Újra előveszik a veszélyes vírust

Vágólapra másolva!
Folytatódhatnak a veszélyességük miatt tavaly felfüggesztett madárinfluenza-kutatások - adta hírül közös nyilatkozatban a világ két vezető természettudományos hetilapja, a Science és a Nature.
Vágólapra másolva!

2012 januárjában az influenzavírussal foglalkozó kutatók közös megegyezéssel világszerte befagyasztották azokat a kutatásokat, amelyekben a H5N1 jelű madárinfluenza-törzs emlősök körében is hatékonyan terjedő változataival kísérleteztek. Ezek a kutatások segíthetnek abban, hogy a kutatók felkészüljenek egy ilyen vírus spontán megjelenésére, ám ilyenkor a tűzzel játszanak: ha ilyen törzs kiszabadul a laboratóriumból, az emberi világjárványt is okozhat.

Az eredetileg 60 naposra tervezett kényszerpihenőnek az volt a célja, hogy a kutatásokat végző intézmények és az egyes országok kormányai megteremthessék a lehető legnagyobb biztonság feltételeit. Ez egyrészt a kutatóhelyek megfelelő felszereltségét, másrészt szigorú biztonsági előírásokat és ezek hatékony ellenőrzését, betartatását jelenti.

A Nature és a Science közleménye szerint a végül egyévesre nyúlt moratórium alatt több szakcikk is megerősítette ezeknek a kutatásoknak a szükségességét, a WHO részletes ajánlást dolgozott ki az érintett kutatólaborok számára, és számos ország kormánya felülvizsgálta a kutatások szabályozását.

A szerzők - 11 ország virológiai szaktekintélyei - szerint ezért a moratóriumra nincs többé szükség, a befagyasztott madárinfluenza-kutatások folytatódhatnak. Ez azonban csakis ott lehetséges, ahol a megfelelő kormányszintű döntések megszülettek, ahol ez nem történt meg, ott a moratóriumot továbbra is fenn kell tartani.