Itthon is egyre több nő szül 40 évesen

Vágólapra másolva!
A szülő nők átlagéletkora Magyarországon 31-32 év, de a Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján már tíz százalék körüli a 38 év felett szülő nők aránya. Minél később szül azonban egy nő, annál nagyobb a szövődmények aránya, de aki a kitolódott gyermekvállalásra tudatosan készül, csökkentheti a kockázatokat.
Vágólapra másolva!

Dr. Rigó János, I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója szerint évek óta megfigyelhető, hogy a nők egyre későbbre tervezik a gyermekvállalást, aminek elsősorban társadalmi okai vannak. Nőgyógyászati szempontból az ideális az lenne, ha 20 és 30 éves koruk között szülnének a nők, ennél idősebb korban ugyanis egyre gyakrabban jelentkeznek a különböző kórképek: a mióma, a vetélés, a koraszülés, a méhen kívüli terhesség, és a meddőség kialakulásának is nagyobb az esélye. Ezen kívül a kísérőbetegségek kockázata is jelentősen emelkedik, negyven év felett a krónikus magas vérnyomás a terhes nők 10 százalékában, cukorbetegség 10-20 százalékban fordul elő – áll a Semmelweis Egyetem legfrissebb sajtóközleményében.

Az anyai életkor növekedésével a különböző kóros állapotok kialakulása nemcsak az anyát, hanem a magzatot is veszélyeztetheti. Például a Down-szindróma előfordulása 36 éves korban 1:100, 42 év felett már 1:50 arányban figyelhető meg. A magzati fejlődési rendellenességek is gyakrabban fordulnak elő az idősebb kismamáknál.

A kockázatok csökkentése érdekében a 30-35 év felett szülni készülő nő is sokat tehet, ha tudatosan készül a gyermekvállalásra. Rigó professzor azt tanácsolja, a tervezett fogamzás előtt érdemes átgondolni, és ha kell, változtatni az addigi életmódon. A stresszt ajánlatos kerülni, ha valaki túlsúlyos, tanácsos lefogyni. Ez azért fontos, mert a terhesség alatt kialakuló magas vérnyomás és a cukorbetegség kockázatát ezzel is csökkenhetjük. A krónikus betegségben szenvedő, gyógyszert szedő nőknél már a fogamzás előtt gyakran a gyógyszeres kezelés átállítása is szükségessé válik.