Vasziliosz Cartasz (Görögország)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Vasziliosz Cartasz, a görögök középpályása.
Vágólapra másolva!

Vasziliosz Cartasz (Görögország)
Poszt: középpályás
Klub: AEK Athén
Születési idő: 1972. november 12., Alexandria
Testsúly, magasság: 75 kg/186 cm

1972. november 12-én született Alexandriában, pályafutását a helyi csapatban kezdte el. Tizenhét esztendősen a másodosztályú Naiusszába igazolt, ahol négy évet töltött el. Az 1991-92-es szezonban a másodosztály első helyéig vezette a csapatot, ám ekkor már több élvonalbeli klub is felfigyelt a fiatal tehetségre.

Cartaszra az AEK Athén csapott le, így a következő idényt már a fővárosban kezdte. Ebben az évben bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal, akárcsak a rá következő esztendőben. 1994 áprilisában a nemzeti tizenegyben is bemutatkozhatott Szaúd-Arábia ellen, és a világbajnokság előtt még kétszer húzhatta fel a címeres mezt, a World Cupra utazó keretből azonban kimaradt. A világbajnoki kudarc után biztos helye lett a válogatottban, és az AEK-ben is jobban teljesített. Az 1995-96-os szezonban ellenállhatatlanul játszott, középpályás létére huszonhét gólig jutott, ami természetesen a gólkirályi cím elnyerését jelentette.

Nem is maradt Görögországban, hiszen a spanyol Sevilla FC szerződtette. Ez a klubcsere azonban nem bizonyult a legjobb húzásnak, mert a Sevillával kizuhant a legjobbak közül. Ennek ellenére úgy döntött, hogy kitölti hároméves szerződését Andalúziában, és vállalta a Segunda División megpróbáltatásait is. Két évvel később sikerült visszajutnia a csapatnak az élvonalba, köszönhetően többek között Cartasz góljainak. A Sevilla azonban ismét nem tudott megkapaszkodni az élvonalban, és a kiesést követően a középpályás hazatért az AEK-ba.