Az utcán hever - Újabb street art fejlemények Londonban

Vágólapra másolva!
Mindannyian Banksy köpönyegéből bújtunk ki. Pontosabban fogalmazva amióta egy avantgárd művész ahelyett, hogy tiltakozásképpen ellopna, megrongálna múzeumi műalkotásokat, képeket csempész a be oda. Amióta a londoni metró-, és vasúttársaság a saját dolgozói számára megtiltja, hogy ennek a bizonyos alkotónak a fali "firkálmányait" eltávolítsák. Amióta műgyűjtők és sznobok utcai homlokzatok levésett darabjaiért licitálnak nem kevés pénzzel úgy, hogy a művész valódi neve mindezidáig ismeretlen. Azóta minden megváltozott. Irány az utca!
Vágólapra másolva!

Évekkel ezelőtt valószínűleg tipikus londoni időjárásnak nevezték volna azt a finom ólomszürke, ködös, párás, hideg trutyit, amiben rohan az ember, hogy elérje a közvetlenül hat után induló birminghami gyorsot az Euston pályaudvaron. Tipikusnak mondható londoni csúcsforgalom: mindenki rohan, csak az autók és buszok állnak reménytelenül a kétszer négy sávos úton. Miközben az általános rohanásban én is rángatom magam után az egyre kritikusabb állapotba kerülő gurulós bőröndömet egyszercsak furcsa érzésem támad. A rohanás közepette ugyanis egyesek úgy álldogálnak a csúcsban a járdán, hogy nem a buszt várják. Egy irányba néznek .Várnak valamire, de számomra még azonosíthatatlan, hogy mire is valójában.

Aztán a perifériás látásommal végre én is észreveszem, hogy a járda melletti kirakat az egyik pillanatban még egy hatalmas, ma szokványos kar fényképszerű feldolgozásának tűnik, a másik pillanatban viszont neonfényben úszó vörös és kék vénák is láthatóak rajta. Majd újra fotó, aztán térhatású artériák, vénák miegyebek és megint fotó.

A huszonkilenc éves, a sheffieldi egyetemen végzett, majd a Royal College of Artban továbbtanuló Paul Cocksedge designer és stúdiója a világ egyik legnagyobb egészségügyi kutatások finanszírozásával foglalkozó jótékonysági intézményének, azaz a Wellcome Trusnak készítette el művét. Az orvoslás, kultúra, képzőművészet összefüggéseit szimbolizáló, neon szálakkal világított karok egy olyan homlokzati szakaszon találhatóak, ami előtt állítólag 1,8 millió ember sétál el egyetlen év alatt.

Street art és hagyományos képzőművészet direktebb összefüggéseit dolgozza fel a maga provokatív módján a The Grand Tour elnevezésű akciósorozat, amit a The Partners, a National Gallery és a Hewlett-Packard hozott létre. Tulajdonképpen a hagyományos táblaképek felszabadítási mozgalmáról van szó, vagyis negyvennégy eredeti klasszikus olajfestmények élethű másolatát teszik ki a projekt munkatársai közterekre. Egy az eredetileg megszólalásig hasonlatos van Gogh, amint a West End egyik utcasarkán, mint amolyan szofisztikát graffiti jelenik meg. A firka, a tag sajátos vizuális nyelvét felülíró kanonizált szépség, ami ráadásul szabad hozzáférést biztosít a kultúra befogadásának terén.