Csermely Péter válaszol a fel nem tett kérdésekre

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Mivel egy laza kapcsolat révén kerültem ide az előadásra, ezért bizonyítottnak látom annak szükségességét. Ennek fényében kérdezném, hogy van-e szükség az állandó párkapcsolat (erős) mellett gyengékre? Gondolok itt elsősorban a szexuális kapcsolatokra. (Atosz)
- A szexuális kapcsolatokban is tetten érhető néhány olyan hálózati jellemző, amelyről az előadás szólt. Erre is jellemző a skálafüggetlenség, azaz a legtöbb ember néhány szexuális kapcsolatot létesít életében, és viszonylag ritkák a több száz kapcsolattal rendelkező "kapcsolat-matadorok". (Ennek ellenére egy svéd mintában - ismét csak törvényszerűen - több ezer szexuális kapcsolattal rendelkező ember is előfordult.) A kérdés lényegére válaszolva, egyetértek a kérdezővel abban, hogy a párkapcsolat az emberi kapcsolatok erős kölcsönhatásainak a része, amelyet a gyengébb, baráti kapcsolatok stabilizálnak. Hogy ez a másodlagos kapcsolatrendszer mennyire van átszőve a szexualitással, ez az adott közegben elfogadott társadalmi és csoportnormáktól függ. A bonobó majmoknál vagy a csimpánzoknál a változatos intenzitással és partnerkészlettel művelt szex a kapcsolatépítés és kapcsolatápolás egyik legfontosabb és szinte állandó eszköze. Nagyon valószínű, hogy emberi közösségekben mindkét változat előfordul, azaz létezik olyan kapcsolatrendszer, amelyben a szexuális kapcsolatok megfelelő hierarchiáján alul állók stabilizálják a fontosabbakat és a legfontosabbat. Életre szólóan stabil lehet azonban az a kapcsolatrendszer, amelyben a legfontosabb kapcsolatot a jelrendszer lényegi különbsége is elkülöníti a többi, stabilizáló gyenge kapcsolattól, azaz a szexualitás csak a kizárólagos párkapcsolatban megengedett. A válasz végén azonban be kell, hogy valljam, a kérdésről tudományos igényű elemzést nem olvastam.


Kedves Barátunk! Kérdésünk, hogy mi történik, ha az energiafelület nem folytonos? Gratulálunk az előadáshoz! (Link Boys)
- Köszönöm szépen a kérdést, amely nyilvánvalóan az előadás témáját bővebben tárgyaló Rejtett hálózatok ereje c. könyvem ismeretéből fakad. Az előadás során nem érintettem, hogy minden hálózat stabilitási viszonyait egy úgynevezett "stabilitási felülettel" lehet jellemezni, amely a hálózat lehetséges állapotainak "jóságát" írja le. Ez a "jóság" sok minden lehet, energia, rátermettség, piaci érték stb. A kérdés e stabilitási felület folytonosságára kérdez rá, azaz arra, hogy vajon a hálózat egymás melletti lehetséges állapotaihoz tartozó jósági értékekben előfordulhat-e szakadás? Közérthetőbb példával: elképzelhető-e olyan eset, hogy a hálózat, például egy cég állapota alig-alig változik, a jósága - ez esetben a piaci értéke - mégis ugrásszerűen nő vagy csökken? A példába kicsit is belegondolva a kérdésre nyilvánvalóan mindenki igennel válaszol. A cég bejelent egy új felfedezést, és a jósági értéke, a részvényárai a csillagokba szöknek. Azaz: a stabilitási felület nem folytonos. Ez a következtetés azonban elhamarkodott. Ebben a példában a stabilitási felület értéke nem azért változott meg ugrásszerűen, mert picit odébb mentem rajta, hanem azért, mert közben a stabilitási felület maga változott meg drasztikusan, azaz az addig érvényes stabilitási felületről egy teljesen új stabilitási felületre tértem át, és a látszólagos ugrást ez okozta. A stabilitási felület jósági értékeit (a részvényárakat) ugyanis a többi szereplő is meghatározza. Jelen esetben a piac résztvevői vásárolni kezdték a részvényeket, és ezzel egy teljesen más stabilitási felületet állítottak elő. Azaz a rövid válasz a kérdésre: az energiafelület folytonos, de ha a hálózat maga egy magasabb rendű hálózat része (mint ahogy a legtöbb hálózat ilyen), a magasabb rendű hálózat szintjén az eredeti hálózattal erős kölcsönhatásban álló partnerhálózatok az eredeti hálózat stabilitási felületét drasztikusan átalakíthatják, és ez látszólagos szakadások, folytonossági hiányok, ugrások formájában jelenhet meg. Aki e kérdésről többet szeretne olvasni, lapozza fel könyvem 13. fejezetét (vagy várja meg a következő könyvem a témában, ami - valószínűleg néhány év múlva - éppen e kérdéseket szeretné körüljárni).