A kivi újabb jótékony hatására derült fény

Vágólapra másolva!
A mondásban szereplő napi egy alma helyett inkább három kivi elfogyasztását javasolják norvég kutatók az orvos, de legfőképpen a kardiológus távoltartására - derül ki egy nemrég megjelent tanulmányból.
Vágólapra másolva!

A kivi ragyogó zöld húsa tápanyagokban rendkívül gazdag, többek között igen nagy mennyiséget tartalmaz a lutein nevű antioxidánsból, amely komoly szerepet játszik a vérnyomás csökkentésében - állítják az Oslói Egyetemi Kórház kutatói.

A vizsgálatba 50 férfit és 68 nőt vontak be, akiknek 8 héten keresztül naponta vagy egy almát, vagy három kivit kellett elfogyasztaniuk. A résztvevők átlagéletkora 55 év volt, és mindegyiküknél az ideálisnak tekintett 120/80-as értéknél kicsit magasabb (128/85 Hgmm körüli) vérnyomást mértek a tanulmány kezdetekor.

A résztvevők étrendjén a számukra előírt gyümölcs fogyasztásán kívül semmit sem változtattak, és vérnyomásukat egy 24 órán keresztül viselt készülékkel rendszeresen mérték. Az eredmények szerint a vérnyomást a napi három kivi nagyobb mértékben csökkentette, mint az egy alma elfogyasztása.

A kutatás eredményeire reagálva kardiológusok hangsúlyozták, hogy bár nem szabad az egészséges táplálkozás és rendszeres testmozgás helyett a kivitől vagy annak összetevőjétől csodát várni, a javasolt napi ötszöri zöldség és gyümölcsfogyasztás egyike nyugodtan lehet kivi.

Az orvosok arra is figyelmeztettek, hogy a kivi önmagában nem jelent megoldást a magas vérnyomásra és semmiképpen sem helyettesítheti a vérnyomáscsökkentő gyógyszereket.