Több öreg lesz, mint gyerek 2050-re

Vágólapra másolva!
Tavaly 316 ezer száz év feletti ember élt világszerte, de 2050-re 3,2 millióra növekedhet a számuk. A nyugati társadalmakban most születő babák harmada várhatóan megéli a száz évet. Az idősek számának növekedésével drasztikusan nő a szellemi hanyatlással küzdők száma is.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ két szakosított szervének (HelpAge Intarnational, UNFPA) öregedéssel foglalkozó legújabb jelentése Japánban, az Idősek Világnapján látott napvilágot. Japán jelenleg az egyetlen olyan ország, ahol az idősek aránya a népességben nagyobb 30 százaléknál, de 2050-re ez további 63 országra lesz jellemző. A 60 év felettiek száma az évszázad közepére elérheti a 2 milliárdot a világban, azaz meg fogja haladni a gyermekek számát.

Bár az idősek aránya jelenleg a fejlett országokban nagyobb, mint a fejlődőkben, az elkövetkező negyven évben ez utóbbi országokban is meredeken fog növekedni számuk, és 2050-ben az idősek 80 százaléka már a fejlődő országokban fog élni.

Itthon is gyorsul a népesség öregedése

Az előrejelzések szerint Magyarországon is felgyorsul a népesség öregedése, a 60 évesek és idősebbek aránya a mai 22 százalékról 2050-ig 35-40, 2100-ig 40-45 százalékra emelkedik. A 85 éven felüli népesség száma 2050-ben négyszerese, 2100-ban hétszerese lehet a jelenleginek, arányuk a népességben fokozatosan a 10 százalékot is meghaladja.

Már csak kilenc országban nincs állami nyugdíj

A jelentés felhívja a figyelmet, hogy a fejlett társadalmak gyakran nem élnek az idős emberek tudásával, jellemzően képességeik, teherbírásuk alatt foglalkoztatják őket. Pedig ahelyett, hogy a kormányok a gazdasági rendszer összeomlását látnák a nyugdíjasokban, a bennük rejlő lehetőségekre kellene koncentrálniuk - hangsúlyozza a jelentés, amely szerint "az öregedés a sikeres fejlődéspolitika gyümölcse."

A fejlődő országok urbanizációjával, a vidéki fiatalok városba vándorlásával e társadalmakban is eltűnik a hagyományos életforma, amelyet több generáció együttélése, valamint az idősekről való családi gondoskodás jellemzett.

Kínában egyre jellemzőbb trend, hogy a városokban munkát vállaló fiatalok a gyerekeiket vidéken maradt szüleikre hagyják, a becslések szerint 52 millió kínai gyereket nevelnek nagyszülők.

A jelentés egyébként Kínát megdicséri az állami nyugdíj bevezetéséért, amelynek összege havi kétezer forint körül van. Az ENSZ adatai szerint kilenc országban viszont még mindig nincs állami nyugdíj, az idősekről való gondoskodás nem megoldott.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Nemzeti stratégia kell a demencia kezelésére

A jelentés rámutat arra is, hogy az öregek arányának növekedésével drasztikusan emelkedik a szellemi hanyatlással küzdők száma is. Jelenleg világszerte 35,6 millióan küzdenek időskori demenciával, számuk 20 éven belül megduplázódhat, 2050-re pedig 115,4 millióra növekedhet. Világszerte évente 7,7 millió új esetet diagnosztizálnak, azaz másodpercenként négyet. 2010-ben a szellemi hanyatlással küzdők gondozására világszerte 604 milliárd dollárt költöttek.

A jelentés kiemeli, hogy vannak már országok, amelyek kiemelt forrást biztosítanak a betegség kezelésére, eddig nyolc ország fogadott el nemzeti programot a szellemi hanyatlással küzdők ellátására.