Vágólapra másolva!
A görög válogatott a torna legnagyobb meglepetését szolgáltatva búcsúztatta a címvédő Franciaországot a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjében. Az 1-0-s eredmény igazából csak azok számára meglepetés, akik nem látták az összecsapást, hiszen Otto Rehhagel csapata imponáló játékkal kerekedett a címvédő fölé.
Vágólapra másolva!

Jegyzőkönyv - online közvetítés

A labdarúgó Európa-bajnokság második negyeddöntője előtt némi meglepetést keltett, hogy nem volt teljesen telt ház a mérkőzés helyszínéül szolgáló lisszaboni Jose Alvalade-stadionban (amely egyébként a Sporting otthona), azonban így is fantasztikus hangulat fogadta a címvédő francia-, valamint az Eb egyik legkellemesebb meglepetését jelentő görög válogatottat.

A franciáknál végül a kezdőcsapatban kapott helyet a kontinensviadalon eddig meglehetősen halvány teljesítményt nyújtó David Trezeguet - Saha neve merült fel esetleges helyettesként -, míg Otto Rehhagel együttesében a torna folyamán először volt kezdő az Atlético Madrid csatára, Nikolaidisz, aki az eltiltott Vrizaszt helyettesítette.

Az első tíz perc meglehetősen óvatos játékot hozott, egyik csapat sem kockáztatott, megpróbáltak óvatosan fogást találni a másikon a küzdő felek. A labda többet volt a görögöknél, akik egyszer-kétszer veszélyeztettek, bár klasszikus gólhelyzetet nem tudtak kialakítani. Egészen a 15. percig - bár ez inkább egy görögök szempontjából szerencsés jelenetsor volt -, amikor egy veszélyesen a francia kapu felé pattanó labdát Barthez a gólvonalon - vagy mögötte? - csípett el. Vitára okot adó mozzanat volt, bizonyára hallunk még róla az elkövetkezendőkben.

Az első játékrész derekához érve azt a meglepő tényt állapíthattuk meg, hogy nem láttunk még francia helyzetet. Ezt a szégyenteljesnek mondható állapotot - elmúlt kilenc Eb-meccsükön mindig szereztek gólt a gallok - unta meg Henry, és első valamirevaló megmozdulásából kevés híján megszerezte a vezetést a címvédőnek.

Az Arsenal-támadó megmozdulása egyszeri produktumnak bizonyult, utána a mérkőzés visszaállt az addigi kerékvágásba: maradt a francia lehetőségeket csírájában elfojtó, rendkívül szervezett görög védekezés, valamint jobbára a két tizenhatos között folyó mezőnyjáték.

A hosszú ideig tartó eseménytelenséget - bár a görög szurkolók, sőt, esetleg a semlegesek is élvezték a görög csapat rendkívül szervezett játékát - Fisszasz második távoli bombája törte meg, Barthez azonban résen volt, és kipiszkálta a labdát a jobb felső sarokból.

Az első félidő több gólszerzési lehetőséget nem hozott, így 0-0-val vonulhattak pihenőre a csapatok. A gólnélküli állás elsősorban a címvédő számára volt hízelgő, hiszen gyakorlatilag egyszer jutottak el a gólszerzés lehetőségéig Henryék, míg a rendkívül szervezett csapatjátékot bemutató hellének több alkalommal is veszélyeztették Barthez kapuját.

Forrás: EPA
Ezúttal Zidane sem tudott segíteni a franciákon EPA

A második 45 perc ugyanott folytatódott, ahol az első abbamaradt. A francia válogatott továbbra sem érte el a Santini kapitány által elvárt üzemi hőfokot, míg a görögök játszották tovább az első félidőben is célravezető szervezett, masszív védekezésen alapuló játékukat.

Pár perc elteltével Lizarazu unta meg a csatárok tehetetlenségét, előretört, a görög védők az utolsó pillanatban zártak össze előtte. A balhátvéd egyéni akciója aztán jeladás volt a címvédőnek, és néhány percre felpörgették a játékot Zidane-ék. A nehéz időszakot átvészelték a görögök, hogy aztán a félidő derekán minden eddiginél nehezebb helyzetbe hozzák jóval esélyesebbnek tartott ellenfelüket: ekkor az egykori Leicester-játékos, a csapatkapitány Zagorakisz centerezett remekül, Hariszteasz pedig tanítanivaló gólt fejelt Barthez kapujába.

A bekapott gól után cserékkel próbálta felrázni enervált csapatát Santini mester, és Sahát, valamint Wiltordot vezényelte pályára a semmit sem mutató Trezeguet, valamint a kényszerűen feláldozott Dacourt helyére.

A hajrához közeledve egyre jobban behúzódott saját kapuja elé a görög válogatott, a franciák pedig minden eszközzel megpróbálták feltörni az Eb meglepetéscsapatának védelmét, de a Dellasz vezérelte hátsó alakzat imponáló magabiztossággal állta a sarat. Otto Rehhagel ennek ellenére meglehetősen ingerülten pörölt övéivel - bizonyára nem akart úgy járni Görögország legnépszerűbb németje, mint ahogyan az angolok jártak a csoportkör első meccsén.

Az Eb meglepetéscsapata végül kihúzta kapott gól nélkül, így 1-0-s sikerével - a házigazda Portugália után másodikként - bejutott a kontinenstorna elődöntőjébe.

Zagorakiszék továbbjutása egyáltalán nem volt érdemtelen, hiszen minden tekintetben a franciák fölé nőttek a lisszaboni mérkőzésen. A görögöknél az Otto Rehhagel által meghonosított fegyelmezettség és precizitás ezúttal is nagyszerű egyéni teljesítményekkel párosult, ezzel ellentétben a címvédő nem volt képes a megszokott kombinatív játékát játszani, ráadásul most a többségében szürkén futballozó szupersztárok egy-egy villanása sem segített (nem segíthetett, mert nem nagyon volt).

A görög válogatott az ország futballtörténelmének kimagaslóan legnagyobb sikerét érte el az elődöntőbe jutással, ahol majd a Dánia-Csehország mérkőzés győztesével találkozik.