Koller és Baros elődöntőbe lőtte a cseheket

Vágólapra másolva!
Csehország válogatottja jutott utolsóként a legjobb négy közé a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokságon, miután a második félidőben nyújtott pazar játékával 3-0-ra legyőzte Dánia együttesét. Milan Baros duplázott, s a góllövőlista élére állt.
Vágólapra másolva!

Jegyzőkönyv, online tudósítás

Karel Brückner, aki az U21-es válogatott mestereként korábban kétszer is győzelemre vezette fiait Dánia ellen, legjobbjait küldhette pályára a portugáliai Európa-bajnokság utolsó negyeddöntőjében. A németek ellen látott, amúgy győztes B csapatból csupán Bolfot, Jiraneket és Galeseket nevezte a kezdőbe, azaz Kollertól Rosickyig összes sztárjára számíthatott. A túloldalon Morten Olsen az utolsó pillanatig vált a kezdőcsapat kihirdetésével, amelyből végül kimaradt a kisebb sérüléssel bajlódó Sand. Rommedahl sem épült fel teljesen vasárnap estére, a háromcsatáros felállás ennek ellenére maradt, Tomasson, Grönkjaer és Jörgensen kapott elöl helyet. Nicklas Jensen bokasérülés miatt maradt ki, bekerült viszont névrokona, Claus, akitől a gárda mozgatását várta Olsen.

A beharangozott támadófociból az első tíz percben semmit sem láthattunk, egy kósza Nedved-szabadrúgáson kívül a középpályán kóstolgatták egymást a játékosok. Az álmatag kezdés leginkább Bögelundot kavarta meg, aki a 12. percben hazaadásával majdnem mattolta Sörensent. A zavart látva Koller két villanással jelentkezett, előbb fejelt, majd remek labdával kínálta meg Galeseket, aki futtából centikkel lőtt mellé. A dánok sem akartak lemaradni, Poulsen előbb kilőtte Ujfalusit, majd Kollerhez hasonlóan fölé-mellé fejelt, hogy aztán hosszú percekre visszaterelődjenek az események a középkör környékére.

Feltűnő volt, hogy a cseh sztárjátékosok nem igazán találták a helyüket, Nedved csak elvétve találkozott a labdával, így nem is tudta irányítani övéit. Poborsky inkább a rossz szögleteket, semmint a helyzeteket halmozta, de Rosicky sem mutatott sokat néhány elfutáson kívül. Ugyanekkor az északiak játéka sem duzzadt az átütőerőtől, Grönkjaer próbálkozott ugyan, de körülbelül olyan kevés sikerrel, mint ahányszor Tomasson vagy Jörgensen lövőhelyzetbe került.

A harmincadik perc környékén csúnyán leült a meccs, a csehek semeddig, a dánok ártalmatlan beívelésekig jutottak csak, Jiranek mégis felhívta magára a figyelmet. Igaz, nem helyzettel, hanem sérüléssel, Brücknernek így már az első játékrészben cserélnie kellett. A védő helyére természetesen védőt (Grygera) küldött be, így szerkezetileg nem változott a cseh együttes. A kapura teljesen veszélytelen játékot a közönség is megelégelte, a megjelentek hullámzással jelezték, többet várnak a pénzükért; az első félidő végén kaptak is egy kapufát, igaz, helyzetről nem beszélhetünk, hiszen Poborsky beadása előtte már kikanyarodott. Rá sem lehetett ismerni a cseh csapatra, Nedvedék teljesen ötlettelenül fociztak, az irányítást is átengedték a piros-fehéreknek: Olsen tanítványai 62, míg Brückner fiai 38 százalékban birtokolták a labdát, na nem mintha mindez számított volna valamit.

A dánok talán még az öltözőben jártak, amikor a csehek a semmiből megszerezték a vezetést, Poborsky oly sok béna próbálkozás után jól tekert be egy szögletet, amelyet a teljesen egyedül hagyott Koller a bal felső sarokba stukkolt. Szinte érthetetlen, hogy az Eb legmagasabb játékosát őrizetlenül hagyták Laursenék, meg is bűnhődtek érte: kitámadtak, amiből törvényszerűen a csehek lőttek gólokat. Pontosabban az Eb-n zsinórban negyedszer eredményes Baros.

Az a Baros, aki az első félidőben teljesen eltűnt a mezőnyben, s aki első komolyabb helyzetét gólra váltotta. A Poborskytól kapott passzt finom átemeléssel tessékelte Sörensen kapujába, két perccel később, a másik oldalról erőből talált be. Az előkészítő ekkor Nedved volt, aki szintén akkor villant, amikor igazán kellett. Mivel a meccs eldőlt, Brückner nyugodt szívvel hívhatta le aranylábú csatárát, aki nem mellesleg a góllövőlistán is átvette a vezetést.

Az utolsó perceket csupán kötelességből játszották le a kedvüket vesztett dánok, próbálkoztak, próbálkoztak, de vajmi kevés sikerrel. Legtöbbször a csereként beállt Madsen veszélyeztetett, eközben a fehér mezesek rutinosan őrizgették az előnyt. Poborsky 17 méterről még megpróbálkozott egy emeléssel, de az eredmény már nem változott; a második félidőre varázsütésre feltámadt Csehország megérdemelten jutott be az elődöntőbe, ahol Görögországgal találkozik.