Steven Gerrard (Anglia)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Steven Gerrard, az angolok középpályása.
Vágólapra másolva!

Steve Gerrard (Anglia)
Poszt: középpályás
Klub: Liverpool FC
Születési idő: 1980. május 30., Liverpool
Testsúly, magasság: 186 cm/82 kg
Válogatottság: 21 mérkőzés, 3 gól

Az angol válogatott középpályás sora már korábban sem volt gyenge, és Gerrard megjelenésével tovább erősödött. Sokak szerint David Beckham és Michael Owen mellett ő a háromoroszlánosok harmadik világklasszis futballistája.

Még csak 18 éves volt, amikor bemutatkozhatott a Liverpool első csapatában, másfél évvel később pedig a válogatottban is pályára léphetett. Már a legutóbbi Európa-bajnokságon is ott volt, és Eriksson is alapemberként számol vele. Rendkívül sokoldalú futballista: rengeteg fut és kiválóan szerel, ugyanakkor remekül lát a pályán, jól osztogat, és távoli lövései is életveszélyesek.

Emlékezetes gólt szerzett a MU ellen a 2000-2001-es szezonban, illetve a németek elleni, 5-1-re megnyert vb-selejtezőn, ahol a meccs egyik legjobbja volt. 2001-ben őt választották az év legjobb ifjúsági korú játékosává Angliában.

Egyetlen problémája, hogy rendkívül sérülékeny, korábban már a bokájával és a hátával is akadtak problémák. Gérard Houllier rendkívül nagyra tartja; arra a felvetésre, hogy az Internazionale bejelentkezett a középpályásért, kijelentette: a milánóiaknak Zanettit, Recobát, Vierit plusz pénzt kellene felajánlaniuk Gerrardért, ha meg akarnák szerezni.