Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Az agyunkban élő kép saját testünkről megváltoztatható - állítja Henrik Ehrsson svéd idegtudós. Megfelelő ingerekkel "becsapva" az agyat sci-fi regénybe illő illúziók kelthetők, például átélhetjük, hogy kilépünk saját testünkből, sőt, akár kezet is rázhatunk önmagunkkal.
A stockholmi Karolinska Intézetben folyó kutatás célja a test és a tudat közötti kapcsolat viszonyának vizsgálata. Ez a viszony évszázadok óta képezi teológiai, filozófiai és pszichológiai viták tárgyát, de kísérletes vizsgálata csak a közelmúltban vált lehetővé. A probléma megoldásának kulcsa, hogy azonosítsák azokat a mechanizmusokat, amelyek révén a központi idegrendszer elkülöníti a testünkből, illetve a környezetből érkező ingereket. Ehhez Ehrsson a szimulációs programok világából jól ismert eszközöket használt.
Az egyik legizgalmasabb, a PLoS ONE című tudományos szaklapban közölt kísérletsorozat első részében egy életnagyságú bábu szemei helyére egy-egy videokamerát szereltek, a kísérleti személyek pedig szemüveghez hasonló, fejre illesztett kijelzőt (head-mounted device) viseltek. A jobb oldali kijelző a jobb oldali kamera (vagyis a bábu jobb "szeme"), a bal oldali pedig a bal kamera által rögzített képet mutatta, térhatású képet létrehozva. A résztvevőket arra kérték, hogy hajtsák előre a fejüket, mintha lenéznének saját testükre - ám valójában a bábu testét látták a sajátjuk helyén.
A kísérletvezető egy rövid pálcával többször megérintette a kísérleti alanyok hasát (amit ők nem láttak), és ezzel pontosan egy időben ugyanígy megérintette a bábu hasát is. A kísérlet végén a résztvevőkkel kitöltetett kérdőívekből egyértelműen úgy tűnt: valamennyien úgy érezték, mintha a bábu teste a sajátjuk lenne, és a bábu hasát ért ingert éreznék. Az illúzió azonban csakis akkor jött létre, ha az érintések szinkronban voltak.
Egy másik kísérletben a kísérleti személyek a fenti eszközökkel felszerelve azt látták, hogy egy kés éle közelít a bábu hasához, miközben a kísérletvezető megérintette a hasukat. Az illúzió ekkor még látványosabb volt: a kísérleti személyek bőrvezetésének mérésével (amely a szorongás mértékét tükrözi) kimutatható volt, hogy a bábuhoz közelítő késtől éppúgy megijedtek, mintha saját testüket érte volna fenyegető inger. Az illúzió nem jött létre, ha kés helyett egy semleges tárgyat (kanalat) használtak, illetve a fenyegető ingert és az érintést nem szinkronban alkalmazták. A kísérlet nem működött akkor sem, ha emberszerű bábu helyett egy ugyanakkora, négyszögletes tárgyat használtak.
Ugyanezt a kísérleti elrendezést variálva a kutatók tovább csavartak az illúzión. A videokamerákat ezúttal a kísérletvezető viselte a fején, a speciális szemüveget viselő kísérleti személy pedig vele szemben állt (tehát a kamerák felé fordult). A résztvevők saját testüket is látták (körülbelül válltól térdig), tehát világosan fel tudták ismerni saját testüket, és el tudták különíteni saját karjukat a kísérletvezetőétől. A feladat az volt, hogy a két személy ismételten kezet fogjon egymással. Ha egyszerre szorították meg egymás kezét, a kísérleti személyek úgy élték meg, mintha önmagukkal fogtak volna kezet. A "testet cserélés" illúziója akkor is jól működött, ha a kísérletvezető egyáltalán nem hasonlított a kísérleti személyre, például más nemű és testalkatú volt.
Ezek a kísérletek és Ehrsson más kísérletei igazolták, hogy a sajáttest-tudat kivetíthető egy másik testbe, legyen az egy másik személyé, egy bábué vagy egy virtuális emberé.
A svéd kutatók jelenleg azt vizsgálják, milyen fajta testeket képes az agy sajátunkként értelmezni, például összezsugorítható-e a sajátként észlelhető test Barbie-baba méretűre, aminek többek között robotikai alkalmazásai lehetnek. Egy másik kísérletsorozatban pedig azt vizsgálják, képes-e elfogadni az agy egy három karral rendelkező testet, amire például olyan embereknek lehet szükségük, akik saját, lebénult karjaik helyett egy műkezet használnak.