Mit tehetünk, hogy minél később kezdődjön a csontritkulás?

A csontritkulás - orvosi szóval oszteoporózis - a csont minőségi és mennyiségi változását jelenti, melynek során károsodik a csont szerkezete. A betegség fokozott törékenységgel jár: az egyszerű elesések során bekövetkező törésekre először a csukló, majd a csigolyák, még idősebb korban a felkar és a csípő törése jellemző. A kezdetben tünetmentes, néma kórként is emlegetett betegséget hazánkban is elsősorban az érintettek magas száma teszi fontossá: a csontritkulás Magyarországon 900 000 embert érint, az Európai Uniós adatok szerint pedig minden harmadik menopauzán átesett nő és minden ötödik ötven év feletti férfi szenved ebben a betegségben.

A betegség kialakulása, okai

Az emberi csont nem egy tömör, változatlan formában kialakult egység, hanem a szervezettel összhangban lévő, folyamatosan változó, felépülő és lebomló szakaszokból álló rendszer: a testet alkotó több száz csont között jelentős különbségek vannak. A csontok három nagyobb csoportra oszthatóak: lapos, hosszú és rövid csöves csontok. A csontok szerkezetének alapanyaga az önmagában nem stabil kollagén fehérje; a fehérjerostokra szervetlen ásványi anyagok (hidroxiapatit és kalcium-foszfát) rakódnak le, ezek együttesen adják a csont szilárdságát.

A harmincas életkor közepéig a csont szerkezetének felépítése az erősebb, majd a lebontás kerül túlsúlyba, vagyis megindul a csontvesztés. Az ízületi problémákkal, járásnehézséggel küzdő idősek fokozott inaktivitása, mozgásszegény életmódja tovább fokozza a lebomlás nagyságát, melyet az aktivitás amúgy jelentős mértékben lassíthatna. A csont szerkezetének lebomlását az ösztrogén nevű női hormon szintjének csökkenése ugyancsak befolyásolja. Így a klimax beálltával a nők a negyvenedik-hatvanadik életévük között akár normál csonttömegük egyharmadát is elveszíthetik. A folyamat hatvanéves kor után közel egyforma mértékű a két nemben. A női nem és a korai menopauza mellett a csontszerkezet ritkulását további hajlamosító tényezők, például a vékony, alacsony testtípus, a családi halmozódás, a kálciumhiányos táplálkozás, a túlzott alkohol, kávé és az egyéb koffeintartalmú termékek fogyasztása, a dohányzás és a tartós gyógyszerszedés (általában a szteroidkészítmények esetében) is gyorsítják. Az időskori és menopauza utáni csontritkuláson kívül ritkábban ugyan, de fiatalkorban is előfordulhat az úgynevezett osteopenia, amely a csontok kálcium- és a D-vitamin anyagcseréjének zavarával függ össze.

A kálcium a csontok felépítésében a csontok szilárdságáért felelős legfontosabb ásványi anyag, mely a táplálékunkkal kerül be szervezetünkbe. A bélbe került kálcium felszívódásában és csontokba való beépülésében, valamint a felesleges kálcium kiürítésében a fő szerepet a hormonok mellett a tápanyaggal bevitt D-vitamin játssza. A D-vitamint a szervezetbe többnyire inaktív formában visszük be, aktivizálása és átalakítása pedig a bőrben történik UV-sugárzás, vagyis a napfény hatására. Az aktív D-vitamin serkenti a bélben lévő kálcium felszívódását, csökkenti a kálcium vesén át történő ürítését, így emeli a vér kálciumszintjét. A D-vitamin aktiválja továbbá a csontban lévő csontfelépítő sejteket, hogy a csont struktúrájába beépítsék - mineralizálják - a kálciumot, megnövelve ezzel a csont szilárdságát.

Tünetei, felismerése

A betegség leggyakrabban a gerincet, főként annak alsó háti és deréktáji szakaszait érinti. A felsőtest súlyát viselő, porózussá vált csigolyatestek a legkisebb traumára, például a hirtelen haspréssel járó köhögés, tüsszentés, vagy akár egy kisebb súly megemelésének hatására is összeroppanhatnak (ún. kompressziós törés). Ezt a folyamatot a beteg éles háti vagy deréktáji fájdalomként éli meg. Többszöri ismétlődéskor fokozódik a háti görbület, és az időskorra jellemző testmagasság-csökkenéssel járó görnyedtség lesz látható. A háti szakaszon jelentkező súlyos esetekben, a mellkasban lévő légzőszervek miatt a képet nehézlégzéssel, fulladással járó panaszok is uralhatják, melyek könnyen összetéveszthetők más, belrendszeri betegségek hasonló panaszaival. Az alsó végtagot és a székelési, vizeletürítési rendszert beidegző idegpályák közelsége miatt alsóvégtagi érzés és mozgászavarok, továbbá székelési és vizeletürítési panaszok is jelentkezhetnek.

A betegség által másik jellemzően érintett csont a combcsont, melynek a combnyak körüli törései a leggyakoribbak. A csontritkulás okozta töréseknek ez a legsúlyosabb formája, mely a legtöbb esetben szorul műtéti ellátásra és kórházi kezelésre, majd hosszas rehabilitációra. A combnyaktörés már a tomportájt érő ütés hatására is bekövetkezhet, jellemzőbb azonban, hogy esés okozza. Ilyenkor a végtag általában megrövidül, a láb kifelé fordul, a beteg pedig járásképtelenné válik.

A csontritkulás okozta eséseknél, töréseknél többnyire a csuklóízület is érintett. Esés közben az érintett a kezére próbál támaszkodni, a gyenge csont azonban nem bírja el a test súlyát és eltörik. Ilyenkor a csukló nagymértékben megduzzad, mozgása jelentősen beszűkül és fájdalmassá válik. A letámasztáskor szerezhető másik - jóllehet ritkább - törés a felkarcsont nyakánál következhet be: ez a felkar megduzzadásával és megrövidülésével jár, aminek következtében a beteg nem tudja megemelni a karját.

Mielőtt a betegségre jellemző törések bekövetkeznének, a csontritkulásban szenvedő személy általában véletlen röntgenlelet vagy a csontspecifikus áteresztőképességet mérő szűrővizsgálatot követően szembesül érintettségével. A csontritkulás szűrése során a beteget egy speciális asztalra fektetik, amely felett egy mérőfej mozog: a szűrésnél általában az ágyéki csigolyákat és a két csípőizületet, abban is a combcsont fejét vizsgálják. Mivel a mérés alapja a gép által kibocsátott sugár elnyelése, így a mérés csak kisfokú sugárterheléssel jár; mivel a mérést bizonyos anyagok zavarhatják, ezért a vizsgálat alsóneműben történik. A mérés eredményét számítógéppel értékelik, melyet a képpel együtt leletezve később minden beteg megkap. A szűrést érdemes évente megismételni, a fokozott kockázatnak kitett betegek esetében pedig kiemelten fontosak a rendszeres szűrővizsgálatok (fokozott kockázatot jelenthet a korai menopauza, az időskor, a fekélyes vastagbélgyulladás, a Crohn-betegség, valamint a tartós szteroidkúra).

Kezelése, megelőzése

Amennyiben a betegség bizonyítást nyert, úgy a reumatológus vagy ortopéd szakorvos laborvizsgálatokkal tovább folytatja a kivizsgálást, majd ambulánsan beállítja a gyógyszeres kezelést. A gyógyszerek többféle csoportba tartoznak: léteznek hormonpótló készítmények a menopauza utáni állapotokra, szintetikusan előállított hormonok a csontanyagcsere befolyásolására (pl. kalcitonin), D-vitamin-készítmények, valamint az úgynevezett biszfoszfonátok, amelyek a csontot lebontó sejteket gátolják. A különféle fluoridkészítményekkel fokozható a csontépítő sejtek aktivitása, a sejtfal szintjén ható készítmények (ún. receptormodulátorok) pedig a hiányzó ösztrogénhez hasonló hatást váltanak ki.

A gerinccsigolya összeroppanásos töréseit a kezdeti stádiumban többnyire a kórházakban kezelik: a beteg általában fájdalomcsillapító infúziókat és gerincfűzőt kap, ami mellett megkezdődhet a páciens fokozatos mobilizációja, mozgásterápiája és gyógytornáztatása. A súlyosabb idegrendszeri tünetekkel járó töréseknél ritka esetben gerincsebészeti beavatkozás is szóba jöhet.

A csípőtáji törések ellátását sürgősségi műtétek keretében végzik el, mert a combfej vérellátása töréskor nagymérétkben romlik, ami a combfej elhalásához vezethet. A műtét során fémimplantátumokkal rögzítik az érintett terület anatómiai helyzetét. A beteg korai mobilizációja nagyon fontos, mert az időseknél nagy az ágyhozkötöttségből adódó szövődmények kialakulásának veszélye (pl. tüdőgyulladás, embólia, trombózis).

A felső végtag töréseit általában gipsszel rögzítik, de a törés típusától függően akár műtéti úton is gyógyíthatóak.

A csontritkulás megelőzése

A megelőzésben, valamint a betegség súlyosbodásának elkerülésében kiemelt fontosságú a megfelelő diéta, melynek lényege a kálciumban gazdag ételek, például a tejtermékek, halak, leveles zöldségek, szójatermékek fogyasztása. Az érintettek számára a csontrendszer egyensúlyáért felelős D-vitamin megfelelő mennyiségű fogyasztása is elengedhetetlen; amennyiben a napi étkezések nem fedezik az egyéni szükségletet, úgy azt az orvos által előírt módon táplálékkiegészítőkkel kell pótolni. A csontritkulásban szenvedők, valamint a veszélyeztetettek kerüljék az alkohol- és a koffeintartalmú termékek fogyasztását, valamint a dohányzást.

Az életmódbeli szemléletváltás része, hogy a fokozott kockázatú személy - ha kell akár gyógytornász segítségével - olyan mozgássorozatokat tanuljon meg, melyek kiszámíthatóbbá, biztonságosabbá teszik mindennapjait. Meg kell tanulni felmérni saját teljesítményünket, amitől mozgásunk biztonságossá válik, így megelőzhetjük a további baleseteket. A D-vitamint saját szervezetünk is képes előállítani, ehhez azonban elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű napfény, így érdemes minél több időt a szabad levegőn töltenünk.

Összefoglalva az eddigieket, el kell különíteni egymástól a fent leírt kockázati csoportokba tartozó személyek körét, illetve a csontritkulás megelőzésének három fokozatát. Az elsődleges prevenció a gyermek születésétől kezdődik, és a szükséges mennyiségá D-vitamin és kálcium bevitelét, valamint a fokozatos mozgásra nevelést foglalja magában. A másodlagos megelőzés során a fokozott kockázatok megjelenésével párhuzamosan tudatosan járunk a szűrésre, a harmadlagos prevenció pedig azt jelenti, hogy megpróbáljuk a már meglévő csontritkulást gyógyítani, illetve minél inkább elkerülni a további várható szövődményeket.