Emelkedik a császármetszések aránya az EU-ban

természetes szülés császármetszés után
2013-02-20 A mother-to-be has her belly painted at the Nine Months Fair (Negenmaandenbeurs) in Amsterdam, The Netherlands, 20 February 2013. This event offers new parents and parents-to-be all kind of information about pregnancy and baby and is held from 20 until 24 February. ANP ROBIN UTRECHT
Vágólapra másolva!
Az Európai Unió legtöbb tagállamában - így Magyarországon is - folyamatosan emelkedik a császármetszés aránya, bár néhány országban a jelenség mérséklődésére is van példa - állapította meg egy átfogó kutatás, amelynek készítői felhívták a figyelmet arra, hogy további vizsgálatokra van szükség annak megállapítására, miért mutatkoznak jelentős eltérések.
Vágólapra másolva!

A City University London vezetésével készült tanulmányból kiderült, hogy míg Cipruson a gyerekek 52 százaléka, Nagy-Britanniában nagyjából negyede születik császármetszéssel, addig például Svédországban 17 százalék ez az arány.

A BBC News által ismertetett kutatás - amely a BJOG című tudományos folyóiratban jelent meg - 26 európai ország adatait vizsgálta. A kutatók számos lehetséges magyarázatot felsoroltak a császármetszés növekvő arányára, beleértve "a műhibaperektől való félelmet, a pénzügyi megfontolásokat, a várandós nő kérését, és azt a felfogást, amely szerint a császármetszés biztonságos eljárás".

A császármetszés nem lehet a természetes szülés alternatívája Forrás: ANP/AFP/Robin Utrecht

Kockázatosabb a császármetszés, mint a természetes szülés

A tanulmány rámutatott, hogy a császármetszések számának növekedésével potenciálisan nőtt az anyák és újszülöttek egészségügyi kockázata - mint például a halvaszületés - a későbbi terhességeknél.

A kutatás szerint a programozott császármetszések aránya Cipruson és Olaszországban a legmagasabb, 38,8, illetve 25 százalékos. A ráta 6,6 százalékkal Finnországban és Norvégiában, valamint 7,7 százalékkal Hollandiában a legalacsonyabb.

A sürgősségi császármetszések aránya Romániában a legmagasabb 33 százalékkal és Svédországban a legalacsonyabb 8,6 százalékkal.

Egyeztetni kellene az EU-s irányelveket

Alison Macfarlane, a City University London tanára úgy vélte, meglepő, hogy ekkora különbség van az európai országok gyakorlatában. Hangsúlyozta, hogy szükség lenne az egyes országok irányelveinek összehasonlító vizsgálatára.

Gail Johnson, a brit szülésznők kollégiumának oktatási és kutatási tanácsadója szerint az országok közötti eltérés az egészségügyi szolgáltatási modellek különbségéből és a különböző populációk általános egészségügyi helyzetéből fakadhat.

"A császármetszés sürgősségi eljárás, amit akkor kell végrehajtani, ha nem lehetséges a természetes szülés. Ez nem életstílusbeli döntés, és bár biztonságos műtétről van szó, nagyobb a kockázata, mint a természetes szülésnek" – fogalmazott Johnson.