Francesco Totti (Olaszország)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Francesco Totti, az olaszok középpályása.
Vágólapra másolva!

Francesco Totti (Olaszország)
Poszt: középpályás
Klub: AS Roma
Születési idő: 1976. szeptember 27., Róma
Testsúly, magasság: 180 cm/80 kg
Válogatottság: 40 mérkőzés, 6 gól

Tizenhárom évesen került az AS Romához, és még nem volt tizenhét, amikor bemutatkozhatott a Serie A-ban. Az 1994-95-ös idénytől kezdve alapembere a Farkasoknak, de pályafutása elején hol jobb oldali középpályásként, hol pedig középcsatárként foglalkoztatták

Ő azonban leginkább a fantasista, azaz az irányító szerepkörben érzi jól magát. 1996-ban utánpótlás Európa-bajnokságot nyert, négy évvel később a felnőttek között ezüstérmes lett az Eb-n, 2001-ben pedig bajnoki címig vezette a Romát.

Az utóbbi időben rendkívül gólerősen futballozik klubjában, ami nagy részben annak is köszönhető, hogy Capello mester gyakran ismét csatárként veti be. A squadra azzurrában azonban egyértelműen irányító középpályást játszik, mégpedig kiválóan.

Mostanában élete formájában futballozik, ha így marad, az Európa-bajnokság egyik legnagyobb sztárja lehet. Évről évre csábítják őt, legutóbb például a Real Madrid, de sokak szerint lehetetlen lesz őt elvinni Rómából.