Így működik a szélütés utáni "csodakezelés"

Vágólapra másolva!
Ahogy a palackból a dugót, úgy távolították el a vérrögöket két agyvérzéses betegből Debrecenben. Az itthon újdonságszámba menő beavatkozás után a betegek órákon belül panasz- és tünetmentesek voltak. Egyelőre csak az esetek töredékét tudják így kezelni.
Vágólapra másolva!

Hólapátolást követően bénult le a jobb oldala annak a 29 éves fiatalembernek, akit szombat este szállítottak a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) Neurológiai és Radiológiai Klinikájára. A klinika történetében második alkalommal egy különleges mechanikus beavatkozással távolították el a stroke-ot (agyérkatasztrófát, "szélütést") okozó vérrögöt az agyából.

"Ilyen jellegű beavatkozások Budapesten és Miskolcon voltak már, de Debrecenben február elsején végeztük az elsőt, majd negyedikén éjjel a másodikat" - mondta el az [origo]-nak dr. Csiba László, a klinika igazgatója.

A különleges beavatkozás lényege, hogy mechanikusan, egy katéter segítségével kihúzzák az érelzáródást okozó vérrögöt az agyból, tulajdonképpen úgy, mint a palackból a dugót. A módszer előnye a hagyományos kezelési módokkal szemben, hogy a beteg sokkal hamarabb felépül, a beavatkozás után néhány órával már tünet- és panaszmentes, és sokkal kisebb a stroke-ot követő vérzéses szövődmény kockázata. (A betegek 4-14 százalékánál jellemző ilyen szövődmény.)

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=YONTllMbqpcu4I5z


A debreceniek által alkalmazott eszköz. Az animáció részletes magyarázatát lásd az alábbi szövegben

"A beavatkozás során a combhajlat verőerétől a nyaki ütőérig felvezetünk egy vastagabb katétert, amelynek külső átmérője 3 milliméter körül van. A nyaktól a katéterből egy mikrokatétert vezetünk fel az agyhoz. Ennek a mikrokatéternek a külső átmérője 1 milliméter alatt van, és egy vékony, formázható végű fémdrótot vezetünk bele. Ezt a drótot a képalkotó eljárások felvételei segítségével mechanikusan vezetjük el a vérrög mellett, amit a mikrokatéter folyamatosan követ. A vérrögöt eltávolító eszközt a vékony vezetődrót eltávolítása után 'töltjük be' a mikrokatéterbe. Amikor az eszköz a vérrög mellett megfelelő helyzetben van, a mikrokatért visszahúzzuk, és az eszköz kinyílik. Három-öt perc várakozás után az eszközt kinyitva húzzuk le, ami sikeres esetben magával hozza a vérrögöt is - magyarázza ifj. dr. Péter Mózes radiológus, neuroradiológus, aki a debreceni klinikán először sajátította el az újdonságnak számító módszer alkalmazását. A debreceniek által használt eszközt erre a feladatra egyébként először 2010-ben Spanyolországban alkalmazták.

A beavatkozást nehezíti az ér elmeszesedése és kanyargóssága. Ilyen beavatkozást csak akut stroke-betegeken lehet végezni, illetve feltétel az is, hogy az agyon belüli nagyér, vagy a nyaki nagy ütőér legyen elzáródva - kiserek esetében ugyanis az eszköz átmérője miatt nem alkalmazható, ebben az esetben a vénásan adott oldószer alkalmazása indokolt. Előfordul, hogy elsőre nem sikerül a teljes vérrögöt eltávolítani, ilyenkor a művelet még néhányszor megismételhető.

A beavatkozás betegenként elérheti az egymillió forintot

Debrecenben az első ilyen beavatkozást február 1-jén végezték egy hajdúszováti férfin. A férfi hajnalban bénult meg a jobb oldalára, és az érelzáródás következtében teljes beszédzavar alakult ki nála.

A beteget a debreceni egyetem CT-laboratóriumába szállították, ahol a Csiba László neurológus professzor, Szabó Katalin neurológus és ifj. Péter Mózes radiológus alkotta orvoscsoport 3 órával a stroke-ot követően az új eszközzel elérte a koponyán belüli eret, és maradéktalanul eltávolította a teljes - beszédzavart és a fél oldali bénulást okozó - vérrögöt.

A beteg 9 óra 10 perckor már teljesen tünet- és panaszmentes volt, egy nap múlva pedig tünetmentesen sétált és beszélgetett a nővérekkel. "A beteg most már haza is mehetne, már csak a médiaérdeklődés miatt tartjuk bent. A második, szombat éjszaka műtött beteg jelenleg még az intenzíven van megfigyelés alatt" - mondja Csiba professzor.

Az egyszer alkalmazható katéter ára közel félmillió forint, így a beavatkozás teljes ára a további szükséges eszközök miatt elérheti az egymillió forintot. "Reményeink szerint ebben az évben 10-20 ilyen műtétet tudunk végrehajtani"- mondja Csiba. A professzor hangsúlyozza, hogy ezzel az eszközzel a beavatkozás csak és kizárólag az akut stroke utáni első néhány órában jöhet szóba, tehát régi, akár egy napnál idősebb érkatasztrófákban nem lehet alkalmazni.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=1eWXgOnjiCvnFgXW


A vérrögeltávolító eljárás egy másik, hasonló eszközzel

A vérrögoldás ötödannyiba kerül, de ebből sincs pénz elegendő számú kezelésre

Magyarországon évente körülbelül 50 ezer új stroke-eset következik be, a szélütést elszenvedettek 8 százaléka 50 év alatti. Úgynevezett post-stroke tünetekkel (beszédzavar, féloldali bénultság, depresszió) 180-200 ezren küzdenek. Ahhoz, hogy minél kevesebb legyen a maradványtünet, elengedhetetlen, hogy a beteghez az első tünetek jelentkezése után azonnal hívják a mentőt.

A vérrög kémiai, infúziós feloldására az első tünetektől számítva három óra áll a szakemberek rendelkezésére. Minél hamarabb kezdődik el a hatékony vérrögoldó kezelés, annál több idegsejtet lehet megmenteni. A nem kezelt stroke egyetlen órájában az agy 3 és fél évet öregszik, minden percben 2 millió idegsejt pusztul el, az elveszített idegpályák hossza óránként körülbelül 700 km.

Itthon azonban a stroke-ot szenvedetteknek csak kevesebb mint négy százaléka jut hozzá a hatékony vérrögoldó kezeléshez, amit az esetek több mint harmadában Debrecenben végeznek. "Az infúziós vérrögoldó kezelés költsége körülbelül 200 ezer forint, idén itt Debrecenben 790-810 közötti beavatkozásra van keretünk" - mondta Csiba professzor. Intravénás vérrögoldás esetében kizáró ok a nagyon magas vérnyomás.

Ha a stroke hátterében nem érelzáródás, hanem agyvérzés áll, sem a vérrögoldó kezelés, sem a cikkünk elején említett új beavatkozás nem alkalmazható.