Vegyen poroltót a horvát-török meccsre!

Vágólapra másolva!
Míg Bázel a csütörtök esti német-portugál mérkőzés lázában ég, Bécs már a pénteki horvát-török negyeddöntőtől retteg, legalábbis ezt sugallják a túlzásokat azért errefelé is kedvelő bulvárújságok, amelyek gyakorlati tanácsokkal is ellátják a lakosságot az esemény átvészelésére. Tény, hogy az osztrák főváros minden eddiginél nagyobb rendőri jelenléttel készül a találkozóra, miként az is nyilvánvaló, hogy Ausztria kiesése után nagyot zuhant az Európa-bajnokság népszerűsége a helyiek körében.
Vágólapra másolva!

Bordás Gábor helyszíni tudósítása Bécsből

Kár is lenne tagadni, a legtöbb európai nációval kapcsolatban élnek bennünk bizonyos közhelyek, amelyek legalább annyira kollektív alapismereteink tárgyát képezik, mint a lesszabály vagy a büntetőpárbaj lebonyolítási formája, hiszen ki ne tudná, hogy az olaszok szenvedélyesek, az angolok tartózkodók, a görögök vendégszeretők, a magyarok meg pesszimisták és vendégszeretők.

Az osztrákokról egyszer azt mondta nekem egy évekig Bécsben élt barátom, hogy a "mi lett volna" bűvöletében élnek, vagyis állandóan azon töprengenek, hogyan alakult volna az életük, ha a múltban valami nem vagy úgy történik, ahogy végül is történt. Személyiségem szofisztikáltabb része természetesen kapásból visszautasítja az efféle durva általánosítást, a kampuszon felállított kivetítő előtt ugyanakkor másról se hallok az oroszok és svédek mérkőzése közben, mint hogy mi történt volna, ha Ausztria nem kap ki a horvátoktól, vagy legyőzi a lengyeleket, esetleg ha Ballack nem játszik a német csapatban.

Amikor pedig az egyik asztalhoz leülve a mellettem söröző férfi felteszi a kérdést, vajon mihez kezdene, ha nem kapott volna a múlt héten fizetésemelést, egyszerűbb énem máris kezdi igazolva látni az osztrák lélek és a feltételes mód közötti szoros kapcsolat hipotézisét.

A foci természetesen továbbra is sok helyen téma, a helyiek lelkesedése azonban, úgy tűnik, csak másfél hétre volt szavatolva. "Az emberek eddig sem hittek az osztrák fociban, és ezután sem fognak" - legyint az egyik alkalmi beszélgetőtársam, miután megosztom vele benyomásaimat. Wolfram úgy véli, a németek elleni mérkőzés napja ennek ellenére csodálatos volt, soha nem látott még ilyen szolidaritást, az egész város megőrült egy kicsit, még öltönyös főnöke is kifestett arccal ment be dolgozni, pedig, mint mondja, "komoly helyen" dolgozik.

A nationalelf elleni, kiesést jelentő vereség azonban kilúgozta Bécs napjaiból a hazafias jeleneteket, és az ideiglenes futballfővárosi cím önmagában korántsem tölt el mindenkit örömmel, sokaknak inkább csak bosszúságot okoz. Elsősorban azért, mert a rendezői szerep igencsak megviseli az osztrákok pénztárcáját, az Eb alatt szinte minden étel és ital a duplájába kerül (én tegnap egy bécsi szeletért 15, egy korsó sörért pedig 4 eurót perkáltam le egy korántsem fényűző helyen), és nemcsak a bárokban és éttermekben ugrottak meg az árak, hanem a boltokban és a szupermarketekben is.

Természetesen akadnak olyanok is, akiknek nem tetszik, hogy szurkolók tömegei lepték el a várost, de a többség abszolút toleráns a nem mindig csendes külföldiekkel, noha a már idézett barátunk szerint az osztrákok alapesetben nem ismernek tréfát, ha a szabályok betartásáról és betartatásáról van szó, ha egy szórakozóhelyen tíz óra két perckor még mindig nem halkult el a zene, akkor nincs kecmec, a lakosság bejelent, s a rendőrség érkezik, mint David Villa. A szigor azonban az Eb idejére fel lett függesztve, egyedül a mozgólépcsőn tesznek gattusói keménységgel a helyemre, ha véletlenül a bal oldalon feledkezem.

Bécs egyébként nagyon büszke a csúcsesemény valóban példás megszervezésére, eddig minden úgy ment, mint a karikacsapás, a hatóságoknak is mindössze 53 szurkolót kellett őrizetbe venniük. A pénteki Horvátország-Törökország negyeddöntő előtt viszont ennek a számnak a drasztikus megsokszorozódásra számítanak az osztrákok, Ausztriában ugyanis éppen a török és a jugoszláv utódállamokból származó bevándorlók, illetve munkavállalók élnek a legnagyobb számban, hozzájuk várhatóan további 200 ezer délről érkező szurkoló "csatlakozik", ők pedig ugye a már emlegetett sztereotípiák szerint a temperamentumosabb látogatók közé tartoznak.

A helyi újságok nagy terjedelemben foglalkoznak a pénteki negyeddöntő biztonsági vonatkozásaival. Az Österreich felmérése szerint az osztrákok 77 százaléka fél a mérkőzéstől, míg a Heute című bulvárlap egyik - cseppet sem ironikus hangvételű - cikkében arra ad tanácsokat a fővárosiaknak, hogyan vészeljék át a horvát-török párharcot. E szerint egy nyugalomra vágyó bécsi lakos a meccs előtt pár órával már húzza le a redőnyét, a kocsiját vigye el egy félreeső helyre, ellenőrizze a biztosítását, írja fel a rendőrség, a mentők és a tűzoltóság telefonszámát, és az sem árt, ha maga is beszerez egy tűzoltókészüléket.

A lakosságon kívül a rendőrség is nagyon készül az eseményre, amelytől biztonsági szempontból a torna legnagyobb kihívását várja. A hírek szerint a szokásos létszámon felül további 1200 rendőr lesz szolgálatban, a legnagyobb török és horvát kolóniák lakta Ottakring és Favoriten kerületekben pedig több utcát lezárnak.