Vágólapra másolva!
Az Európa-bajnoki döntőt követő sajtóértekezleten Otto Rehhagel, az aranyérmes görögök német szakvezetője bevallotta, azzal a szerény szándékkal érkeztek Portugáliába, hogy legalább egy meccset nyerjenek - ez ugyanis korábban még egyetlen világversenyen sem sikerült a helléneknek... 
Vágólapra másolva!

A német tréner, aki az elsőként tudott külföldiként Európa-bajnokságot nyerni csapatával, üzent azoknak is, akik kritizálták védekező felfogása miatt: "Minden nagy tornán van egy meglepetéscsapat, ezúttal mi voltunk azok. Három év kemény munkájának a gyümölcse ez a diadal. A játékosok elfogadták azt a rendszert, amelyben én dolgozom, és most olyan jutalmat kaptak érte, amilyenre még jómagam sem számítottam.Kevesen bíztak bennünk, de én tudtam, hogy mire lehet képes ez a társaság. Ettől függetlenül nem titkolom, hogy kezdetben csupán az volt a szerény célunk, hogy legalább egy meccset nyerjünk.

Ez ugyanis korábban még sohasem sikerült Görögországnak Európa- vagy világbajnokságon. Most ne kérdezzenek arról, hogy maradok-e a görög válogatott élén vagy hazatérek-e Németországba, mert ezek az öröm pillanatai. Akik kritizálnak engem az állítólagos ultradefenzív futballomért, azoknak üzenem: kizárólag védekezéssel nem lehet megnyerni egy Európa-bajnokságot. Márpedig nekünk sikerült. Csak gratulálni tudok a játékosaimnak, akik minden egyes találkozó előtt úgy futottak ki a gyepre, mintha az lenne a döntő.

Igazságtalan lenne bárkit is kiemelnem. Mi egyetlen nagy család vagyunk, a siker közös, egy és oszthatatlan. A portugálok technikásabb labdarúgók, de helyettük nem rúghatunk gólt. Ha valaki tizenkét éve, amikor a Werder Bremennel Kupagyőztesek Európa-kupáját nyertünk, azt mondja, hogy egyszer a görög válogatottat Európa-bajnoki címre vezetem, biztosan bolondnak nézem az illetőt..."

Luiz Felipe Scolari arcát kezébe temetve, könnyek között nyilatkozott. Ami sikerült két éve Brazíliával, az most nem jött össze Portugáliával: "Az eredménnyel nem vagyok elégedett, s ez természetes. Olyan csapat ellen játszottunk, amely látványos védekező futballt mutatott be. Igen, ez nem elszólás, látványosan védekeztek a görögök, és könyörtelenül kihasználták a hibáinkat. Statisztikailag sokkal többet birtokoltuk a labdát, többször lőttünk kapura, mégis a görögök hatékonysága volt sokkal jobb. Gratulálok Otto Rehhagelnek és a görög labdarúgóknak. Büszke vagyok a portugál válogatottra, nagyszerű Európa-bajnokságot játszott. Nincs itt a világ vége, folytatjuk a munkát a csapattal, és ígérem, hogy a szurkolóknak még sok öröme lesz bennünk."

Luis Figo, a portugálok csapatkapitánya az 1991-es ifjúsági világbajnokság után nem tudott újabb nagy világversenyen diadalmaskodni hazai pályán, nem is leplezte csalódottságát: "Nehéz pillanatok ezek nekem, a csapatnak és az egész portugál nemzetnek. A görögök nem játszanak látványos futballt, viszont hihetetlenül hatékonyak. Sajnos, nem tudtunk még nagyobb örömet szerezni az országnak, ettől függetlenül azt hiszem, büszke lehet ránk Portugália. Ami a jövőmet illeti, ebben a pillanatban nem tudok mit mondani. Csak az biztos, hogy az athéni olimpián nem játszom a portugál csapatban. Hogy a továbbiakban a válogatott rendelkezésére állok-e, azt az előttem álló hetekben fogom eldönteni."

Maniche, aki a Portóval már elért egy óriási sikert idén, és az Eb-n is remekül játszott, a görögöket dicsérte: "Egy Eb-döntőben nem szabad elkövetni hibákat, s mi elkövettünk egy óriásit, amin elment a meccs. Attól kezdve, hogy bekaptuk a gólt, már nem nagyon maradt esélyünk, mert a görögök ellen szinte lehetetlen fordítani. Hihetetlenül szervezett csapat a görög! Megérdemli az aranyérmet. Szeretném megköszönni a portugál népnek azt a szeretetet, amellyel elhalmozott minket az Európa-bajnokságon."

Angelosz Hariszteasz, három góljával a görög válogatott házi gólkirálya lett a tornán, ráadásul mindegyik találata sorsdöntő volt, hiszen a spanyolok elleni egyenlítő gól megalapozta a hellének továbbjutását, majd a franciák és a portugálok elleni fejes győzelmet ért. A Werder Bremen csatára nem is tudott napirendre térni a történtek felett: "Kimondhatatlanul boldog vagyok, alig bírok magammal. Európa legjobb futballválogatottja vagyunk! Ez a pillanat egyszeri és megismételhetetlen, meglehet, soha többé nem lesz részünk hasonlóban. Azt hiszem, megérdemeljük. A kontinens legnagyobb csapatait győztük le, s minden esélynek fittyet hányva most felemelhetjük a trófeát. Ez pályafutásom legboldogabb pillanata."

Vasziliosz Gagatsziszt, a Görög Labdarúgó-szövetség elnökét a Bild riporterei arról faggatták, hogy mi lesz a jövője Rehhagelnek, Németországban ugyanis egyöntetü a vélemény, hogy "Ottó király" lenne Rudi Völler méltó utódja: "Nincs miről beszélnünk, Otto Rehhagelnek a minap hosszabbítottuk meg a szerződését 2006-ig. Engem nem érdekel, hogy a német szurkolók nagy többsége őt akarja szövetségi edzőnek. Nem, nincs a szerződésében kivásárlási záradék. Az a maguk baja, hogy elengedték Rudi Völlert. Kérem, hagyjanak békén, a válaszom mindenre nem, nem és nem."

Hétfőn délután a Bild már arról értesült, hogy Rehhagel 2008-ig szerződést hosszabbított a görög szövetséggel, és visszavonulásáig irányítja a nemzeti csapatot.