló, tapasztalt bölcs, sokat látott ember, aki megértette a lényeget: az ember a természet csodálatos teremtménye, és lehetőségei határtalanok. Az edző feladata pedig az, hogy segítsen a játékosnak a csapatban feltárni határtalan potenciálját.

A Vremja Novosztyej szerint a szakember nem csupán fizikai, taktikai és lélektani téren készítette fel a csapatot: Hiddink játékosai Hiddink embereivé lettek. Most első ízben felismerték, hogy minden egyes nagy győzelmük és a focihoz való viszonyuk a szurkolók millióinak ad életerőt, s hogy nem csupán saját sorsukról, hanem másokéról is szó van. Guus Hiddink nem csupán labdarúgói, hanem emberi tapasztalatot is adott a játékosoknak - írta a lap.

A Nyezaviszimaja Gazeta szerint az orosz futball Hiddink teremtette jelenségét még sokáig tanulmányozni fogják, de az edző annyi személyes, lélektani, szubjektív dolgot vitt a felkészülés folyamatába, hogy tapasztalatait nem lehet csak úgy másolni. A tréner értéke ugyanaz, mint a művészé, aki a rendelkezésére álló anyagot új összefüggésbe tudja helyezni. Közben az országban fokozódik a lelkesedés, s a sportsikerek összetevőinek elemzését a gyakorlatba is át lehet ültetni: külföldi tapasztalat, a korrupció hiánya, csak a legjobbak kinevezése a kulcspozíciókra - egy új értékrend részei - írta a lap.

Forrás: [origo]

Hiddink nem fogta vissza magát a Hollandia elleni sikert követően

A Novaja Gazeta úgy vélte: Oroszország sokféle: terepszínbe öltözött bőrfejű, a megvesztegethető rendőr nyugtalanul rebbenő szeme, a főnök lógó pofazacskója. De Guus Hiddink mást látott meg: olyan országot, amely már készen áll a nagy győzelmekre. Meglátta, hogy a rendetlenség magában hordozza az új világrend csíráját, a lustaságból lehet akarat és kitartás, ugrás és repülés, csupán a saját képességekbe vetett kevéske hit és a gyengékhez oly kegyetlen világban aratott néhány siker kell hozzá.

Az Izvesztyija szerint az utóbbi idő fordulatot hozott az orosz labdarúgásban. Lehet, hogy az orosz csapat nem nyeri meg az Eb-t, de a hollandok ellen vívott meccs megmutatta: Oroszországnak olyan csapata lett, amely a mostani kontinenstornán képes bármely csapatot legyőzni.

A lapok egyébként kivétel nélkül sok fotót közöltek a szombat éjszakai moszkvai ünneplésről, s mindegyikben látható az a férfi, aki felmászott a Puskin-szobor vállára, s a nagy költő nyakába Oroszország feliratú szurkolósálat kötött.

Küldje a #FUTBALLMMS kódszót sms-ben a 777-re, és fotókkal kiegészített információkhoz juthat mindössze havi 499 forintért! A regisztrációs sms díja 72 forint.
A szolgáltatást T-Mobile-ügyfelek vehetik igénybe. (x)