Cristiano Ronaldo játékunkban is vezet

Vágólapra másolva!
Még csak pár napja indult el az [origo] menedzserjátéka, amely egészen a nyári labdarúgó Európa-bajnokság végéig tart, de máris gőzerővel folyik az "álomcsapatok" összeállítása. A játékosok által leggyakrabban kiválasztott labdarúgók listája pedig egyértelműen jelzi, hogy jelenleg mely focisták számítanak a legnépszerűbbnek és legelismertebbnek Magyarországon.
Vágólapra másolva!

A játék jellegéből adódóan elsősorban olyan futballistákat érdemes csapatunkba jelölni, akik várhatóan rendszeresen pályára lépnek klubjukban, együttesük jól szerepel a bajnokságban, és az sem hátrány, ha az adott játékos sok gólt szerez. Mindezek alapján nem meglepő, hogy a legnépszerűbb "szerzemény" a Manchester United portugál szélsője, Cristiano Ronaldo: a Vörös Ördögök futballistája bombaformában játszik ebben a szezonban, és futószalagon ontja a gólokat. Jó esélye van arra, hogy nem csak az angol bajnokságban lesz gólkirály, hanem az európai Aranycipőt is megnyeri - arról nem is beszélve, hogy a legutóbbi hat fordulóban egyaránt eredményes volt, vagyis megbízhatóan szállítja a gólokat, pontokat.

Ugyanez elmondható a második legnépszerűbb futballistáról, a spanyol Fernando Torresről is, aki a Liverpool FC csatára, és Cristiano Ronaldo után a második legeredményesebb labdarúgó a Premier League-ben. A Bundesligában pedig a Bayern München olasz támadója, Luca Toni ontja a gólokat - márpedig a találatok nagyon sokat érnek játékunkban, a sok gólt szerző focistákat még akkor is érdemes "leigazolni", ha kifejezetten "drágák": a fenti három labdarúgó egyaránt a legértékesebb kategóriába tartozik.

De nem csak a szerzett gól hoz sokat a konyhára, hanem az is, ha a kapus kapott találat nélkül zárja a mérkőzéseket, ugyanakkor egy nagyobb vereség súlyos mínuszpontokat jelent a portás, és így az őt "beválogató" játékos számára is. Nincs mit csodálkozni azon, hogy a legnépszerűbbek között a világ legjobb hálóőrei is ott vannak: Gianluigi Buffon, Edwin van der Sar vagy Iker Casillas neve garanciát jelent arra, hogy az egyes számú futballistán ne múljon a sikeresség - még ha az ő leigazolásuk is sok pontba kerül.

Ugyanakkor a csapat összeállításakor, főleg, ha a menedzser pár kifejezetten "értékes" labdarúgót is jelöl, arra is figyelni kell, hogy legyen néhány alacsony pontértékű játékos - akik azért a szerzett pontszámban sem rontják le különösebben az együttest. Ezzel a megfontolással magyarázható, hogy a népszerűségi lista elején van két "egypontos" focista, Abou Diaby és Giorgio Chiellini is. Mind a két játékos olyan klubban szerepel (Arsenal FC, illetve Juventus FC), amelyek élcsapatnak számít hazája bajnokságában, vagyis sejteni lehet, hogy hozni fogják az eredményeket - így Diaby vagy Chiellini is értékes pontokat szerezhet az őt beválogatóknak.

Összességében elmondható, hogy a menedzserek legkevésbé a csatárokon és a kapusokon szeretnek spórolni, hiszen a futballisták ezeken a posztokon a legdrágábbak egyben a legnépszerűbbek. Mindez maximálisan érthető, elvégre ezen a két poszton lehet a legtöbbet nyerni (mégis csak a csatárok szerzik a legtöbb gólt), illetve a legtöbbet veszíteni (a kapusoknál a bekapott gólok miatt). A többi pozícióban már az olcsóbb labdarúgók közül is sokan válogatnak.

www.infosport-focivilag.hu