Megelőzhető az infarktus étcsokival

Vágólapra másolva!
Minél több fekete csokoládét eszik valaki, annál védettebb a szív-és érbetegségekkel szemben - derül ki a Clinical Nutrition szakfolyóiratban közzétett vizsgálat eredményeiből.
Vágólapra másolva!

Már több korábbi vizsgálat kimutatta, hogy az étcsokoládé rendszeres fogyasztása csökkenti a vérnyomást. Egy friss kutatás most azt is igazolta, hogy a csokoládéfogyasztás csökkenti az infarktus előfordulását is.

A vizsgálatba csaknem ötezer 25-93 éves ember egészségét követték nyomon. Egyértelműen kiderült, hogy minél több fekete csokoládét eszik valaki, annál védettebb a szív-és érbetegségek ellen. Azok viszont, akik nem a magas kakaótartalmú csokoládét, hanem a csokimentes édességet kedvelik, 37 százalékkal gyakrabban lesznek szívbetegek.

A 70 százalékos, vagy még magasabb kakaótartalmú csokoládé növeli az erek rugalmasságát, mérsékeli az érelmeszesedést, de sok kalóriát is tartalmaz, ezért más ételekhez viszonyítva arányosan kevesebbet kell fogyasztani belőle.

Gary Kaplan, a kutatást végző amerikai Integrative Medicine intézet igazgatója emlékeztetett arra, hogy szervezetünkben az anyagcsere során igen sok szabad gyök keletkezik. A szabadgyökök páratlan elektront tartalmazó labilis molekulák, amelyek a páros állapot visszaállítására törekszenek. A felszaporodott szabadgyökök az elektronokat a környező szövetek sejtjeiből pótolják, károsítva a sejtek membránját. A szabadgyökök így játszanak szerepet az öregedésben, a rosszindulatú daganatos betegségek és a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásában.

Az antioxidánsok, melyek az egészséges táplálkozással jutnak szervezetünkbe, megakadályozzák a szabadgyökök garázdálkodását a szervezetben. A vizsgálat szerint a fekete csokoládé alapanyaga, a kakaóbab több antioxidánst tartalmaz, mint a legtöbb zöldség és gyümölcs.