Csermely Péter

Vágólapra másolva!
Hálózatok sejtjeinkben és körülöttünk
Vágólapra másolva!

Miért kell víz a földi élethez? Miért találjuk szépnek Mona Lisa mosolyát? Miért stabilizálják a nők a társadalmakat? Miért halt volna ki az ember, ha nem lenne mindenevő? Az előadás nemcsak azt mutatja meg, hogy a fenti kérdésekre válasz adható, hanem azt a megdöbbentő tényt is bizonyítja, hogy a fenti kérdésekre a válasz ugyanaz. Minden bonyolult rendszert a molekuláktól a Föld élővilágának egészéig gyenge kölcsönhatások stabilizálnak. A minket körülvevő és a bennünk lévő rendszerek - nagyobb molekuláink, sejtjeink, szerveink, baráti társaságaink, munkahelyünk, a társadalom, amelyben élünk, és az egész Föld - mind-mind hálózatok. E hálózatok hihetetlenül egyformán viselkednek. Közös vonásaikat, stabilizálásuk módjait mutatja meg az előadás, amely izgalmas utazásra hív az evolúció, a rák, az öregedés, az emberi nyelv, a számítógépes programok, a gazdasági rendszerek és a történelem világába.

I. Miért szeretjük a hálózatokat? Mert egymásba ágyazottak
Minden olyan rendszer felfogható hálózatnak, amely egymástól elkülöníthető elemekből áll, és amelyben ezeket az elemeket gyengébb vagy erősebb kapcsolatok kötik össze. A hálózatok elemei távolról nézve pontok csupán, de közelről nézve maguk is hálózatok.

II. Miért szeretjük a hálózatokat? Mert kisvilágok
A természet önszerveződő hálózataiban az elemek közel vannak egymáshoz. Ennek egyik példája, hogy minden földi ember átlagosan 4-6 lépés távolságra van egymástól. A hálózatok kisvilágok. Ez teszi a világot embermértékűvé, lakhatóvá, otthonossá.

III. Miért szeretjük a hálózatokat? Mert skálafüggetlenek
A természet önszerveződő hálózatai skálafüggetlenek, azaz térben, időben és a kapcsolatrendszerükben egyforma felépítést követnek. A hálózatok önszerveződésének e tulajdonsága teszi szerethetővé környezetünket és kiismerhetővé a véletlent.

IV. A gyenge kapcsolatok stabilizálják a hálózatokat
A hálózatok erős kapcsolatai határozzák meg azt, hogy a hálózat a környezet változásaira hogyan fog válaszolni. A gyenge kapcsolatok pedig azért felelősek, hogy két hasonló hálózat hasonló módon válaszoljon, ha ugyanolyan kihívás éri őket. Gyenge kapcsolatok híján a bennünk lévő és a minket körülvevő világ sokkal kiszámíthatatlanabb és instabilabb lenne.

V. A víz gyenge kapcsolatai adják a földi élet alapját
A víz a fehérjékkel állandóan változó, gyenge kapcsolatokat létesít. Ezek nélkül a kapcsolatok nélkül a fehérjék nem mozognának, az enzimek nem gyorsítanák a kémiai reakciókat a sejtjeinkben és a sejtek alakja nem lenne képes a változásokra.

VI. A fehérjék gyenge kapcsolatai segítik az evolúciót
A fehérjék gyenge kapcsolatai stabilizálják a sejteket. Ha kicsit kevés a gyenge kapcsolat, a sok átlagos egyed mellett néhány furcsa, különleges egyed is születik: a torzszülöttek vagy a zsenik.

VII. Az élővilág gyenge kapcsolatai stabilizálják a Földet
A minket körülvevő ökoszisztémák, csak akkor maradhatnak stabilak, ha bennük kellően sok gyenge kapcsolat létesül. A gyenge kapcsolatok csak sokféle, diverz rendszerben jöhetnek létre.

VIII. A nők gyenge kapcsolatai stabilizálják a társadalmat
A társadalom hálóiban a stabilizáló gyenge kapcsolatokat a nők biztosítják. Ennek egyik fontos eszköze a fecsegés, a pletyka. A nők szabadságjogainak védelme a Föld stabilitásának fontos eszköze, és a női szabadságjogok közé a fecsegés szabadsága is beletartozik.

IX. A társadalom gyenge kapcsolatai stabilizálják a nőket
A középkorú magyar férfiak a kilencvenes évek óta olyan magas halálozási arányokat mutatnak, hogy ez alapján akár veszélyeztetett állatfajjá is nyilváníthatnánk őket. A nők ezzel szemben sokkal egészségesebbek maradtak. Mi a különbség?

X. A társadalmi bizalomnak számottevő gazdasági haszna van
A társadalom gyenge kapcsolatai csak akkor épülhetnek ki, ha bizalommal vagyunk egymás iránt. Innováció, új ötletek csak gyenge kapcsolatok mentén születhetnek. Ha alkotóképes közösség akarunk lenni, bíznunk kell egymásban, és meg kell értenünk azokat is, akiknek a véleménye nagyon eltér a miénktől.

XI. Hogyan szerezzünk gyenge kapcsolatokat?
A gyenge kapcsolatok segítenek bennünket abban, hogy hosszabb és elégedettebb életünk legyen. Ezért is fontos, hogy védjük a körülöttünk lévő sokféleséget, emberi kapcsolatainkat helyezzük a tárgyak dédelgetése elé és legyünk toleránsak.