Homokfürdő a Szahara kapujában

Köhögő és kéregető gyerekek között, kacskaringós hegyi csapásokon, pálmaligeteken át vezetett utunk a Szahara küszöbéig. Át is léptünk rajta, és bár a kő- és homoktenger a szebbik arcát mutatta, első csókja csikorgós homokkal töltötte meg szánkat.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Sf8XmydrTmoCTmqg

"Micsoda bazi nagy sivatag, elég lenne csak egy kis adag" (Malacka és a Tahó - Szahara)

"Mindannyian köhögnek és folyik az orruk" - mutatott Késmárky András a rali orvoscsapatának tagja a körülöttünk lézengő gyerekekre. "De ha most elkezdjük őket vizsgálgatni, meg gyógyszerezni, az összes készletünket itt hagyhatjuk".

Egy domboldalon álltunk, az út szélére húzódott autók mellett. A köves lejtőn füstös gyerekek bóklásztak a tarka-barka ralimezőny körül. Tinghirtől pár kilométerre tértünk le az astfaltútról, hogy alig járt ösvényeken keljünk át az Anti-Atlaszon.

Az egészet felülről akarta videózni egy motoros siklóernyős, aki éppen felszállni készülődött, amikor a gyerekekről kezdtünk beszélgetni a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportjának elnökével. Hidegek az éjszakák, nem használnak antibiotikumot, könnyen megbetegednek, nagy a halandóság - sorolta a számos válságövezetben megfordult fiatal gyereksebész.

A gyerekek közben az autók körül őgyelegtek, és kéregettek. Van, aki tollat, mások füzetet, cukorkát adtak nekik. Az ernyősnek közben többszöri próbálkozásra sikerült felszállnia. A több tucat autóból - terepjáróból, pickupból, teherautóból - álló konvoj végre útnak indult. Ekkor még alig tettünk meg pár kilométert, hogy a Kasbah Hotel parkolójában elbúcsúztunk a spanyol tévésektől.

Alapvetően rozsdaszínű, de a napfényben feketén csillogó kövek borította hegyoldalak között haladtunk a poros úton. Hegyekre kaptattunk fel, és völgyekbe ereszkedtünk le a keskeny csapáson, gyakran több száz méteres szakadékok mellett, az embert és gépet próbára tevő úton. A táj egyre inkább elvarázsolt, holdbéli vidékhez kezdett hasonlítani: lábukat törmelékfürdőben áztató tanúsziklák, gigantikus bazaltfésűk, és a helyiek köntöseinek hegyes kapucnijára emlékeztető csúcsok, a háttérben havas hegyoldalakkal.

Dél felé kanyargott a köves kis hegyi ösvény, az autókaraván lépésben araszolt. 2300 méteres magasságba kapaszkodtunk, onnan kezdődött az ereszkedés. A hegyoldalaknak támaszkodó házak környékén itt is, ott is gyerekek szaladtak az út felé. Kéregetve integettek az elporzó autók felé.

Ahogy lejjebb ereszkedtünk a táj kezdte elveszteni mediterrán hegyvidéki jellegét. A völgyekben egyre több pálma tűnt fel, a kövektől elhódított kis parcellákon fű és zöldségek nőttek. Végigautóztunk a pálmaligetektől zöldellő, agyagvárosokkal telitűzdelt Dráa-völgyén, és nem sokkal attól a helytől, ahol a folyót elnyelte a száraz föld, Zagora után a Szahara köves ölén találtuk magunkat.

Távolba vesző lapályon autóztunk, amelyet két oldalról tengerből kiemelkedő óriási bálnahátakra emlékeztető hegyvonulatok öveztek. A talaj eleinte sima volt és homokos, ami önfeledt száguldozásra ingerelte a vezetőket, az egymást követő autókat pedig hamar megtöltötte a finom, sárgásvöröses por.

Később kövessé vált a talaj és besötétedett. Kínkeservesen verekedtük át magunkat az egyre rázósabb, kiszáradt vízmosások szabdalta úton. Az első találkozás fog alatt csikorgó homokot, és kövek által meggyötört, olaját folyató bal első lengéscsillapítót hagyott emlékül. Mások is megszenvedtek vele, a 19-es Pajerónak egyszerre lett két defektje itt.

Este tíz is elmúlt, mire beértünk Tatára. A kijelölt hotel már tele volt, parkolójában ott állt a Budapest-Bamako mezőnyének java, például a csuklós hetes busz, és a BKV spéci járgánya is. A közeli kempingben a motorosok a velorexesek és szegedi barlangászok hortyognak a szabad ég alatt. A távolból vontatottan énekel valaki berberül, kutyák ugatnak, dobok dübörögnek. Az égbolton a rúdján egyensúlyoz a göncölszekér.