A WHO szerint kivételes az új madárinfluenza

Vágólapra másolva!
Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója csütörtökön "meglehetősen kivételesnek" minősítette a H7N9 madárinfluenza-vírus felbukkanása nyomán előállt helyzetet. A vírus Kelet-Kínában eddig tíz ember halálát okozta, miközben nagyon nehéz kimutatni szárnyasokban.
Vágólapra másolva!

Az eddigi értesülések szerint kivételes helyzettel nézünk szembe, mivel olyan influenzavírussal van dolgunk, amely nagyon gyengén patogén (kórokozó) a szárnyasokra nézve, viszont nagyon súlyos betegséget képes előidézi a megfertőzött embereknél - húzta alá Bernard Vallat a közleményében.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rámutatott, hogy a kínai állatorvosi hatóságok hivatalos közleményei szerint nem mutatnak látható tüneteket azok a szárnyasok, amelyekben felfedezték a H7N9-vírust. (Feltételezik, hogy ez a vírustörzs okozta az eddigi haláleseteket.) A látható tünetek hiánya nagyon megnehezíti ennek a vírusnak a kimutatását szárnyasokban. Az Egészségügyi Világszervezet szerint ennek az enyhén patogén madárinfluenzának nyolc gócát azonosították, valamennyit Sanghajban és a környező tartományokban.

A legutóbbi hivatalos jelentés szerint péntekig 38 emberi fertőződést regisztráltak, tízen meghaltak Kelet-Kínában. Az áldozatok többsége idős, de a válságos állapotban lévők között van egy 31 éves szakács (Csiangszu tartományban) és egy 56 éves tanár is. Az egyetlen, aki eddig meggyógyult, egy négyéves kisgyermek.

A kutatók és az egészségügyi szakemberek továbbra is tanulmányozzák a vírust, amely gyaníthatóan most először terjedt állatról emberre; az ellene ható vakcina előállításán dolgoznak. Egy tokiói kutatóintézetből származó információ szerint bizonyos jelek arra utalnak, hogy a H7N9 egyre ellenállóbb azokkal a gyógyszerekkel szemben, amelyekről azt gondolják, hatásosan vethetők be ellene. Ezek közé tartozik a Tamiflu és a Relenza. A WHO közleménye szerint azonban az első vizsgálatok alapján ennek az állításnak az alátámasztására nincs meggyőző bizonyíték. Arra sincs bizonyíték, hogy a vírus emberről emberre terjedne - közli rendszeresen a WHO és Kína.

A madárinfluenza a gazdaságban is érezteti a hatását. A térségben több élőszárnyas-piacot bezártak, és például a legnagyobb kínai internetes áruház, a Taobao megtiltotta az élő baromfi online értékesítését Sanghaj térségében. Sanghajban a hatóságok megtiltották a háztartásoknak szárnyasok tartását.