Vágólapra másolva!
Nagy meglepetés született a Boksz Világszervezet nehézsúlyú címmérkőzésén: a kihívó dél-afrikai Corrie Sanders a második menetben kiütötte az ukrán Vlagyimir Klicskót.
Vágólapra másolva!

A hannoveri összecsapás előtt szinte mindenki az ukrán ökölvívó sikerét várta, de erre csak a kezdés előtt volt esély. A 37 éves kihívó egyáltalán nem ijedt meg Klicskótól, az első pillanattól kezdve bátran bokszolt.

Az első menet második felében következett a bombameglepetés: Sanders kétszer is padlóra küldte ellenfelét. Erdei Zsolt klubtársát ekkor a gong még megmentette a vereségtől, de a szünetben sem tért magához.

A második felvonás elején Sanders remekül használta ki harcra már képtelen riválisa hibáit, s újabb két megrendítő ütéssel végleg eldöntötte a mérkőzés sorsát.

Klicsko korábbi 41 mérkőzéséből csak egyet veszített el: 1998. december 5-én az amerikai Ross Purittytől. Sanders 41 találkozóját nyerte meg, mérlegét 2 vereség egészíti. Ráadásul 29. alkalommal győzött kiütéssel.