Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Angliát szokás a labdarúgás szülőhazájának tekinteni, így aztán nem meglepő, hogy az első híres stadionok is Nagy-Britanniában épültek - még ha egy részük áldozatul is esett az elmúlt évek modernizálási hullámának. A legendás arénák közül ma már nem áll a régi Wembley vagy a Highbury sem, és vannak tervek az Anfield és a Goodison Park "leváltására" is.
Ha stadionról van szó, akkor Anglia kapcsán alighanem elsőként mindenkinek a régi Wembley jut az eszébe, nem véletlenül: a londoni létesítmény évtizedeken keresztül volt a nemzeti csapat otthona, itt rendezték az FA-kupa döntőit, de játszottak a Wembleyben öt BEK-döntőt, világbajnoki és Európa-bajnoki finálét is.
A régi Wembley búcsúmeccse: Anglia-Németország
Valószínűleg kevesen tudják, hogy a legendás aréna volt otthona Bajnokok Ligája-csoportmeccseknek is, az Arsenal FC ugyanis 1998 és 2000 között itt játszotta a hazai találkozóit. Természetesen itt került sor a magyar labdarúgás történetének egyik leghíresebb mérkőzésére is, az Aranycsapat 1953. november 25-én a Wembley biliárdasztal simaságú gyepszőnyegén győzte le az angol válogatottat 6-3-ra.
Maga a stadion egyébként "csak" 1923-ban épült fel, mégpedig pontosan 300 nap alatt, és rögtön az első mérkőzésen példátlan események történtek. A stadion 1923. április 28-án az FA-kupa fináléjával nyitott, és a szövetség úgy döntött, hogy a meccsre nem ad ki jegyeket, hanem ingyen engedi be a nézőket.
Azonban alaposan alábecsülték az érdeklődők számát, hiszen a 128 ezer férőhelyes stadionba a legóvatosabb becslések szerint is 240 ezren jutottak be! Úgy tűnt, hogy a meccset nem is lehet megrendezni, mivel a szurkolók ellepték a játékteret is, végül a rendőröknek sikerült a vonalak mögé visszaszorítaniuk a nézőket - nem kis részben egy Billie nevű rendőrlónak köszönhetően.
A paci bevonult a sportág történetébe, hiszen a mérkőzést mind a mai napig White Horse Final, azaz a Fehér Ló Döntőjeként emlegetik Angliában. Ezen a találkozón született a Wembley első gólja (a Bolton Wanderers támadója, David Jack érte el), míg a legutolsót a német válogatott középpályása, Dietmar Hamann szerezte 2000-ben - a germánok ezzel a találattal győzték le Angliát 1-0-ra.
Ma már csak emlék: a Highbury és a legendás Clock End
Egy másik legendás stadion, amelynek már csak az emléke van meg, az az Arsenal FC egykori otthona, a Highbury - amelynek a hivatalos neve egyébként Arsenal Stadium volt, de mindenki csak Highburyként ismerte, hiszen London ezen kerületében épült fel. Az Ágyúsok 1913-ban építtették fel a stadiont, de igazából csak az 1930-as átépítést követően nyerte el végleges külsejét. Ekkor új lelátókat húztak fel, mégpedig art-deco stílusban, és ebben az időszakban került a déli oldalra a híres óra, amiről a Clock End kapta a nevét.
A stadion egyik leghíresebb mérkőzését is az idő tájt játszották: 1934-ben az angol válogatott itt győzte le az aktuális világbajnok olaszokat 3-2-re - a meccset manapság is Highbury csataként (Battle of Highbury) emlegetik, mivel a találkozó meglehetősen kemény volt, az olaszok Luis Monti sérülése miatt szinte végig emberhátrányban futballoztak.
A stadion játékterének kis mérete miatt azonban a Highburyben sem az 1966-os világbajnokság, sem az 1996-os Európa-bajnokság alatt nem rendeztek mérkőzéseket. Az utolsó hivatalos találkozóra a stadionban 2006. május 7-én került sor, amikor az Arsenal bajnoki mérkőzésen 4-2-re verte a Wigan Athleticet (Thierry Henry mesterhármast ért el). A stadion helyére lakóparkot építenek, de a Highbury bizonyos részeit elárverezték, a szerencsés szurkolók hazavihették a gyep, esetleg a kapufa darabjait.
Helyszín: az Anfield, főszerepben Steven Gerrard
A Liverpool FC otthona, az Anfield (nem pedig Anfield Road, ahogyan nagyon sokan használják Magyarországon) egyelőre még az eredeti helyén áll, bár a legújabb tervek szerint a Vörösöknek 2011-re új stadionjuk lehet a Stanley Parkban.
A legendás aréna egyébként eredetileg nem is a Liverpool FC, hanem a városi rivális, az Everton FC stadionja volt, ám a Toffees 1892-ben nem volt hajlandó kifizetni a megemelt bérleti díjat a hely tulajdonosának, bizonyos John Houldingnak, így a csapat elköltözött a Goodison Parkba - az Anfield pedig az LFC otthona lett.
Az Anfield leghíresebb lelátója, a Spion Kop 1906-ban épült (érdemes megjegyezni, hogy nem ez volt az első ilyen nevű állóhely Angliában, hiszen az Arsenal FC régi stadionjában, a Manor Groundon már két évvel korábban így nevezték az egyik teraszt), amelyet később csak Kop néven ismert meg a világ.
Az 1928-as átépítést követően erre a részre, amely az egyik kapu mögött helyezkedett el, közel 30 ezren fértek el, és egészen elképesztő hangulatot tudtak teremteni: ahogy arrafelé mondták, a Kop valósággal beszippantotta a labdát a kapuba, ha a Liverpool arra támadott. Ez főleg az 1970-es években lejátszott nemzetközi kupameccseken volt nagyon fontos, az ellenfeleket gyakran sokkolta ez a közeg.
A Vörösök számtalan emlékezetes mérkőzése mellett rendeztek itt találkozókat az 1996-os Eb-n (többek között a francia-olasz negyeddöntőt), és a walesi válogatott háromszor is itt játszotta pályaválasztóként Eb- vagy vb-selejtezőjét.
A Kop állóhelyként már nem létezik, hiszen az 1990 januárjában készített Taylor-riport hatására szinte az összes angol stadionban megszüntették az állóhelyi részeket. A Taylor-riport legfőbb kiváltó oka pedig egy olyan tragédia volt, amely szintén ismertté, de inkább hírhedté tette egy stadion nevét: mégpedig a sheffieldi Hillsborough-ét.
1989. április 15-én ugyanis itt, a Sheffield Wednesday otthonában került volna sor a Liverpool FC-Nottingham Forest FA-kupa elődöntőre, ám a nem megfelelő rendőri intézkedések miatt rövid idő alatt túlságosan sok liverpooli szurkolót engedtek be a szektorokba, és az érkezők valósággal nekipréselték a többieket a lelátót a játéktértől elválasztó kerítésnek. Összesen 96-an szenvedtek halálos sérüléseket, és az eset valósággal sokkolta az angol futballközvéleményt, de a megfelelő lépések nem maradtak el: az állóhelyek megszüntetése mellett lebontották a kerítéseket is, hogy hasonló eset többet ne fordulhasson elő.
Egyes vélemények szerint ugyan az állóhelyek megszüntetésével ugyan az angol stadionokra oly jellemző hangulat is odalett (a Stand up, sit down, azaz az "Állj fel, ülj le" nevű kampány - amelyhez több mint ötezren csatlakoztak - például azt szeretné elérni, hogy a drukkereknek szabad legyen felállniuk meccs közben), de hogy a brit arénák biztonságosabbak lettek, azt senki sem tagadhatja.
A modern stadion mintapéldája jelenleg Angliában a Manchester United otthona, az Old Trafford, ahol 2007. március 31-én a Blackburn Rovers elleni bajnokin 76 098-an szurkoltak - ez rekordnak számít a Premier League-ben. A klub 1910 óta játssza itt hazai mérkőzéseit, de 1941 és 1949 között erre nem volt lehetősége, lévén az arénát a második világháborúban lebombázták.
Emlékezés a müncheni tragédiára az Old Trafford előtt
Az újjáépítés idején a MU a városi rivális, a Manchester City stadionjában, a Maine Roadon rendezte mérkőzéseit (érdemes megjegyezni, hogy a Maine Road ma már nem áll, és a City egy vadonatúj stadionban, a City of Manchester Stadiumban szerepel), de az új Wembley felépítése alatt éppen az Old Trafford adott otthont az angol válogatott legtöbb meccsének.
A manchesteri részről gyakran csak Theatre of Dreamsként, azaz az Álmok színházaként emlegetett létesítmény az új Wembleyn kívül az egyetlen, az UEFA által ötcsillagosnak értékelt stadion Angliában, amit a 2003-as BL-döntő megrendezésével is alátámasztottak.
De ha már az európai kupadöntőknél tartunk: a leghíresebb BEK-döntőt ugyan Nagy-Britanniában rendezték, de nem Angliában, hanem Skóciában.
A glasgow-i Hampden Park volt ugyanis a helyszíne az 1960-as finálénak, amikor is a Real Madrid Puskás Ferenc és Alfrédo di Stéfano vezérletével 7-3-ra legyőzte az Eintracht Frankfurtot. Mindezt a stadionban 130 ezren látták, ami rekordnak számít a BEK, illetve a BL történetében, és valószínűleg már nem is fogják megdönteni.
Hangulat és gólöröm a Hampden Parkban
De ugyanitt szerezte Zinédine Zidane is az emlékezetes kapásgólját a 2002-es fináléban, valamint Diego Armando Maradona is a Hampden Parkban érte el pályafutása első találatát az argentin válogatottban.