Trajanosz Dellasz (Görögország)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Trajanosz Dellasz, a görögök hátvédje.
Vágólapra másolva!

Trajanosz Dellasz (Görögország)
Poszt: középhátvéd
Klub: AS Roma
Születési idő: 1976. január 31., Monasztiri
Testsúly, magasság: 196 cm/95 kg

Dellasz 1976. január 31-én született Szalonikiben, és a helyi klubok közül az Ariszban kezdte pályafutását. Már az 1993-94-es pontvadászatban bemutatkozott az élvonalban egy mérkőzés erejéig, de a következő szezonban kölcsönadták a másodosztályú Panszerraikosznak, hogy némi rutint szerezzen.

Itt valóban állandó játéklehetőséget kapott, 19 mérkőzésen szerepelt, és egy gólt szerzett, ám a klub kiesett a második vonalból. Dellasz a harmadosztályban is maradt a csapatnál, és itt még jobban futballozott, aminek köszönhetően az Arisz 1996 nyarán visszahívta.

A következő idényt tehát a görög élvonalban kezdhette el, de nem itt fejezte be: olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy az angol Sheffield United felfigyelt rá, és leigazolta. Az angol másodosztályú gárdában másfél évet húzott le, és bár nem futballozott rosszul (az 1998-99-es pontvadászatban háromszor volt eredményes), mégis hazatért Görögországba, mégpedig az AEK Athénba.

A fővárosi egyesületben is hozta a maga megbízható teljesítményét, bemutatkozhatott a nemzeti tizenegyben, és 2001 nyarán az olasz élvonalban szereplő Perugia igazolta le. Pazarul kezdte a bajnokságot, az első fordulókban a Serie A egyik legjobbja volt, és az AS Roma rögtön tárgyalni is kezdett vele, aminek köszönhetően a Perugiánál "persona non grata" lett, a pontvadászat második felében egyetlen meccsen sem szerepelt.

Mindez persze nem akadályozta meg, hogy a fővárosba szerződjön, de eddig ott sem tudott stabil kezdő ember lenni.