Rooneyra cserélné Van Nistelrooyt a MU

Vágólapra másolva!
A vasárnapi angol sajtó szerint a közeljövőben szenzációs változások lesznek a Manchester Unitednél: érkezik a világ egyik legtehetségesebb labdarúgójának tartott Wayne Rooney, míg Ruud van Nistelrooy a Real Madridhoz szerződik.
Vágólapra másolva!

Olvasson Eb-naplókat!

Az Everton angol válogatott csatársztárját a Roman Abramovics orosz multimilliomos által vezetett Chelsea is szívesen szerződtetné, de az érintett nem akar a fővárosba igazolni.

Több újság szerint a napokban Rooney azt mondta barátainak, hogy az Old Traffordra akar szerződni, még akkor is, ha jelenlegi klubja meg szeretné duplázni fizetését, s heti 35 ezer fontot ígér neki. Ez az összeg azonban nem vetekedhet a manchesteri lehetőségekkel, hiszen a MU a világ egyik leggazdagabb egyesületének számít.

Az is biztos, hogy Rooneyért több tízmillió fontot kellene fizetni, így a Vörös Ördögöknek kapóra jött, hogy a Real Madrid 33 milliót adna Ruud van Nistelrooyért. A Sunday People úgy tudja, hogy a két klub már a megegyezés közelébe jutott, vagyis a holland csatár három év után távozik a Manchester Unitedtől.