Kislexikon

apostol (EP)
A szó a görög (e.aposztelló) igéből származik, jelentése "küldött". Már a Szentírásban kétféle értelemben szerepel:

1. Az evangéliumok tudósítanak arról, hogy Jézus Krisztus az őt követő sokaságból kiválasztott 12 tanítványt, akikkel különösen szorosan együtt volt, akikben különösen megbízott, és akiket a leghosszabban tanított (vö. pl. Mt 10,2-4). Őket nevezte el apostoloknak. Ezek az apostolok már Jézus földi életében küldetést kaptak arra, hogy Jézus előtt járva bejelentsék az ő érkezését, és az ő nevében prédikáljanak, gyógyítsanak, Krisztus föltámadása után pedig életfeladatukká vált, hogy Krisztus föltámadását hirdessék.

2. Ebbe a küldetésbe kapcsolódtak be mások is, mindenek előtt Szent Pál, aki szintén életfeladataként ismeri föl, hogy a többi apostollal egyetértésben Krisztus hirdetője legyen, és ennek megfelelően főleg levelei címzésében apostolnak nevezi önmagát (vö. pl. 1Kor 1,1). Pál és az ősegyház jóváhagyta más apostolok, vándorló igehirdetők hasonló küldetéstudatát is, amint azt pl. az 1Kor 12,27-29 mutatja.

A későbbi korokban az "apostol" megnevezést mégsem vitték tovább, jeléül annak, hogy a hit immár hallásból ered, abból, ahogy az egymást követő nemzedékek továbbadják az apostolok tapasztalatát. Katolikus és ortodox fölfogás szerint azonban minden püspök apostolutód, amennyiben püspöktől kapja a fölszentelését, és ez megszakítatlan láncolatban visszamegy az apostolokra (traditio apostolica).

Biblia, Szentírás (EP, SchJ)
A két kifejezés együtt mutatja meg, miről van szó: a "Biblia - " szabályos többes számú görög szó, jelentése: "könyvek". Ez már abból a szempontból is jelentős, hogy megmutatja, nem egy könyvről van szó, hanem iratgyűjteményről. Olyan iratok gyűjteményéről, amelyeket a gyűjteményt használó vallási közösség Szent Iratnak, Istentől sugalmazottnak ismer föl. A pontos magyar elnevezés tehát "Szent Iratok" lehetne.

Az ókori zsidóságnak a görög világban szétszóródott része görögre fordította az ősi héber nyelvű szent iratokat, és hozzátettek néhány eredendően görög nyelvű iratot, amit szintén szent iratként kezeltek. Ezt vette át az ősi kereszténység, amely ezekre az iratokra úgy tekintett, mint Jézus föllépésének isteni előkészítésére. Ezért nevezte ezt az iratgyűjteményt "Ószövetség"-nek. A keresztények ehhez az iratgyűjteményhez hozzátettek egy másik, szintén görög nyelvű iratgyűjteményt, amely Jézus életét beszéli el (vö. Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma), illetve különféle műfajokban bemutatja, hogyan tanított az első keresztény nemzedék - mindenek előtt Szent Pál apostol - Jézusról.

Maga a zsidóság azonban Jeruzsálem pusztulása (Kr. sz. 70) után úgy döntött, nemzeti azonosságának védelme érdekében visszatér a héberhez mint szent nyelvhez, és csak azokat az iratokat kezeli Szent Iratként, amelyeknek eredeti héber szövege megvolt. Természetesen csak a keresztények által "Ószövetség"-nek nevezett iratgyűjtemény iratai jöhettek szóba.

A kereszténység tiszteletben tartotta ezt a döntést, amennyiben elfogadta, hogy a héber nyelven is fönnmaradt iratokat héber nyelvről kell nemzeti nyelvekre fordítani. Az Ortodox és a Katolikus Egyház azonban továbbra is Szentírásként kezeli és görögből fordítja az ősidők óta Szent Iratként kezelt görög nyelvű zsidó írásokat, mint pl. a Bölcsesség könyvét. A különféle protestáns egyházak azonban a zsidó döntésnek azt a részét is átvették, hogy a csak görög nyelvű Krisztus előtti iratok nem részei a Szent Iratok gyűjteményének, így a zsidó Biblia teljesen megegyezik a protestáns Ószövetséggel, míg a katolikus és ortodox Ószövetség néhány irattal többet tartalmaz, míg az Újszövetség iratai az egész kereszténység számára ugyanazok.

A Szentírást már az ókorban elkezdték különféle nemzeti nyelvekre fordítani, legfontosabb Szent Jeromos latin nyelvű fordítása, a Vulgata. Szent Jeromos az Ószövetséget héberből fordította, végig törekedett a lehető legnagyobb pontosságra. A Vulgata a Középkorban a Katolikus Egyház hivatalos Szentírásszövegévé vált. Az egyház a legújabb időkig a Vulgata szerint idézte a Szentírást a különféle latin nyelvű egyházi iratokban.

Crux Gemmata (EP)
Krisztus keresztje nem puszta kivégzőeszköz, hanem jele annak, mennyire szeret bennünket az Isten: Jézus Krisztus meghalt azért, hogy mi vele együtt föltámadjunk. Emiatt a kereszténységben elterjedt a kereszt önálló tisztelete, amit az ékkövekkel kirakott keresztek, a Crux Gemmaták mutatnak. A kereszt üres, hiszen akit felfeszítettek rá, feltámadt. Az ékkövek ugyanakkor utalnak Krisztus sebeire, hiszen a Föltámadott jelenéseiről szóló bibliai beszámolók tudósítanak arról, hogy a sebeket mintegy diadalmi jelvényként Krisztus a föltámadott testén is viselte. A húsvéti gyertya, amit minden templomban láthatunk az oltár mellett, Crux Gemmata, hiszen az öt aranyozott tömjénszem, amit a Húsvét éjszaka szertartásában beleszúrunk, Krisztus sebeire utal.

Dies Dominica (EP)
Ősi zsidó gondolat, hogy el fog jönni az "Úr Napja", amikor az Úr közvetlenül cselekedni fog, ítéletet tart a gonoszok fölött, és megjutalmazza az igazakat. A keresztények szemében elsősorban Húsvétvasárnap az Úr Napja, a Dies Dominica, amikor Krisztus feltámasztásával az Úristen igazolta egyszülött Fiát, a kinyilatkoztatást teljessé tette, és ezzel új reményt teremtett a régi világban. Így a keresztények vasárnap köszöntik Istent imádsággal és pihenéssel, vasárnapra vitték át a zsidók szombat-ünnepét.

Exultet (EP)
Ősi keresztény himnusz, a IV. század 2. feléből való, elterjedése Szent Ambrus milánói püspök, egyházatya személyéhez kötődik. Művészi erővel világítja meg Krisztus föltámadásának egyetemes fontosságát. Húsvét éjszaka énekeljük, az előadásban elhangzott belőle egy részlet.

feltámadás (EP)
Szabadjon azzal az erősen általánosító, és sok kivétellel terhelt megállapítással kezdeni, hogy Indiában és attól keletre a vallási felfogások a lélekvándorlást hirdetik, ezért az ember teste nem túl fontos, mert a lélek a halál után új testbe vándorol, vagy eléri beteljesedését, a nirvána állapotát.

Indiától nyugatra azonban a legkülönfélébb vallások számára ez idegen gondolat maradt. Az ember konkrét, mostani teste nagyon fontos, hiszen ebben formálódik az egyéniségünk; a másik emberi testben másik személy formálódik, tőlünk függetlenül. Ha így van - és ezt mind a zsidó, mind a keresztény fölfogás vallja -, akkor a testi halál minden személyi aktivitásunknak véget vet, egyetlen reményünk a szabadító Istenben van, akinek hatalmában áll új teremtő aktussal visszaadni a testünket egy megújult világban. Hogy Isten valóban ilyen testi föltámadást készít elő mindannyiunk számára, annak jele a kereszténység számára, hogy Krisztus föltámadt, elsőszülöttként a halottak közül (vö. Kol 1,18).

Hágádá (SchJ)
A szó jelentése: elbeszélés. Azt a könyvet nevezik így, amelyet a Széder-estén végig olvasnak. A mesélés bibliai parancsolat: "És meséld el fiaidnak!" (MII. 13.8.) A Peszáchi Hágádá, a zsidó szabadság olvasókönyve rendhagyó könyv. Az évezredes gyűjtemény - melynek alapjai az Írásban gyökereznek, és nagy része még a második Szentély idején "állt össze" - arról nevezetes, hogy nemcsak szerzője, de szerkesztője is ismeretlen. Ellentétben a mai gyakorlattal, amikor egy nyúlfarknyi brosúrának is több szerzője, társszerzője, lektora és korrektora van, a Hágádára nincs ráírva ki írta, ki szerkesztette. Ez a zsidó nép könyve.

hitvallás (EP)
Már az újszövetségi Szentírásban is találunk rövid formulákat, amelyekkel a keresztények megfogalmazzák hitük lényegét. Pl: "Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz." (Róm 10,9) Ezek a formulák a későbbiekben is folyamatosan fejlődtek, és afféle keresztény "személyi igazolvánnyá" váltak: ha egy idegen érkezett egy városba, és kereszténynek mondta magát, megkérdezték, miben hisz, és a válaszformula elemzése alapján kezelték hittestvérként vagy idegenként. Ennek megfelelően a hitújoncok egyik feladata a hitvallás átimádkozása, megtanulása volt. Az egyházba való belépéskor, a keresztelés szertartásában a keresztelendők ünnepélyesen megvallották hitüket. Ilyen ősi, de ma is használt keresztelési hitvallás az ún. apostoli Hitvallás, a "Kishiszekegy".

A keresztényüldözések elmúltával a zsinatok is foglalkoztak a hitvallások kérdésével, és hivatalosan is megfogalmazták a tanítás lényegét. Ilyen hivatalos zsinati formula a Nicea-konstantinápolyi hitvallás, a "Nagyhiszekegy", amely az első két egyetemes zsinat tanítását rögzíti.

A zsinati döntések általános elterjedése után azonban a hitvallások szövegfejlődése megállt, hiszen mindenkinek fontossá vált, hogy a hitvallása szerint igazhitűnek tekintsék. Ehelyett a hit egyes részletkérdéseinek az alapos vizsgálata került előtérbe, és ebből fejlődött ki a rendszeres keresztény hittudomány, a teológia.

Húsvét (EP)
Az ünnep magyar elnevezése egy keresztény húsvéti szokásra utal (bár nem az ünnep lényegét ragadja meg): Húsvétvasárnapot hosszabb böjti időszak előzi meg, a Nagyböjt, amikor a keresztények testi önmegtagadással fejezik ki a szenvedő Jézus Krisztussal való egységüket. Ennek egyik elemeként Nagyböjt péntekjein szigorú hústilalom van, és más napokon is illendő az önmérséklet húsételek vagy más előkelő ételek fogyasztása terén. Ezzel szemben Húsvétvasárnap ünnep van, amikor a föltámadt Krisztussal való egységünket fejezzük ki azzal, hogy földi ünnepet tartunk, ennek részeként sokféle formában húst veszünk magunkhoz. Ezek közül a legsajátosabb talán a húsvéti sonka.

Jézus Krisztus (EP)
Már maga a név is tekinthető hitvallásnak. Amikor Jézust úgy nevezzük, hogy "Jézus Krisztus", megvalljuk azt a keresztény hitünket, hogy "Jézus a Megváltó". Jézus Krisztust a földi életében "Jézus"-nak, illetve valószínűleg az arám forma szerint "Jésua"-nak nevezték. Ez gyakori héber-arám személynév, jelentése: "Az Úr megment". Ugyanakkor követői már földi életében azt mondták róla, hogy ő az, akit a zsidó vallás Istentől küldött megmentőként, szabadítóként, Messiásként vár. A Messiás szó görög fordítása: Krisztus - azaz Fölkent, akit az Úr küldött, hogy általa cselekedjen.

Az evangéliumokból tudjuk, hogy legszűkebb tanítványaitól, az apostoloktól Jézus elfogadta, hogy így tekintsenek rá. Nyilvánosan nem használta ezt a címet, mert a zsidó várakozásban politikai fölszabadítás kapcsolódott hozzá, nagy, győztes háborúk reménye. Egyetlen eset volt, amikor Jézus mégis megmutatta, hogy ő a Messiás: amikor a kereszthalálához vezető eseménysor kezdetén szamárháton vonult be Jeruzsálembe. Zakariás próféta szerint ugyanis a Messiás szamárháton jön (vö: Zak 9,9b "Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján"). Jézus tudatosan választotta épp ezt a prófétai jövendölést. Zakariás ugyanis szembefordul a hatalmas és győztes királyra irányuló várakozással, és arra mutat rá, hogy a Messiás alázatos lesz, és megközelíthető: nem lovon, harci szekéren, hanem szamárháton fog bevonulni városába, Jeruzsálembe.

Jézus messiási mivolta igazán a Föltámadás alapján világosodott meg a keresztények számára. Ettől kezdve úgy tekintettek rá, mint arra, akiben az Isten szeretete láthatóvá lett, aki képes az embert megmenteni a haláltól.

kereszténység (EP)
"Először Antióchiában nevezték el a tanítványokat keresztényeknek." (ApCsel 11,26) A szó annyit jelent: "Krisztus hitét valló". Magyarországon két alakja terjedt el: a "keresztény" és a "keresztyén", ezek között semmi tartalmi különbség nincs, a katolikusok az előbbit, a protestáns felekezetek az utóbbit kedvelik. Krisztus hitét az vallja, aki megkeresztelkedése által belép a keresztény közösségbe, és megvallja: hisz abban, hogy Krisztus föltámadt a halálból.

keresztség (EP)
Jézus Krisztus előfutáraként tekintünk Keresztelő Szent Jánosra, aki Jézus föllépése előtt néhány évvel bűnbánatra hívta föl a zsidóságot, és a bűnbánat jeleként a Jordán folyóban megkeresztelte a hozzá fordulókat. Maga Jézus is megkeresztelkedett János keresztségével, ezzel jelezte, hogy jóváhagyja és magáévá teszi János szertartását. Aki Jézus követőjévé lesz, annak kezdeti kötelessége megkeresztelkedni. Ez azonban több már, mint puszta bűnbánati gesztus: Jézus megkeresztelkedése óta úgy tekintünk rá, mint a bűnbocsánat jelére is, olyan jelre, amelyben meghalunk a bűnnek, és a Föltámadt Jézus életébe kapcsolódunk.

Az Ókorban vita volt arról, hogy a keresztelkedés szükségszerűen felnőttek tudatos gesztusa kell-e legyen, vagy Krisztus egyetemessége kiárad az értelmüket használni nem tudó csecsemőkre is. A kereszténység nagyobb része az utóbbi mellett döntött, és a szülők kérése alapján már a csecsemőket is megkereszteli, de a modern kisegyházak a másik álláspontot fölújítva csak a felnőttek keresztségét fogadják el. Akit csecsemőként nem kereszteltek meg, annak természetesen a Katolikus Egyházban és a történelmi protestáns egyházakban is lehetősége van arra, hogy felnőttként kérje a keresztséget, és ezzel tudatosan belépjen a hívő közösségbe.

Katolikus Anyaszentegyház (EP)
A "katolikus" szó azt jelenti, "egyetemes, teljességet hordozó". A keresztények ősidők óta vallják, hogy hitük és keresztségük által, akárhol is éljenek, különleges módon közük van egymáshoz, együttesen hordozzák Krisztus örömhírét a világban. Ezt a hitet fejezi ki a Hitvallásban a "hiszem a Katolikus Anyaszentegyházat". Ez a közösség, és annak hivatalos képviselői, elsőként a római pápa, mint az apostolutódok közösségét összefoglaló személy, hivatott arra, hogy a tanítás egészét képviselje. A hívek különleges kapcsolatát az egyház egészével az anyaság képe fejezi ki: a keresztségben az egyház új, örök életet ad gyermekeinek, ennyiben anyjuk. Ez az anyaság azonban Istentől, Krisztus föltámadásától nyeri erejét, ezért szent valóság.

liturgia (EP)
Kétjelentésű szó: 1. eredetileg vallási szertartások ünneplési rendje, 2. ebből áttételesen magukat a vallási szertartásokat is liturgiának nevezzük. A liturgia mindenképpen kötött, egyházi hatóság által jóváhagyott ünneplési forma, így a keresztény liturgia résztvevői az egész egyház egyetemes ünnepébe kapcsolódnak be. A legkülönfélébb keresztény szertartásoknak van liturgiája, ünneplési rendje, amelyben a legfontosabb elemeket az egyház kötelezően előírja. A liturgiát vezető személy (általában a püspök, ill. a pap) bizonyos esetekben különféle lehetőségek közül választhat, illetve vannak olyan elemek, melyeket szabadon alakíthat.

A Katolikus Anyaszentegyházban liturgiája van a szentségek kiszolgáltatásának - Keresztség, Bérmálás, Eucharisztia, Bűnbánat szentsége, Betegek kenete, Házasság, Egyházi rend - és más kiemelkedő jelentőségű szertartásoknak is, mint pl. a templomszentelés és az imaórák végzése, a zsolozsma. A legközismertebb liturgia a szentmise, az Eucharisztia ünneplése.

megtérés (EP)
Személyes döntés arról, hogy Jézus Krisztus fontos személy a számomra, életemben az ő életét akarom követni, halálomat az ő keresztjének és Föltámadásának fényében várom. Így az tud dönteni, aki családjában, felnőtt életében találkozik az egyház tanúságtételével, ezért a megtérés szükségszerű következménye a bekapcsolódás az Anyaszentegyház közösségébe. Akit nem kereszteltek meg csecsemőként, az azzal kapcsolódhat be, ha kéri a keresztséget, akit pedig megkereszteltek, az saját személyes szükségleteként kapcsolódhat be a közösség hitéletébe.

megváltás (EP)
Keresztény fölfogás szerint az ember az eredendő bűn állapotában él: bizalmatlan Isten iránt, nem vár tőle jót, saját maga kívánja az életét irányítani. Ennek következményei mind a történelmi katasztrófák, mind a személyes bűnök, amelyek a halálba torkollanak, hiszen végső soron nem vagyunk urai az életünknek. Ebből a reménytelen állapotból vált meg Krisztus, amikor halálával megmutatja, hogy a legsötétebb órán is velünk az Isten, föltámadásával pedig megnyitja számunkra is az Istennel egyesült örök élet lehetőségét. A megkeresztelt részesedik a megváltás erejében: számíthat arra, hogy Krisztussal együtt föl fog támadni. Sajnos látjuk azt is, hogy az eredendő bűn hatása a földi életben még kíséri a keresztényeket, akik a legkülönfélébb konkrét bűnökbe tudnak bonyolódni. Hitünk szerint azonban mindig lehetőség van az újbóli megtérésre és arra, hogy Isten bocsánatát elnyerjük.

Mózes (héberül Mose) (SchJ)
Izrael népének legelső és legnagyobb prófétája, az egyiptomi rabszolgaságból való felszabadítója, a honfoglalást megelőző időkben vezére és törvényhozója, aki Istentől átvette a törvényeket, a Szinájról lehozta a Tórát, megalapozta népi és állami életét, és évezredekre, egészen napjainkig, megteremtette nem csak a zsidóság, de nyugati civilizáció erkölcsi rendjét is.

A zsidóság nem részesíti vallásos kultuszban történelmének e legnagyobb alakját, és ezzel azt a felfogást fejezi ki, hogy törvényei az Istentől valóak, és a törvényhozónak csak közvetítő szerepe lehetett a törvényhozásban. S bár kifejezetten legnagyobb prófétájának vallja Mosét, mégsem ezt hangsúlyozza, mert még ennél is többre tartja a tanításait, így egyszerűen Mose Rábbénúnak (Mózes tanítómesterünknek) nevezi.

Nagyböjt (EP)
Húsvétvasárnapot negyven napos böjti időszak előzi meg, a Nagyböjt, amikor a keresztények testi önmegtagadással fejezik ki a szenvedő Jézus Krisztussal való egységüket. Ennek egyik elemeként Nagyböjt péntekjein szigorú hústilalom van, és más napokon is illendő az önmérséklet húsételek vagy más előkelő ételek fogyasztása terén.

Nagycsütörtök (EP)
A katolikus liturgiában a Nagycsütörtök, a Nagypéntek és a Nagyszombat egységet alkot. Nagycsütörtökön emlékezünk az Eucharisztia megalapítására. A szentmise Jézus Utolsó Vacsorájának a megismétlése, amit Jézus apostolaival fogyasztott el. Jézus, mint hívő zsidó, nagy valószínűséggel Széder-esti lakomát tartott az Egyiptomból való szabadulás emlékére, de személyes jelentést is adott ennek a szertartásnak: elrendelte, hogy a keresztények minden időben hasonló lakomát tartsanak, amikor a Jézus személyében föllépő pap elismétli Jézus szavait a kenyér és a bor fölött, ezáltal anyagi valóságban jelenvalóvá teszi a föltámadt Jézust a szertartásban.

Nagypéntek (EP)
Nagypénteken arra az áldozatra emlékezünk, ami által hitünk szerint a Megváltás valósággá lett: Jézus Krisztus irántunk való személyes szeretetből az életét adta, hogy reményünk legyen az örök életre. Nagypéntek két szempontból is szigorú böjti nap: egyrészt bűneink tették szükségessé, hogy Isten a végsőkig adja magát az ember életéért, hogy hitetlenségünk legmélyén a szenvedésből és a halálból is részt vállaljon. Másrészt Nagypénteken Jézus félelmetesen egyedül maradt: tanítványai gyáván elhagyták, és ez a mai keresztényeket személyes bűneikre emlékezteti: arra, hogy ezerféle módon mi is megtagadjuk az értünk meghalt, bennünket megváltó Krisztus iránti hűséget.

Nagyszombat (EP)
Nagyszombaton csönd van. A népi hagyomány a magyarországi templomokban Szent Sírokat állít föl, hogy ott a hívek Jézus életáldozatáról elmélkedjenek. Nagyszombat azonban a Húsvétvasárnap hajnalába torkollik, amikor a keresztény közösségre, és a közösség szándéka szerint az egész világra kiárad a Föltámadás ujjongó öröme. A népi hagyományban ezt a kiáradást fejezi ki a föltámadási körmenet.

Ószövetség (SchJ)
Keresztény elnevezés a zsidóság által szentként, Istentől sugalmazottként tisztelt ókori iratokra, amelyek a keresztény fölfogás szerint Krisztus föllépését készítették elő. Részletesen lásd még: Biblia, Szentírás; ill. Tóra.

örök élet (EP)
Erősen pontatlan kifejezés a személyes testi föltámadást követő, Istennel egyesült életre. Annyiban pontos, hogy hisszük, hogy a föltámadott test már nem lát többé halált. Nem tudjuk azonban, hogy az üdvözültek közössége számára mit jelent az idő, ezért az örök élet leírása itt a földön nem lehetséges. Dante Isteni Színjátékának az irodalmi értéke óriási, de végső soron a költői fantázia remekműve. A föltámadott Krisztus jelenései adnak némi támpontot, mégis leginkább az segít, ha végiggondoljuk, hogy az örökkévalóságban mentesek leszünk mindattól, ami itt a földön korlát, szenvedés, baj a számunkra.

Peszách - A kovásztalan kenyér ünnepe (SchJ)
A Peszách ünnepe (szószerinti jelentése: az elkerülés ünnepe) a zsidó szabadulás emlékét őrzi, és azt idézi, hogy Izrael gyermekei, a zsidó nép, a több mint két évszázados egyiptomi rabság után, mintegy 3300 évvel ezelőtt tömegesen kivonult Egyiptomból. A történetet - amely Izrael elnyomatását és mérhetetlen szenvedését, Mózes és testvére, Áron isteni küldetését, a nép megszabadításáért végzett fáradhatatlan tevékenységüket, az egyiptomi fáraó csökönyös kérlelhetetlenségét, az Isten rendelte katasztrófák sorozatát, majd a fáraó megváltozását és az izraeliták menekülését beszéli el - Mózes második könyvének 1-15. fejezete írja le. Ez az ünnep a zsidó történelem origója, bibliai időszámításának kezdete, mert ekkor kristályosodik ki a zsidó nemzeti azonosság, ezáltal született meg a zsidóság mint szabad nép.

próféták (EP, SchJ)
Az ószövetség legjellegzetesebb és legkülönlegesebb alakjai a próféták. Több ezer éves szavaik a mai napig is hatnak ránk, irodalmukat, beszédeiket olvassuk, és elgondolkodunk rajtuk.

A próféták azok a férfiak és nők, akik az isteni ihlet hatása alá kerültek, és az emberek úgy tekintettek rájuk, mint Isten küldötteire. Az ókori vallások mindegyike ismer olyan embereket, akik zenével, tánccal transzszerű állapotba juttatták magukat, és kijelentéseiket isteni eredetűeknek mondták. Ehhez sok tekintetben hasonló a prófétai jelenség, de lényegesen különbözik is tőle. A próféták az Ószövetségben nemcsak eksztatikus (elragadtatott, önkívületben lévő) látnokok (ebbe az állapotba nem drogok hatására kerültek, hanem teljesen természetes, hétköznapi módon), hanem az Örökkévaló hitének és törvényeinek védelmezői, tanítói és szakértői is, továbbá nagy politikusok és a szociális igazságtalanság ostorozói.

A görög eredetű próféta szó olyan valakit jelöl, aki az isteni akarat, szándék közvetítője; Isten választott embere, aki Isten nevében beszél. A próféta szószerinti jelentése: szószóló, ez a héber "návi" fordítása. A próféta elnevezésére az Ószövetségben a látó, látnok és az Isten embere kifejezés is szerepel még.

szentek (EP)
A Nicea-Konstantinápolyi Hitvallás részeként valljuk meg a "szentek közösségét". Ortodox és katolikus fölfogás szerint ez arra utal, hogy a keresztények közössége túlnyúlik téren és időn, a régi időkben üdvözült keresztények közbenjárnak értünk, kapcsolatot tartanak a földi egyházzal. A legősibb időkben a vértanúkról, akik életüket adták hitükért, később természetes halállal meghalt, de hősies hittel élő keresztényekről is hivatalosan elismerte az egyház, hogy szentként tisztelhető, mert biztosan üdvözült. Ennek egyik fő jele valamilyen csoda, ami az illető szent közbenjárására történt. Fontos ugyanakkor, hogy ilyesfajta hivatalos elismerés nélkül is lehet szent bárki, akinek hősies hitét csak Isten ismeri, és az a szűkebb közösség, pl. a család, ahol az életét leéli.

Szentháromság (EP)
"Amit Isten nem vett föl, azt nem váltotta meg!". Ez volt az egyik legnagyobb hatású III. századi teológus, Origenész tanítása, amit Szent Athanáz alexandriai püspök is nagy erővel képviselt, és amivel néhány évtized alatt az egész egyházat meggyőzte arról, hogy Jézus Krisztust csak akkor logikus Megváltóként tisztelni, ha hisszük róla, hogy a személyében Isten lett emberré. Istenben azonban nincs változás, csak akkor jöhetett a Földre, ha előtte is örök fiúi viszonyban volt azzal, akit Atyjának szólított itt a Földön. Az a kapcsolat azonban, ami az Atyát és a Fiút összeköti, csakis a szeretet örök köteléke lehet, maga is személyes valóság, a Szentlélek, akit Krisztus maga helyett megígért a földön élő híveknek. Így jelenik meg a hitünkben a Szentháromság három személye: az Atya, aki szeret, a Fiú, akit szeretnek, és aki viszonozza a szeretetet, és a Szentlélek, aki ennek a közös szeretetnek a személyes megjelenítője. Isten tehát örök szeretetközösség, amibe hitünk szerint Krisztus halála és Föltámadása révén minden ember meghívást kapott.

Széder-tál (SchJ)
A Széder-tálra azokat a jelképes kellékeket helyezzük, amelyekre a Széder-este során szükségünk lesz. A tálra kerül három pászka, melyek jelképes neve Kohén, Lévi és Jiszráél, vagyis együtt a zsidó népet jelképezik. A tálon a három részre osztott, díszes takaróval fedett pászkák fölött jobb oldalt zöroá (egy darab sült hús, rendszerint csirkenyak) található, szemben vele baloldalt egy keménytojás, középen máror (vagyis keserű gyökér, rendszerint torma). Lejjebb jobboldalt a chárószet (borból, almából és dióból készített keverék); szemben vele balra az ún. kárpász (általában retek, zeller vagy petrezselyem).

Tóra (SchJ)
Héber szó, jelentése: útmutatás, szorosabb értelemben tanítás, papi tanítás. Az irodalom és a hagyomány kizárólag Mózes öt könyvére (pentatechus) foglalta le a kifejezést. A zsidó Biblia hármas beosztásában (Tóra, Neviim - Próféták, Ketuvim - egyéb iratok) annak főrészét alkotja, és első helyen áll. Külsőleges, terjedelmi szempontból öt részre oszlik a Tóra, de tartalmi tekintetben egységes. Erre utal a Tóra szó nyelvtani egyes száma.

Az egyes részek tartalmát és szellemét vizsgálva a következő a Tóra beosztása:
- Brésit (Genezis): a világ története József haláláig.
- Semot (Exodus): a történet folytatása, de ezt itt-ott törvények szakítják meg, többek között a Tízparancsolat.
- Vájikrá (Leviticius): törvények, a szentség törvényei, áldozatai és más törvények.
- Bámidbár (Numeri): vegyes törvények, itt-ott megszakítva történeti epizódokkal a pusztai vándorlás korából.
- Davárim (Deuteronomium): főképpen olyan törvények, amelyek nagyrészt már az előbbi könyvekben találhatók, és csak néhány módosításban különböznek azoktól.

Újszövetség (EP)
Azon eredetileg görög nyelvű, a későbbiekben nemzeti nyelvekre fordított Iratok gyűjteménye, amelyekről a keresztény egyház azt tanítja, hogy teljes értékűen bemutatják Jézus életéből, tanításából mindazt, ami a földön élő hívek számára az üdvösséghez szükséges. Az Iratgyűjtemény elsődleges része a négy evangélium, Máté, Márk, Lukács, János evangéliuma, amelyek Jézus életét beszélik el részben párhuzamosan, részben önálló elemeket is tartalmazva. Ezekhez kapcsolódik az ősegyház életét, és a különféle közösségek alapítását bemutató Apostolok Cselekedetei c. irat, Szent Pál levelei, több más apostoli hagyományú szerző különféle levelei, az ún. Katolikus levelek és a Jelenések könyve c. irat, amely nagy jelképekben foglalja össze az emberi történelmet, és mutatja meg Isten bárányának, Krisztusnak a végső győzelmét.