Partyajánló: farsangok, Valentin-napok

Vágólapra másolva!
A farsangi időszak és a Valentin-nap ürügyén dömpingjelleggel özönlenek ide a külföldi nagy nevek, a magunk részéről alig tudunk választani, hova menjünk. Azért érdemes megpróbálni, segítségnek itt egy kis ízelítő: Sharam, Trace, Pressure Drop, James Holden, Saeed és Palash, Danilo Vigorito, The Advent, Miss Kittin, Cali Agents...
Vágólapra másolva!

Csütörtökön az Eszement Team egy nevéhez méltó, ám már jól bejáratott helyen, a kecskeméti víztorony aljában (Kurucz körút 2.), Reti és Synus uv-dekója alatt gründolja a Psychedelic Phusion második epizódját, dj Synus, Limit, Terrance, José és Iszter közremìködésével. A belépő ezer forint, bővebb infó a 06-70-276-7907-es számon.

Pénteken a hétvége egyik legnagyobb durranása következik, a Deep Dish egyik tagja, Sharam (Yoshitoshi) fellépésének képében. A helyszín Sziget Events Hall (Budapest, III. kerület, Hajógyári-sziget), a másik fellépő pedig az angol Desyn Masiello. A helyszínen hatezer-ötezer forint egy jegy, elővételben (Underground Records, Király utca 54.) ötezer-ötszáz. Egyebekről a 06-20-556-6157-as számon érdeklődjünk.

Ugyancsak pénteken tördeli az ütemeket a Living Roomban (Kossuth Lajos utca 17.) dj Trace (Dsci4), magyar részről meg Chris.su, Skc (Dsci4/Tactile), Safair (Bladerunnaz), Longman, Bratwa (Airbag/Tactiler) és Palotai (Tilos). A kisteremben dj Psure-t, Vida G-t és Vida L-t (Tilos Rádió) hallhatjuk, mindezt háromezer forintért.

Következzen a szombati események végeláthatatlan sora. Októberig az utolsó Cinetrip lesz a Rudas fürdőben (I. kerület, Erzsébet híd, budai hídfő), annak felújítása miatt. A nagymedencében az angol Pressure Drop, továbbá Palotai (Tilos) és Kevin (Chi Recordings) kavarja a hullámokat, míg az előtérben Naga (Chi), Mango (Gimmeshot) és Titusz (Harmadik Fül) játszik. A Törökfürdőben dj Kaszi és Jácint, Amirával, a hastáncosnővel és tanítványaival kiegészülve. Jegyár a helyszínen: háromezer-nyolcszáz forint, előre háromszázzal kevesebb.

A Groove.hu már nem először hozza el James Holdent (Imprint) a balatonfüredi Átrium Music Clubba (Blaha Lujza utca), ezúttal a találóan Farshangra keresztelt rendezvényre. Az angol vendégen kívül Dandy, Schön és Geri da Pig muizsikál. A beugró éjfélig kétezer-ötszáz, utána háromezer forint, minden másról a 06-30-973-6033-as számon érdemes érdeklődni.

Szintén farsang alkalmából rázza fel téli álmából a siófoki Flörtöt az amerikai Saeed és Palash duója, Kühl és Pöli társaságában. Bejutni háromezer-kilencszáz forintért lehet, a 06-20-333-3303-as számon ennél is többet tudnak mondani.

Kiskunmajsán, a Club Alcatrazban egy Valentin House Nighton vehetünk részt, az olasz Danilo Vigoritóval (Orionmuzik), az osztrák Felipével (Titan) és Jankeccal (Titan). Ezerötszáz forintért engednek be.

A Deadcode ismét nem kispályázik, a Hyperspace technoszéria Temple of Love fantázianevű újabb felvonására az angol The Advent liveactet és a francia dj Miss Kittint szerződtette. A szentendrei Complexben (Rózsa utca 8.) ott lesz persze a három házigazda, Hot X, Igor Do'Urden és Jay Cortez, valamint Coyote, sőt a kisteremben a Monkz trió (Gulu, Supacurtis, Shootie), Pöli és Junkie. Elővételben négyezer-ötszáz, a bejáratnál négyezer-kilencszáz forintot kóstálnak a tikettek.

Külföldi vendég teszi tiszteletét a Rádió Café által szervezendő Adrenalin
Nighton, a Jailhouse-ban (Tűzoltó utca 22.). Az angol dj Wildchild (Invader), aztán Palotai (Tilos), Leslie, Liquid, Rob (Rádió Café/Szolfézs) és Midlow (Nowsound) áll a pultban, lányoknak ezerkétszáz, fiúknak ezerötszáz forint a költség. Infoline: 06-30-989-4905.

A Kultiplexben (Kinizsi utca 28.) Tilos-bált tartanak. A nagyteremben dj Gathkins (Raggaplaza) muzsikál mc Kemonnal, Skeggel és Senával (Gimmeshot) kiegészülve. További szereplők: Keszég László, Márkos Albert, Zságer Balázs, Sabák Péter, Hárságyi Péter, dj Mango (Gimmeshot/Tilos), vj Lee Unflyable és Iris Lemonade, dj Titusz, Reza és C (Nyitva a Város). A kisteremben: Format C (Dawn Tempo), Sanyi (Male Strip Show) és Nóri (Smokin Headz). A jegyek ezer forintba kerülnek.

Az A38 állóhajón (Petőfi híd, budai hídfő) szombaton az olasz Nicola Conte, illetve hazai részről Keyser és Shuriken (Crate Soul Brothers/Tilos) pakolja a bakeliteket, a Sound on Ultra Loud keretében. Látvány: Lee Unflyable, Kiégő Izzók; a beugró kétezer forint.

Másnap ugyanitt az amerikai Cali Agents (Rasco/Planet Asia) lép fel, magyar hiphopperek, jelesül a Hátshow Sor, a Raptorz, és AZA társaságában. Háromezer forintért bejuthatunk.

Hétfőn Allnightbreakz a fent említett Kultiplexben, méghozzá ingyenesen, Vida, Marka és Vida lemezeivel. Másnap, kedden ugyanitt Tilos-klub, szintén ingyen. Aki zenél: Nóri, Tody, Lacika és Karchibud (Smokin Headz).

Szerdán folytatódik a Chi Recordings Ablak-a-Dubra sorozata a Süss Fel Napban (V. kerület, a Honvéd utca és Szent István körút sarkánál). A rezidensek, Naga és Kevin mellett Tb Gon és Marvin (Trance Wave) táncoltat, ötszáz forintot kel áldozni rá, ha este tíz után érkezünk, előtte ingyenes.