Mindenki mindenkivel - Londoni Divat Hét

Vágólapra másolva!
Egy-egy héten át duplán kígyózik a sor a méltán népszerű londoni Természettudományi Múzeum South Kensinghtonban található lenyűgöző méretű épülettömbjének bejárata előtt. Az egyik sorban feltűnően sok a gyerek, a másikban meg feltűnően hosszúak a lábak. A London Fashion Week-en jártunk.
Vágólapra másolva!

A dél-nyugat londoni yuppik és dúsgazdag orosz bevándorlók legkedveltebb negyedét átszelő Cromwall Roadon a szokásosnál is tarkább nyüzsgést produkálnak a feltűnő, piperi szerelésben tovasuhanó szakmabeliek és a leginkább személyiségzavaros kakaduknak tűnő sznobok. A múzeum épületét védő kerítéseken belül felállított gigantikus méretű, kétszintes sátor még London multikulturális, az extremitásokra mindig fogékony forgatagában is amolyan külön rezervátumnak, egy távoli civilizáció arisztokratikusan elszigetelt küldöttjeinek szállást adó hajléknak hat.

A milánói design szalon sokéves rutinját a háta mögött tudó tudósító rögtön kellemetlen magyarázkodásra kényszerül a sajtó számára fenntartott regisztrációs pulthoz járulva: ha nem valamely világhírű magazin alkalmazásában dolgozik az újságíró, akkor vagy hasonlítson a fiatal Belmondora/Nastassja Kinskire, vagy ne öltözze alul a rendezvény szervező munkatársait. Egyéb esetben esélye sincs a bemutatók sátrába szóló szakmai jegyeket szerezni, majd lógó orral kulloghat a nagykereskedők és importőrök számára szervezett kiállítótérbe.

Mivel esetemben szó sem lehetett arról, hogy világ legszebben manikűrözött férfikezét magáénak tudó Armani öltönyös divatipari munkatárssal szembekerülve, érvet és megbízólevelet egymásra halmozva esélyem legyen bekönyörögni magam a csütörtök fél nyolcas Vivien Westwood Red Label bemutatóra, maradt a kiállítás és, amolyan kárpótlás gyanánt, egy késő éjszakai extra.

Pedig még idehaza a nagyszerű szakíró, Zanin Éva éppen lapom, a hg.hu hasábjain csinált kedvet "az idei szezon két nagy visszatérője a kilenc éve Párizsba igazolt Vivienne Westwood és a hamvaiból feltámadó Ossie Clark" - produkciójához. "Ossie volt a lázadó késő hatvanas- és kora hetvenes évek egyik legmeghatározóbb londoni designere, az olyan régi vagányok és dögös szexikonok öltöztetője, amilyen Mick Jagger, Twiggy vagy éppen Marianne Faithful. Cége 1983-ban csődbe ment Ossie életének pedig 1996-ban egyik korábbi szeretője vetett véget, ám a Kings Road legendás királyának nevét Mark Worth és Avsh Alom Gur tervező újra visszahozta a divatfüggők szerető emlékezetébe, -írta."

S valóban: úgy a sátrak környékén, mint az Oxford Street környéki üzletekben dübörög a késő hetvenes, korai nyolcvanas évek domesztikált dekadenciája, ami a nőknél a "radikális eklektika", férfiaknál a csőnadrág, extrán hegyes orrú cipő, rövid bőrdzseki szent háromságban kulminál. Az általános szabály azonban inkább a mindent viselni mindennel lehetne, azzal a megkötéssel, hogy egyesével is stílusos darabok kerüljenek bele a mixbe. Mindazonáltal érződjék az a vallásos szenvedély, amivel viselője a divatnak hódol.

Annak ellenére, hogy az ortodox felosztás szerint a divattervezés nem tartozik a szigorúan vett tárgytervezés, azaz design témakörébe, néhány jel mégis arra mutat, hogy úgy az oktatásban, mint a két terület reprezentációja terén egyre nagyobb az átjárás. Ez szűrhető le legalábbis a fiatalabb tervezők kiállítási szekciójából, illetve a Design Museum újjáalakított Brit Insurance Design of the Year díjának válogatásába bekerült ruhakölteményeket elnézve. Olyan szervezetek révén, mint amilyen a szigetország tervezőit, friss diplomás tehetségeit megrendelésekhez juttató, a divathetet szervező British Fashion Council, vagy olyan iskolák révén, mint amilyen a híres Central Saint Martins College of Art and Design Nagy-Britannia komoly fejlődésen ment át az elmúlt másfél évtizedben és lassan felzárkózott Párizs, Milánó, vagy New York divatiparához. A kiállításon bemutatkozó, az úgynevezett buyerek kegyeit kereső kollekciókkal a placcon lévőket elnézve legalábbis ez a benyomása támadt az embernek.

Kattints a galériáért!

Munka után édes a szórakozás, ami esetemben nem jelent mást, mint a mondén fiatalok körében divatosan lepattantnak számító kelet londoni Shoredich negyed Beach Blanket Babylon nevű, kristály falikaros, virág installációs, "strici rokokó" belsőépítészetű újdonat mulatójának partija. A divathét PR-felelőseinek szeszélye folytán a BBB-ben megrendezett buli vendéglistáján szereplő név korlátlan pezsgő és eperszirup-vodka fogyasztásra, valamint London éjszakai életének a The Guardien hétvégi mellékletében is megénekelt új üdvöskéjének megismerésére volt jogosult.

A huszonhárom évvel ezelőtt Jay Clark nevén született szőke parókában nyomuló "Drag Queen", művésznevén Jodie Harsh divattervezést tanult, hogy aztán a MySpace közösségi oldalon hihetetlen rajongó tábort gründolva váljék DJ-vé, promóterré, televíziós személyiséggé, röviden önjelölt celebritivé. A hálózatot, mint olcsó tömeg médiumot zseniálisan felhasználva, Madonna, Michael Jackson és még vagy fél tucat ikon imázs-kellékeiből gyúrta magát "the real queen of Englanddé". Almodovár valószínűleg visongva tapsolna a buliján, amit ezen az estén Dj Tabitha Denholm és Mairead "queen of noize" Nash prezentált. Az ötvenes évek amerikai számai kis elektronikus rásegítéssel megvadítva. Másnap a földalattin utazva az ingyenes lapok közül mindegyik beszámolt a londoni divathetet kísérő nagyobb partik valamelyikéről. A Beach Blanket Babylont valahogy mégsem találtuk meg.