Rolan Guszev (Oroszország)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Rolan Guszev, az oroszok középpályása.
Vágólapra másolva!

Rolan Guszev (Oroszország)
Poszt: középpályás
Klub: CSZKA Moszkva
Születési idő: 1977. szeptember 17., Aszahabad
Testsúly, magasság: 177 cm/70 kg

A Dinamo Moszkva fiókcsapatának számító Dinamo Dubilban kezdte pályafutását, már 1994-ben a felnőttek között futballozott. A fővárosi gárda két évvel később hívta fel az élvonalban szereplő együtteshez, és 1996-ban 16 találkozón lépett pályára az első osztályban, de a következő évet megint a Dubilban kezdte.

Nem sokáig maradt itt, a moszkvaiak immár végleg magukhoz hívták, és Guszev egyre több lehetőséget kapott. Ekkoriban elsősorban a középpálya jobb oldalán vetették be, amolyan szélsőként, ami remekül bejött, hiszen rengeteg gólt ért el: 2000-ben például 12 alkalommal vette be az ellenfelek hálóját.

Ennek köszönhetően ebben az évben bemutatkozhatott a nagyválogatottban. 2002 elején a Szpartak Moszkva és a CSZKA is csábította, és ő az utóbbit választotta: sokak szerint emiatt maradt le a világbajnokságról, mivel a szövetségi kapitány, Oleg Romancev a Szpartak mestere is volt.

Pedig 2002-ben kétségtelenül az egyik legjobb formában futballozó orosz játékos volt, középpályás létére 15 gólt ért a pontvadászatban, ami gólkirályi címet ért a számára. A csapat akkor még nem tudott bajnokságot nyerni, 2003-ban viszont igen, és Guszev ehhez kilenc találattal járult hozzá. A nemzeti tizenegyben viszont még egyszer sem volt eredményes, igaz, itt jóval védekezőbb a szerepköre.