A netes társkeresésről I.

Vágólapra másolva!
Az internetes társkeresés legnagyobb előnye, hogy lazán felfogható szórakozásként, mókaként, vicces időtöltésként is. Hozzátéve, hogy nincs veszítenivalónk, és hogy a gátlásokat is oly könnyű levetkőzni a neten, már-már azt kell mondanunk, ha az ismerkedést mint feladatot tűztük magunk elé, alig találunk ideálisabb terepet. Éppen ezért úgy gondoltuk, sorozatot indítunk a műfajról, melyben a netes ismerkedésről minden kiderül.
Vágólapra másolva!

Megvan a jó oka annak is, hogy sokkal könnyebben szerzünk barátokat mondjuk egy netes fórum közösségében vagy IRC-en, ICQ-n, e-mailen keresztül. Kevesebb az előítélet, a kínos udvariasság, és a tipródás szakasza (Meg merjem-e szólítani?) gyakorlatilag kimarad. Ráadásul nagyon vadászni sem kell az áldozatokra, ők, hogy úgy mondjuk tálcán kínálják - saját magukat.

A cyberszerelem mára teljesen elfogadott jelenség, ha saját tapasztalataink nincsenek, biztos, hogy van legalább egy olyan haverunk, aki már valamilyen szinten belebonyolódott egy spontán vagy talán nagyon is szándékos netes flörtbe. Tegyük hozzá: nem minden levélváltásból lesz végül személyes találkozás, sőt a felek a legtöbb esetben megmaradnak a sokat sejtető kiszólások, kedves bókok és kizárólag netes kapcsolattartás szintjén (és ez nekik jó). Ha mégsem, lehet az efféle élményeket ennél céltudatosabban is keresni, főleg mióta vannak magyar társkereső oldalak: a huszonegyedik századi Magányos Szívek és Ágyak Klubjai.

Amikor először hallottam ezekről a helyekről, a nyomtatott sajtó társkereső apróhirdetései jutottak eszembe: fiatalos (ötvenes), nem dohányzó, elvált, kétgyerekes, romantikát kedvelő, megértő társra vár, végül mégsem csak a kalandorok kímélik. Szerencsére persze nem erről van szó, bár érdekes meg vicces megfigyelni azt is, milyen rohamosan nő az idősb generáció jelenléte úgy általában az interneten és persze ezeken a site-okon is.

Szóval a neten éppen az a legjobb, hogy pont az ifjak tobzódnak, ráadásul kezd az a mítosz is elkopni, hogy csak az értelmi, esetleg testi fogyatékosok ismerkednek hirdetés útján. Így hát nyugodtan mondhatjuk: a weben pont annyiféle és pont ugyanolyan társakat találhatunk, mint a való világban. Csak kicsit könnyebben - már ha ismerjük a szabályokat.

A netes társkeresés - éppen mert netes - magában hordoz némi veszélyt is hiszékeny játékosok számára.

Nórika 19 éves, fekete hajú, vagány mosolyú, csinos fiatal lány - egy Igazi Jó Csaj. Fénykép is van róla (jó, hogy), imád bulizni, ismerkedni, zenét hallgatni, tanul, sokat nevet, laza, jófej - és nem létezik. Egy ismerős, aki munkaideje nagy részét maga is csajok bemutatkozó hirdetéseinek olvasgatásával tölti, nemrég megteremtette az egyik ilyen társkereső site-on Nórikát. A srác, aki a bemutatkozó szövegét írta, jókat szórakozik a Nórikára komolyabban rákattanó srácok levelein - persze nem utolsó szempont, hogy tippeket és trükköket is elleshet tőlük.

Nórika olyannyira jól sikerült kreálmány lett, hogy napi 5-6 rajongója akarja vele felvenni a kapcsolatot. Itt jöhetne most az, hogy hát sajnálom srácok, ez is benne van a pakliban, de végül úgy alakult, hogy egyáltalán nincs is mit sajnálni. Egy lányismerősünk, aki épp szabad, és független, és unatkozik, úgy döntött, nem hagyja parlagon heverni ezeket az ígéretes próbálkozásokat, hosszas küzdelem után végül megkaparintotta Nórika identitását, és válaszolgatni kezdett a srácoknak. A lány amúgy egy Igazi Jó Csaj, minden jellemző tökéletesen illik rá, egyetlen apró hibája csupán az, hogy Edit. De hogy, hogy nem, ezt is elnézik neki.

És oké, hogy jó véget ért, de azért nem ez a történet a követendő példa. Legjobb, ha őszinték vagyunk, nem photoshopoljuk (jó esetben a saját) fejünket Aerobik Norbi izmos felsőtestére, és nem adjuk elő a Nagyvagányt, ha valójában csak egészen apró vagányok vagyunk. Az Igazi Jó Csajok amúgy is az őszinte srácokra buknak. Kis csűrés-csavarás persze belefér, nem mindegy a tálalás, nem mindegy a felütés, és persze tulajdonképpen semmi sem mindegy teljesen. Sorozatunkban utána is járunk ennek a rengeteg nemsemminek, addig is azt javasolnánk, regisztrálj a Társkeresőben, de a kedvenceidnek még talán ne írjál.