Kigyógyulhat a parlagfű-allergiából, ha elszánt és van rá pénze

Az egészségügy ne az intézmények érdekeit, hanem a lakosság igényeit szolgálja – szögezte le Ónodi-Szűcs Zoltán, az egészségügyért felelős új államtitkár.
Vágólapra másolva!
Utánajártunk, hogy kinek érdemes belevágnia a parlagfű-allergia elleni immunterápiába, miért tart legalább három évig, és miért olyan drága.
Vágólapra másolva!

Zsombor hétéves és parlagfű-allergiás. Alig volt kétéves, amikor a Balaton-parton élő nagymamánál nyaralva először észlelték, hogy a kisfiúnak allergiás tünetei vannak: tüsszög, folyik az orra és véreres a szeme. Idén második éve kap allergia elleni immunterápiát: április végétől fél éven keresztül minden nap néhány csepp parlagfű-kivonatot cseppentenek a nyelve alá. Tünetei már a kezelés első évében enyhültek, orvosa szerint a harmadik év után jó eséllyel teljesen elmúlnak.

Zsombor édesanyjának szintén gyermekkora óta van erős parlagfű-allergiája, és tudván, hogy mivel jár a betegség, szerette volna, ha gyermeke nyarait nem keseríti meg a gyomnövény. Azt mondja, a saját allergiájával megtanult már együtt élni – próbálja a nyaralást a parlagfűszezonra időzíteni, és lehetőség szerint olyan helyre elutazni, ahol kisebb a pollenkoncentráció -, gyermekének viszont szerette volna megadni az esélyt, hogy teljesen tünetmentesen éljen. A terápia azonban nem olcsó, és egyelőre nem támogatja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) sem.

Az allergiások többsége nem fordul orvoshoz

Négyféle parlagfű-allergiás ember létezik dr. Nékám Kristóf immunológus-allergológus, a Magyar Allergiaszövetség elnöke szerint. Az első csoportba azok tartoznak, akik semmit nem tesznek ellene. Nem érdekli őket, a tünetek ellenére nem mennek orvoshoz, úgy vannak vele, hogy valahogy gyógyszerek nélkül is át lehet vészelni azt a néhány hetet.

A második csoportba tartozók már tudják, hogyan enyhíthetnék tüneteiket, de gyógyszert nem akarnak szedni. „Ők azok, akik tudják, hogy a sok mozgás, jó levegő serkenti az immunrendszer működését, és akár segíthet a tünetek enyhítésében is, ám azért a többségnél ez nem válik be. Attól viszont elmúlhatnak a tünetek, ha a parlagfű-allergiás elutazik például a tengerhez, persze ezt sokan nem engedhetik meg maguknak” – mondja dr. Nékám Kristóf.

A harmadik csoportba tartozók élnek a gyógyszeres kezelésekkel, amelyek a tüneteket hatékonyan csökkentik. Kigyógyulni nem fognak ezekkel a szerekkel az allergiából, de legalább nem eldugult orral, vörös szemekkel töltik a parlagfűszezont. Tény azonban, hogy a gyógyszereknek vannak mellékhatásaik, gyakori tünet például a bágyadtság, hányinger, szédülés, fáradtság, a koncentrációs képesség gyengülése. Ezek között a szerek között van vény nélkül és receptre kapható is, egy szezon költsége az allergia súlyosságától függően 1000 és 5000 Ft között van.

Allergiateszt eredményének leolvasása Forrás: MTI/Beliczay László

Az igazi megoldás az immunterápia lenne

Végül a negyedik csoportba tartoznak azok, akik belevágnak az immunterápiába, melynek segítségével a betegség okát próbálják megszüntetni.

„A kezelés lényege, hogy az allergiás reakciót okozó fehérjéhez fokozatosan hozzászoktatjuk a szervezetet. A legalább három évig tartó terápiát lépésről-lépésre kell fel építeni. A kezelést minden évben három hónappal a parlagfűszezon előtt tanácsos elkezdeni, azaz április végén, május elején. Innentől kezdve három hónapig az allergiát kiváltó fehérjéből minden nap néhány cseppet kell a nyelv alá cseppenteni, az adagokat fokozatosan növelve” – mondja dr. Nékám Kristóf. A tünetek már az első évben jelentősen enyhülhetnek, de teljesen csak a harmadik-ötödik évtől várható a megszűnésük.

Miért nem támogatja az OEP?

Annak ellenére, hogy az immunterápia végső megoldást jelenthet az allergiára, az OEP nem támogatja. Sőt, ha rákeresünk a neten, azt láthatjuk, hogy szinte kizárólag csak magánrendelések, magánklinikák ajánlják. Emiatt pedig sokan arra gondolhatnak, hogy még nem annyira megbízható, hogy az állami egészségügybe is beemeljék.

„A kezelés megbízhatóságához és hatékonyságához nem fér kétség, évtizedek óta alkalmazzák nyugaton, jó eredményekkel. Tény azonban, hogy ez egy drágább terápia, így általában azoknál merül fel, akik megengedhetik maguknak a magánrendelést” – mondja a Magyar Allergiaszövetség elnöke.

A statisztikák szerint a betegek több mint 50 százalékának a legalább három év immunterápia után teljesen elmúlnak a tünetei, 25 százaléknak pedig jelentősen enyhülnek. „A betegek 20 százalékánál azonban nem használ. Világszerte számos kutatás folyik annak feltárására, hogy melyek azok az okok, amelyek miatt valakinél nem hatásos a terápia. Például látszik, hogy ha valakinek hat féle pollenallergiája is van, akkor egy parlagfű elleni immunterápia jellemzően nem jár sikerrel. A legfrissebb kutatások szerint a terápia leginkább akkor használ, ha gyerekkorban, fiatalkorban, 5-15 éves kor között kezdik el alkalmazni, egy-két évvel az első tünetek megjelenése után” – mondja dr. Nékám Kristóf.

Az allergológus szerint annak, hogy az OEP nem támogatja a kezelést, részben az az oka, hogy biztosan nem lehet előre megmondani, hogy kinél használ majd a kezelés. A másik ok pedig, hogy igazán eredményt tényleg csak akkor lehet elérni, ha valaki végig csinálja a hároméves terápiát.

„A statisztikák szerint a tartós egyhangú terápiákat a betegek rendszerint félbehagyják. Még a kontrollált klinikai vizsgálatokban is megfigyelhető, ahol pedig rendszeres orvosi vizsgálaton vesznek részt a betegek, hogy három évig csak a 15-20 százalékuk csinál végig egy prevenciós terápiát” – mondja a professzor.

Aki tehát elszánja magát arra, hogy véget vessen az allergiás tüneteinek, a zsebébe kell nyúlnia: a szabadáras szer egy adagja 16-18 ezer forintért kapható a patikákban, egy szezonban jellemzően három adagra van szükség.

Immunterápia egyéb pollenek, atka, macskaszőr és méhcsípés ellen

Immunterápia egyébként nem csak parlagfű, hanem más pollenallergének ellen is létezik: például fekete üröm, fűfélék, gabonafélék, illetve nyírpollen ellen. Továbbá van immunterápiás kezelés házipor atka, macska- és kutyaszőr, illetve nikkelallergia ellen is. Ezek azonban nem szezonális kezelések, hanem egész évben csepegtetni kell az adott szert. Végül van rovarméreg (méh- és darázscsípés) elleni immunterápia is, ez viszont injekciós kezelés, amelyet csak a szakorvos adhat be. Gyerekeknél egyébként a méh- és darázscsípés allergia elleni immunterápia költségének 50 százalékát az OEP fizeti. A rovarméreg terápia azonban csak olyan immunológiai centrumokban alkalmazható, amelyek felkészültek az esetleges súlyosabb mellékhatásokra is.