Soha nem látott film egy szülésről

Vágólapra másolva!
Először mutattak be olyan filmet, amely egy MRI-készülékben fekvő nő szüléséről készült.
Vágólapra másolva!

A berlini Charité Kórház orvosainak a világon először sikerült MRI tomográfiával felvételt készíteniük egy gyermek születéséről. A hírt és az első képeket már 2010 végén közölték, de a videót csak most mutatták be a nagyközönségnek.

Az anya szülés közben egy különleges, nyitott MRI berendezésben feküdt, amely némi mozgásszabadságot biztosított neki, és a szülészorvosok meg a bábák is hozzá tudtak férni.

A film a szülés második szakaszában, a kitolási fázisban készült.

Az orvosok azt remélik, hogy a filmre vett dokumentáció révén a jövőben korábban és pontosabban tudják majd felbecsülni egy-egy szülés kritikus fázisait.