Kiderült, miért véd a folsav az alacsony születési súlytól

Vágólapra másolva!
Első alkalommal sikerült olyan vizsgálatot végezni, amelyből kiderült, hogy miért jelent védelmet a magzatok számára a folsav. A vegyület véd a nyitott gerinc és az alacsony születési súly ellen, mostanáig azonban nem volt ismert, hogy pontosan minek köszönhető ez a hatás.
Vágólapra másolva!

Annak érdekében, hogy születendő gyermekünket megóvjuk a fejlődési rendellenességek kialakulásától, a magzatvédő vitaminok szedését már a fogamzásra történő felkészüléskor el kell kezdeni. A vitaminkészítmények legfontosabb komponense a folsav: a vegyülettel kivédhető a fejlődési rendellenességek egy jelentős hányada, elsősorban a nyitott gerinc és koponyahiány. A családtervezés során a táplálkozás egészségességére is érdemes fokozottabban figyelni, hiszen a terhesség ideje alatt több kálciumra, vasra, fehérjére és más, a magzat fejlődéséhez nélkülözhetetlen tápanyagra van szükségünk.

A folsav nemcsak a nyitott gerincet és a koponyahiányt, hanem az alacsony születési súlyt is segít megelőzni. Ez egy régóta ismert tapasztalati tény, azt azonban nem tudták a szakemberek, hogy pontosan minek köszönhető a folsav védő hatása. William Farrell (Keele Egyetem) és munkatársai egy új vizsgálatukkal igazolták, hogy a folsav kulcsfontosságú gének működését módosítja a magzatban, és feltételezhetően ez az, amivel a vegyület születési súlyra gyakorolt hatása is összefügg.

A vizsgálathoz az újszülöttek köldökzsinórjaiból vett vérmintákat használták. Ezekben először meghatározták, hogy mekkora koncentrációban van jelen a folsav és a vegyület különféle anyagcsere-termékei, elsősorban a homocisztein nevű anyag. Ezután az úgynevezett DNS-microarray módszert alkalmazták, amellyel az újszülött örökítőanyagában lezajlott változásokat lehet nagy pontossággal vizsgálni.

A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy kimutatható-e bármilyen kapcsolat a folsav (illetve a homocisztein), valamint az újszülött DNS-láncain elhelyezkedő metilcsoportok mintázatának változásaiban. (A metilációnak nevezett folyamat során a DNS-hez metilcsoportok kapcsolódnak, amelyek szintén képesek befolyásolni a gének aktivitását. Erről bővebben korábbi cikkünkben olvashat: Huszonkétezer iker vizsgálata tárja fel a génműködés még ismeretlen titkait).

Kiderült, hogy a folsavból keletkező homocisztein köldökzsinórvérben mérhető szintjei egyértelműen összefüggenek az újszülött-DNS metilációs mintázatainak alakulásával. Ezek kívül az is kimutatható volt, hogy a metilációs mintázat a babák születési súlyával is kapcsolatban áll. "Első alkalommal sikerült minderre fényt deríteni, és ez a jövőben olyan módszerek kidolgozását teheti lehetővé, amelyekkel a jelenleginél pontosabban lehetne előre jelezni a várhatóan alacsony születési súlyt. Az elemzés során 14 000 gén 27 000 pontján vizsgáltuk a metilációs mintázatot, adataink tehát valóban átfogó képet nyújtanak erről a folyamatról" - mondta Farrell.

Az eredmények a koraszülések és a vetélések megelőzését is elősegíthetik majd a jövőben, feltéve, hogy ezeket az eseményeket is befolyásolja az újszülött DNS-ének metilációs mintázata. Az új tanulmány az Epigenetics című folyóiratban jelent meg.

Kapcsolódó anyagunk:

Az egészséges terhességhez szükséges életmódbeli változtatásokról, valamint a magzatvédő vitaminok és a folsav hatásairól a családtervezésről szóló összefoglalóban olvashatnak bővebb információkat: Mikor kezdődik a családtervezés?

* * *

A családtervezéstől a baba megszületéséig (x)

A Születéskönyvben dr. Gasztonyi Zoltán, az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum Családtervezési és Nőgyógyászati Osztályának szakmai vezetője vezeti végig az olvasót a családtervezéstől egészen a születésig. A könyv azért készült el, mert a kismamák közül sokan túlzott aggodalommal tekintenek a babavárás időszakára. Bár az interneten ma már elvileg minden információ megtalálható, mégis sok hamis tévhit és félinformáció kering a különféle fórumokon és netes oldalakon.

Aki viszont végigolvassa a könyvet, nem marad tanácstalan a babavárás alatti történésekkel kapcsolatban. A szuleteskonyv.hu honlapon további információk és néhány könyvfejezet is olvasható, és ugyanitt meg is rendelhető a könyv.